Hallal és gombával

A hajnali pára hamar elnehezítette a nadrágom, szinte minden bokor, gaz, nád és sás azon dolgozott, hogy valamiképp visszafordítson a vízpart felé tartó utamról. Csepegett a víz a nadrágomból, mire a folyó partjáig átvágtam magam a dús aljnövényzet közepette. Biztos voltam benne, hogy a felkelő nap hamar megszárítja majd a ruhámat. Október volt, bár az időjárást tekintve az ember hihette, hogy szeptember elején jár.

A domolykók viselkedésében már érezhető volt a változás. Voltak szakaszok, ahol egy nyamvadt kapást sem tudtam kicsikarni. Aztán azt hittem rosszul látok. Egy sekély, gázlós részen feketlett a víz tőlük. százával, ha nem ezrével láttam őket egy 150 méteres szakaszon belül. Minden dobás kapás, s a megakasztott domolykó szájából, társaik próbálták kiszedni a műcsalit. Ilyet még nem láttam. Sajna a nagyok csak óvatosan, a kicsik mögött jöttek felém, a csali után, s nem siették el a dolgot, megvárták, amíg az apróbbak előkóstolják a csalit. Persze a ravasz dögök. Belőlük akkor egyet sem sikerült.....

A letisztult vizek kedveztek a csukáknak is, messzebbről meglátták a zsákmányt, s gondolkodás nélkül vetették rá magukat szinte mindenre. A jó időnek köszönhetően rengeteg volt a kishal, s a ragadozók olyan bőséggel találkoztak, amilyenre nem volt példa mostanában. Szinte csak ki kellett nyissák a szájukat ha habzsolni akartak.

Búvóhely bőven akadt. Úgy élt a víz, mint még egész évben soha. itt is, ott is loccsant a vízfelszín, rebbentek a kishalak, bukott a márna. A márna. Az utóbbi években tömegesen volt jelen a kisebb folyókon, most nagyon nehéz méretest fogni belőlük. kicsik is tizedannyian vannak mint két éve. De legalább vannak, s megszínesítik az alkony horgászatait.

Ahogy leszáll az est, beindul a mutatvány. Akárhová is dobtam a csúszóólommal, gilisztacsokorral csalizott hosszú előkés fenekező szerelékem, szinte fél percen belül kapásom volt, s hajlott is a bot spicce, mozdult a patron a víz felé. Nem sok időm volt a csillagokat, s pásztorukat a sárga arcú holdat kémleljem. Észre sem, vettem közben, ahogy a róka elosont a hátam mögött, s egy bagoly is épp a fejem felett vétette el az esti vadászatra kimerészkedett denevért.

Egy visszaforgó mély gödrében feltételeztem halakat. Napnyugtával rá is próbáltam. Erőteljes kapások jelezték, hogy vannak lakók a gödörben, sajnos nem olyan, s nem akkora méretű uszonyosok, mint amelyeket vártam. Télire húzódhattak be a márványtestű ifjoncok. Télire. A meder teljes magasságában ettek. A fenéken, vízközt, s a víz tetején is. Nem kevesen lehettek, hisz folyamatosan támadták a bevetett csalik minden formáját. Odébb is álltam.

A napok múltával lassan elkészült a festmény, melyet az ősz ecsete vitt fel a vászonra, s nekem nem maradt más dolgom, minthogy lássam, s ne csak nézzem, mit is alkotott, s mit is mutat nekem.....

A halak kapókedve nem akart elfogyni. A csukák étvágya változó volt. Voltak időszakok, mikor szinte a műcsalival kocogtathattam az orrukat, arra sem reagáltak, s volt, hogy még az úszó hínárdarabnak is utánafordultak.

Néhányan úgy döntöttek, hogy koