A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paduc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paduc. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 5., szombat

Döcögősen, artistákkal a folyón

Döcögősen rázkódik a göröngyös földúton idén nyáron a horgászat szekere. Hol az idő hiánya, hol a forróság, hol az áradó saras víz, hol pedig a rengeteg uszadék nehezíti a horgász életét. Néha kis időt csippentve viszont van, hogy meghajtogatja valami a bot spiccét. Folyók népe hejj..... de sokszor elcsalt tőletek az erdők gomba népe, s csak néha éreztem meg a folyók illatát, mikor távolról letépve orromba zavarta azt a pajkosan nevető kósza északi szél.

Iszákos paducok


Hajnali sajtevő ifjonc...


...meg a kisöccse


Van sodor rendesen

A sodrás mémiképp erős...

Többnyire béleshal horgászat felé orientálódtam, az zajlott az elmúlt időszakban, s augusztus elején kezdtem inkább csak kacsintgatni a harcsázás irányába. Nem mondom, hogy sikerült nagyok azt fogjak, de szépeket azt igen, talán majd egyszer írok valamit ezekről az estékről is..

Átéltem a nyári hajnalok semmihez sem hasonlító hangulatát. Mikor az elsőnek ébredő madarak dalra fakadnak, mikor a hajnal hasad kelet felől a túlparti fák mögött, s az emberektől elcsendesült a világ. Mikor a kakas még épp csak köszörüli a torkát, s a szúnyog még olyan álmos, hogy nem találja elsőre a bőröm, s kótyagosan fennakad a karszőrzetemen...

Mindenhol ezek a telepített "gumipontyok"..Tényleg folyóvízbe valók?

Mindenhol mohón horogra akasztja magát a telepített "gumiponty"...Tényleg a folyókba kell rakni ezeket?








A nap álmosan nyújtózkodik még a túlparti fák mögött
Ott ásítozik a nap, nyújtózkodva a túlparti fák mögött lustán....




A viz csendes. Épp néhol loccsan egy-egy keszeg. A vadkacsák is csak elkezdenek tollászkodni éppen. Nem messze tőlem két hazafelé tartó súlyosan ittas legény egymást támogatva keresi a hazavezető utat. Kétségbeesetten rogyadozó lábakkal próbálnak előhozni valami emléket szivaccsá ázott agytekervényeik mélyéről, s mikor rátalálnak a helyes útra, boldogságukban dalra fakadnak, felcsendül az "Akácos út ha végigmegyek rajtad én..." Tétova léptekkel, széles görbéket leírva lassan távolodnak. Hamarosan elvész a hangjuk a messzeségben. A dallam itt marad, egy darabig még én is dúdolgatom, fütyörészem. Az ébredő madarak értetlenkedve hallgatnak. elcsendesedek magam is. Pirkad. A homályosan előttem levő erdő, a fák, a folyó, a fű, a bokrok, a távolabbi házak levetik szürke egyhangú gúnyájukat, s színbe öltöznek. Ki zöldbe  ki sárgába. Ahogy halványodnak a csillagok, úgy halkul el a kabócák éneke is... Dolmányos varjú ül a közeli villanypóznán. Éktelen hangon acsarkodik bele a hajnali romantikába. Ennél talán még az akácos út is jobban hangzott.

Gondolataim már nem követik rekedtes hangját.  Halkan csobban az alapozó etetés. Folyóvízhez állítva agyagos földdel és némi sóderrel nehezített golyók hajszálpontosan ugyanoda esnek. A sodrás majd megdolgozza őket kicsit, s a szétterülő sáv lesz a szerelék útja a fenék felett.... 

Plottyan az úszó, antennája épp vízfelszín fölé ér. Néha pattan egyet a mederfenék kavicsának köszönhetően, majd határozott két gyors lerántást követve ül a bevágás, s hajlik a bot, megreccsen a fék, küzd a paduc, harcol a koncér, vigyorogva birkózik a márna, s a fárasztás vége felé locsog a víz... kedvenceim közé tartoznak ezek a nyári hajnalok.


Alakulgat a sajtevők mérete...hiába, a füstölt edami a kedvencük


A nap túljutott a delelőn, s vizet facsar a homlokomtól le egészen a bokámig. Marja a csalán a lábam szárát, én balga, rövidnadrágban indultam túrázni egy kis folyó partján, s onnan vizslatóm a vizet. Belém kapaszkodik a gyalogszeder, s a csalán a kétfoltú pőcsikkel versengve mar rendületlen elszántsággal. Nem egy parkosított telepített műtő, az biztos. Itt meg kell küzdeni az elemekkel is, de épp ez a szép benne. Ereszkedek le a gátoldalon. Persze, hogy megcsúszok a vaskos füvön. Miközben tomporral tompítva földet fogok,  a kezemből a pergetőbot majd 2 métert repül, s lágyan elfekszik a vaskos fűben. Nekem kissé robusztusabb a becsapódás. A mutatványra a túlparton felkapja a fejét egy őz. Összetéveszthetetlen hangon riaszt, majd néhány szökkenéssel eltűnik. Na megjöttem. Elefánt a porcelánboltba....

Alig 15 méter széles, sok helyen még annyi sincs a folyócska. Lassú sodrú, fákkal, nádfalakkal szegélyezett meredek parttal. Szemben egy terebélyes fa nyúlik be a víz fölé. Szinte alágondolom a domolykót, mely arra vár, hogy a szél egy-egy bogarat pottyantson a vízbe a fáról...

Óvatosan egy kis 2 centis wobblert illesztek a forgókapocsba. Vigyázva dobok, s a repülő wobbler alig pár centire halad el a fa alsó ágainak levele alatt, s hamar vízbe ér ott, ahol a fa ágai árnyékot rajzolnak a vízfelszínre. Nincs időm átváltani a felkapókart sem, alulról egy száj nyúlik fel a wobblerért, de elvéti. Lassan elindítom, megállítom, de nincs akció. Új dobás kell. Nyilván, csak a vízbe eső vált ki támadási ingert. Dobok, most a wobbler épp súrolja a fa alsó levelét, de így még élethűbben plottyan a vízbe! Félelmetes gyorsasággal veti rá magát a telény! Keményen küzd, de a bot, s az orsó teszi a dolgát. Néhány pillanat múlva egy fotó idejére levegőzik kicsit a hal, majd visszatér otthonába...


Darabosabb domolykó a Lajtából

A pergetésnek hamar véget vetnek az augusztus végi áradások, a sárga koszos víz nem éppen a domolykók kedvencei. Na de annál inkább a harcsáké. El is határoztam, teszek néhány próbát a márványtestűekre is. Kis folyók, kis harcsák. Van nagy is, de még nem sikerült a szemébe nézzek, noha jó párszor megszaggatott valami bitang...



Nutria...régen láttam már
Ott a nutria....de régen találkoztunk...

Lassabb, mélyebb szakasz. A part mentén sziklák. Egy kedvelt mélyre törő wobblert teszek fel. Hátha valami a mélyből rákívánkozik. Enyhén, már-már túl lassan húzom a wobblert árral ellentétesen. Hamarosan a part közelébe ér, s kezd emelkedni a víz színe felé...

Irtózatos gyorsasággal, iszonyatos erővel kapja el valami, a bot spicce a vízig hajlik, az alá is kissé, az orsó fékje, mely keményre állított, felvisít, igazi füstölős kapás, feszül a zsinór, ne, ne a szikla felé! "Csett...."  Megkönnyebbült szerelék, pá-pá wobbler... utolsó útját körbeveszi a némaság...

A zsinór meggyalázott végén ott tesznyül a harcsa nyálkája....

Új kötés. Van még ebből a wobblerböl. Szeretik a halak. A pisztrángon kívül mindenféle ragadozót fogtam már vele a folyókon. Majd 40 méterrel lejjebb próbálkozom. Átdobom a túlpartra. Lassan elindítom. Talán 30 centit ha jön, kemény rávágást kapok. A hal, szájában a wobblerrel kiugrik a vízből! Atyám, mint a filmeken.. Csuka szokott ilyet csinálni. De ez nem csuka. Darabosabb domolykó, amely megmutatta, hogy jól képzett artista maga is, s bizony a nézőket elkápráztató mutatvánnyal bizonyítja is ezt. Egy gyors fotó, s távozhat is.

 

Ejj, a következő nap is de jó móka lesz. Gondolom, miközben hazafelé bandukolok. Sajnos tévedtem. Másnapra sárga Jangce folyónak képzelte magát minden folyó felsö-Szigetközben, így a pergetést bizonytalan időre el kellett halasszam. Esett is...talán eszik a harcsa












A nagyok eddig mind megtréfáltak. No igen, partról nem egyszerű a harcsapeca, főképp, ha éles sziklákkal szórt kövezés van az ember lába előtt. De van még időm, talán akasztok végre egy szebb márványtestűt is. Ha elunom a harcsázást, egy kis csatornán kárászozom, ahol az áradás megkíméli az uszonyosokat, s bizony mozgalmas úsztatós horgászatban lehet része az embernek. Na meg az ember keresztlányának is! 


Vérében a peca!






Eltellett lassan a nyár. Volt némi pecaélmény, már amennyire időt hagytak a gombák. Nyári laskák, júdásfülgombák, harmatgombák, gévagombák......De ez más lapra tartozik! Most itt van az ősz, s újabb reményekkel kel a nap.....

(S.Cs.)




Kelt: 2020. Év Földanya havának 5.-ik napján










2020. július 5., vasárnap

Mosoni "pucucok", avagy paduchorgászat kisebb folyókon úsztatva

Cápafejű kisfickó

Nyilván méltán kapja fel a fejét a kedves olvasó a bejegyzés címe hallatán. Mi a fene az a "pucuc"? Bevallom, a nyelvújítás eme remekbe szabott mozzanatát az idei nyár alkotta, s formálta a nyelvem hegyibe. A "pucuc" nem más, mint a folyóvízi kedves, mosolygós cápafejre emlékeztető vigyori keszegfajunk, a paduc becézett alakja. Az ember azt becézi, amit szeret. S én megvallom őszintén, igencsak megkedveltem ezt a halfajt. Virgoncsága, heves kapása, rövid ideig tartó, de emlékezetes küzdelmei, szépsége okán.

Legkedvesebbik horgászmódszerem a folyóvízi finom szerelékes úsztatás során nyaranta a paducok kényeztetnek el leginkább, s okoznak örömteli hajnali horgászatokat. Hajtogatják a bot spiccét az álmosan ásítozó még erőtlen nyári nap első fénysugarában, a hajnalt jelző kakasszó adja a zenei aláfestést a víz loccsanásához, mely a szákba terelést megelőzően járul hozzá a hajnali szimfónia zenei részletéhez. 


Besörözött paducok és szilvák

Feltűnő oldalvonal jellemzi

Van hogy az alkonyat indítja be a rajt

Sorsára várva

Betyárosan csibészek ezek a Mosoni Pucucok. Nem olyan nagyok, mint az öreg, nagy dunai társaik, viszont jóval többen vannak, s az étvágyuk szinte csillapíthatatlan. Feeder bottal nehéz elcsípni őket, s megvallom, nem is az én műfajom órákon át bámulni az égbe meredő botspicceket. Jobb szeretem a folyamatos, ujjkeletű szóval az interaktív mozgalmas pecákat, kézben tartott matchbottal úsztatva folyamatosan dobni, ereszteni, visszatartani, ereszteni, visszahúzni, azonnal bevágni, fárasztani. A ravasz pucucok villámgyors két odavágást csinálnak általában a szereléknek, s ha az ember nincs résen, s a második odavágásra nem ránt be, bizony a pucuc lerámolta a csontit, vagy épp a kenyérrózsát a horogról. Igazi figyelmet, ügyességet, kitartást és éberséget követel ez a horgászmódszer. 

Itt nem működik a bedobom a botot, úgyis húzza, majd visít a kapásjelző, megakasztja magát, részegen a sátorban fetrengek típusú elterjedt horgászmódszer...
Bizony itt "ott kell lenni a szeren"! Sokunk véleménye megegyezik abban, hogy a kisebb folyókat nálunk azért teremtette a jó Isten, hogy ezt a horgászmódszert tökéletesíthessük, finomíthassuk folyamatosan. Halat is pakolt hozzá bőséggel. Na itt nem a betelepített zacskós pontyokra gondolok. Azok amúgy sem bírják azokat a húzós sóderes szakaszokat, ahol a vad pucucok elemükben érzik magukat. Én nem is tartom semmire ezeket a halakat, annál inkább a természet adta vad szaporulattal a folyókban jelen levő halfajokat.


A Mosoni-Dunában élő paducok igazi harcosok. A komolyabb 40 cm körüli példányok szépen megdolgoztatják a matchbotot, amihez igencsak profi módon kihasználjak az erős sodrás adta lehetőségeket. Azt mondom, bevágás után, ha a halak 50%-a merítő közelébe jut, az már jó arány, hisz tudvalevő a pucucok porcos alsó ajakkal rendelkeznek, s a horog nem mindig üti át bevágáskor a hal szájat  s bizony vannak halvesztések. Lehet próbálkozni nagyobb, hosszabb szárú horgokkal, amelyek kiküszöbölik ezeket a problémákat, ám ez a kapások gyakoriságának a rovására mennek. Tudom, hiszen hosszú évek óta próbálkozok, próbálkozunk a legideálisabb felszerelést összeállítani a pucuccsapatok ellen...


Egy ideig használja az erős sodrást, aztán felfeküdve a víz színére, hamar feladja

No essen szó egy kicsit a szakmai dolgokról is. Megszokhatta az olvasó, hogy írásaim nagyrészt a szépirodalom felé hajlanak, legalábbis próbálkoznak, s kevés információ esik a technikai háttérről. Legyen most ebben a bejegyzésben ez is, az is. 

Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a folyó azon szakaszát, ahol számíthatunk a paduc csapatok jelenlétére. Egy fenekező botot új hely keresésekor mindig magammal viszek. Csak végólmot kötök fel, s letapogatom a medret. Érdemes olyan részeket vizsgálni, ahol a part is sóderes, vagy épp a parttól, 10-15 méteren belül hosszabb törés,elvágó rész húzódik, ahol meg-megforog a víz. Jelzik ezt a kisebb burványok, pici kis örvények. Szóval ólommal bedobok, s hagyom, hogy az ólom a meder fenekére érjen. Lehet azt erezni, amikor iszapba merül, vagy koppan a meder alján. Na az jó, ha koppan. Aprókat emelve végigkopogtatom, végigtapogatom így a medret, nagyjából le is vizsgálom az úsztatni kívánt 15-20 méter hosszú távot. Ha kavicsos, sóderes az aljzat, nyert ügyünk van. 

Az etetés összeállításával kezdeném, mert talán annak van a legnagyobb jelentősége. Köztudott, hogy a folyólakó népség igencsak megkedvelte az emberek kenyerét. Hiába, a sok vízi féreg, rákocska, csiga, s moszat mellé elkél egy kis kenyérke is. Szóval, kenyér nélkül nagyon ki se megyek paducra horgászni. Ha idő, s mód van rá, a klasszikus kenyeres zsákos megoldást is alkalmazom. Sőt, egy régi drótszák is ma már csak ebben a szerepben tetszeleg. Egy kilós kenyeret darabokra török, belerakom a zsákba, követ teszek mellé, hogy a meder alján maradjon, majd hosszú kötélre kötve a meghorgászni kívánt szakasz fölé.dobom nagyjából 7-10 méterrel. 

A sodrás szépen elkezdi megdolgozni a kenyeret a kisebb halak próbálnak hozzájutni a csemegéhez, a sodrás is bontani kezdi az anyagot. A meghorgászni kívánt sávot így terülj-terülj asztalkává varázsolja. Beállnak rá szépen a halak.

A másik módszer a klasszikus gombócólós etetés. Mivel a mennyiségnek jelentős szerepe van, nem elhanyagolható szempont, hogy mennyire is nyúlunk bele a bukszába. A horgászboltok polcai roskadásig telve vannak mindenfele aromásított etetőanyaggal. Van, amelyiknél vastagon fogott az árazás. Nem kell megijedni. A halak nem válogatnak. Éhesek. Nem leszek a gyártók kedvence, de most egy kicsit ellenük beszelek.

 

   


Terményboltokban kapható a süldő, valamint a malactáp, amely nem más, mint aromásított kukorica és búzadara keveréke. Ideális, s olcsó 1200-1500 ft közt áll meg 10 kg. Tájegységenként változhat az ár, de így is lényegesen olcsóbb, mint a horgászboltokban kapható etetőanyag. No de ez meg nem elég. Szóval. Malactáp. Ehhez keverek egy kis áztatott búzát, kukoricát, áztatott kenyeret, sőt, van hogy 5-10 deka sajtot is belereszelek. Néha azért adok hozzá egy kevés bolti színezett tápot, de ez nem jellemző. Ami a legfontosabb, mivel húzós vízen horgászunk, meg kell nehezíteni a gombócokat, s nemiképp meg is kellene ragasztani. Jobb forrázott csontit adni hozzá, mint élőt, mert az élő szétrúgja a gombócot. A legjobb ragasztóanyagként tudom ajánlani az étkezési búzadarát. Olcsó, és nagy mennyiségű etetőanyagot tudunk így összeállítani. Agyagos földet apró sódert szoktam még hozzátenni, nehezítés végett. Ennyi a titka az egésznek. A folyami halak nem finnyásak megesznek mindent. Nem válogatósak, mint tavi társaik. Az etetőanyaghoz hozzáadott szemes takarmány odavonzza a paducon kívül a márnákat, s a nagyobb  nyurga (nem a telepített zacsis) pontyokat  is. 

A szerelék összeállítása nem bonyolult. Magam 18-as főzsinórt használok, s 16-os előkezsinórt kötök. A GBN zsinórcsalád vált be nekem erre a célra. Két ponton rögzített hosszú szárú cseppúszót alkalmazok, 3-8 gramm közt. Télen 14-es, tavasszal 12-es, a nyári időszakban 10-es gamakatshu keszegező horgot használom. A súlyok elosztását úgy végzem, hogy az előkén a horog felett kb 8-10 centire van egy egygrammos sörét. Valaki jelzőólomnak nevezi, én inkább kényszerólomnak, hiszen a fenek felett tartja az úsztatott szerelék leglényegesebb pontját, a horgot a csalival. Tudniillik a paduc fenéklakó hal, elsősorban a kavicsok közt élő kisebb puhatestűekkel, valamint a kavicsokra  kövekre rakódott növényzettel táplálkozik, tehát elsősorban itt lehet őket kapásra bírni, mikor táplálkoznak.


 


Természetesen feljön a hal a víz színére is, sokszor úgy tűnik, ki is néz a víz fölé, ilyenkor mondják nálunk, hogy bukik a paduc. Ha nagyobb rajban van jelen, csodálatos látványt nyújt a virgonckodásuk.

Egyszerűen nem tudok betelni a látványhoz párosuló érzéssel, mikor a paduc rárongyol a csalira. A bevetett szerelék kecsesen megkezdi útját a víz sodrával, az úszó antennája lassan döcög a folyóval, majd egyszer csak egy pillanatra megtorpan, alig két milliméternyit megmerül, majd vad táncba kezd, hisz villámgyorsan érkezik a bevágás, s a horog végen küzdő hal meg, megmeríti az úszót a fárasztás közben. Van, hogy kényesen kap a paduc. Az úszót, s a szereléket nem elég rábízni a folyó sodrára. Lassítani kell folyamatosan, vagy szakaszosan, esetleg meg-megállítani, ekkor.meglibben kissé az aljzat felett bukdácsoló csonti csokorral, vagy kenyérrózsával csalizott horog, s ekkor érkezik a kapás. Van, hogy a meghorgászott szakasz végén megállítom a szereléket, majd néhány centit magam felé húzom lassan. Sokszor ekkor érkezik a kapás. Itt már gyakrabban előfordulhat az etetés alját óvatosan kóstolgató testesebb márna is.

A paduc kapása úszós szerelékre egyedinek mondható. A gyakorlottabb folyami úsztató horgászok a kapások jellegéből szinte 90%-os pontossággal meg tudjak mondani, milyen hallal is van/lesz dolguk. Tapasztalataim szerint a paduc két villámgyors húzást végez az úszón, amely a kapás hevességet tekintve lehet úszómerítős, vagy épp csak milliméternyit merülős, de mindig dupláz. Megakasztást követően főleg a darabosabb paduc hajlamosabb a fejrázásra, hasonlóan a domolykóhoz, s többnyire vízközt harcol a szabadulásért. A márna ugye próbál ragaszkodni a fenékhez, a koncér viszont rögvest a víz színéig tör. Szóval a paduc vízközt szeret harcolni, s a nagyobb példányok még ki is futnak olykor, de erejük hamar elfogy, s engedelmesen megadjak magukat a sorsnak. 








Néha becsúszik a leánykoncér is (Királyhal)

Van, hogy a testesebb márna is kijön a partszélre kíváncsiskodni


Tipikus úsztatós zsákmány


Paducportré


Alig öt perc alatt három is kiugrik olykor


Igazi egészséges halak a folyóból


Kismárna is be-beesik úsztatva

Mit is mondhatnék még? Itt a nyár! Úsztatásra fel!

(S.Cs.)




2020. Év. Áldás havának 5.-ik napján







2019. január 24., csütörtök

A horgászszezon szikrázó ékköve


Horgászszezon. Fura kifejezés. Van kinek meghatározott időintervallumon belül mozog, s van kinek nem. Vajon kinek milyen a horgászszezon? Kinek mettől-meddig tart? Van ki télre parkolópályára helyezi a felszerelését, s számolgatja a napokat tavaszig kínkeservvel, tehetetlenségében nyolcszor áttisztítja, átpakolgatja minden eszközét. Eközben észrevétlen megfosztja magát kedvelt hobbijának művelésétől évente hónapokkal. Téves rögeszme, hogy télen nincs értelme horgászni, hogy a halak téli álomba merülnek a medvéhez hasonlóan, s iszapba süppedve éhkoppon guvadt szemekkel várják a kikeletet. Igaz, ilyentájt nehezebb eltalálni a ritmust, hogy mikor állnak neki tömegesen táplálkozni az uszonyosok, nehezebb megtalálni azt a folyószakaszt, ahol nagyobb a halak sűrűsége, de nem lehetetlen. Miért is sopánkodjon, sóvárogjon a horgász az ablak mögött a hóesést lesve, miközben a folyókban rejtettebben ugyan, de rendületlenül zajlik az élet?? 

A horgászszezon mindenkinél mást jelent. Nálam egynéhány éves koromtól, mikor horoggal, nádbottal megfogtam az első vízi élőlényt, egy békát, nálam a szezon akkor kezdődött. Ez addig tart majd, míg az Égi Magvető azt nem mondja elég volt, záróra.  Addig viszont kihasználom az emberöltőnyi szezont teljes egészében télvíz idején is. Ha lehetőségem adódik rá, s időm is akad.

Januári bő kettes..

Kihívás! Télidőben vár rám odakint az igazi kalandpark. Gyerekkoromban "kalandpark" volt a világ, mely egyre csak tágult, szélesedett, akárcsak az univerzum. Maga a szó ismeretlen volt, ez egy újabb találmány. S nem kellett fizetni azért, hogy fára másszunk, patakban gázoljunk, kötélen csimpaszkodjunk, a csalitban fogócskázzunk, a füvön birkózzunk, csapatokba verődve megküzdjünk télen a hógolyókkal, nyáron a bőrlabdával. Hová lett pár évtized alatt ez a kép? Alig látni gyerekeket az utcán, grundokon, vízpartokon. Ha mégis, lehajtott fejjel, mobil fölé görnyedt háttal zárják ki a való világot egy virtuális (Mátrix) kedvéért. Manapság olyan a világ mint a kifordított birkabendő...


Jegelve a havon

Megannyi élmény van a télben is. Igaz, nem kényes mimózáknak való, kalandparkban sisakban függeszkedő halál fehérre rémült orcájú nyenyeregyerekeknek, hanem valódi embert próbáló idő, férfiúnak való! S ki dacol az árral, szemben állva büszkén a széllel, olykor elnyeri jutalmát télvíz idején is. S igaz, felértékelődik egy tenyeres keszeg is, hatványozva az örömöt, ha azt -5 fokos levegő által ölelve az alig +2 fokos folyóból piszkálja ki az elvetemült pecás. A halfogás ősi örömét érzi, mely felmelegíti a parton didergőt. Elfeledi az ember a deresre fagyott botra gémberedett ujjakat, elfeledi a metsző dermesztő északi fuvallatot, s didergés is kiesik a gondolatból messze elgurul, mikor felsír az orsó, hajladozik a bot, s keményre fagyott merítőszákot tol a kéz a folyó sodrában küzdő pikkelyes, vagy esetenként bőrös hal alá.


Kisebb paduc a Lajtáról januárban
Kisebb vésettajkú a télben

A téli keszegezésnél kevésbé tudok jobb szórakozást. Talán az esti menyhalazások űberelhetik csak, hisz a magyar tőkehalak túl vannak ilyenkorra az íváson, lelapult hassal korgó gyomorral vetik magukat a zsákmány után. S a gondolat kihajt a jégvirágos mezőkre, a dérrel, s zúzmarával borított folyópartra, amely csendes, néma magányában teszi a dolgát évezredek óta. Milyen nyugodt minden. Még hódát is látni a kacsák mellett. Ritka látvány, mielőtt megszaporodtak a motorcsónakok, előtte százával éltek a Lajtán, a Mosoni-Dunán. Ma már ritkaságszámba mennek...


Lajtalakó ollós, télen is aktív


Királyhal (Leánykoncér) a Lajtából


A téli halvány nap néha megmozdítja a Lajta paducait, a koncérokat, kisebb szilvaorrú keszegeket, karikákat. Szép élményeket ad a tél akár egy röpke másfél óra alatt is. A nap sietősen hanyatlik, s zuhan a hőmérséklet, s alábbhagy a békés halak kapókedve is. A csónak orrán felfreccsenő víz azonnal jéghártyát húz a lemezre, vigyázni kell majd a kiszállásnál, nehogy a vízbe suppanjak. Legfeljebb páncéllá keményedik a vizes ruha rajtam mire felérek a gáton. Fura hangot ad a zsinór, miközben bedobás közben lefut az orsóról, lomhán teszi a dolgát, vaskos jégcseppek telepednek a bot gyűrűire. Hejj nehéz a finom szerelékkel úsztatók élete a zimankóban. De nem lehetetlen, bár hazamegy ki tehetetlen, lógó orral ötlettelen.  Elő az 5-ös begumizott spiccet, s mehet tovább az úsztatás, hisz a keszeg eszik rendületlen....

51 + -os menyuci a Mosoniból ívás után, színpompás
Kisebb 40 cm-s januári menyuci, túl az íváson

Szikrázik az alkony, alattomos ködöt vet az est. A fázós csillagok haloványan kacsintgatnak. Fülre húzott sapka, orrig tekert vaskos sál, toporgó árnyalak, ködlehellet, letaposott hó a part mentén.

A betonkeményre fagyott havas földbe nem lehet bottartót leszúrni, kell a szükségmegoldás -9 fokban
Didereg a hold kalácsképe, elbúvik a fák égre meredő csontvázujjai közt. Halványzöld kristály pislákol a patron belsejében, halkan mocorgó esti folyó, aludni készülő récék egy-egy loccsantása is tűnőben. A túlparton egy hód koptatja fogait egy öreg fűz törzsén, megpecsételve annak sorsát örökre. Rávilágítok, kinevet. Bosszúsan lekapcsolom a fejlámpám. Szemtelen szőrgolyó. A part mentén éppen fehérleni kezd kétujjnyi jéglemez teteje. Magasan fent vadlibák diskurálnak. Tova tartanak a Fertő-tó felé. Súlyos a csend, ólomlábakon cammog halkan a sodrással. A szürkületet gyorsan felfalja az est korgó gyomrú sötétje.


Gyakori a januári estéken is a bucó

Ismerős szag csapja meg az orrom. Gyerekkoromra emlékeztet, a télhez tartozik ez a szag. Valahol szénnel gyújtottak be, s a kéményen kiáramló füst a föld közelben marad. Ott éreztem ezt a szagot a Sajó völgyében, szülőföldem kisvárosában. "Széngáznak" mondták az öregek. Megkondul a harang alig egy kilométerre, s mint jeladás, hajlong a bot, rúg a hal a horog hegyibe, vízben a szák, s parton tekereg egy majd másfeles tőkehal. Zúzmara fedte be bajszom, szakállam, mégis kimelegedtem a küzdelem izgalmában jobban, mint annak erejében. Meg kell hagyni, ez férfias munka volt. Ebben a zimankóban.




Január. Horgászat. Élmények. Csendes esték, s nem alvó, igenis ébren levő, élő természet. Január. Nekem a horgászszezon szikrázó ékköve, akár a lámpafényben megcsillanó menyhal kékes pillantása....







Kelt: 2019. év Fergeteg havának 24.-ik napján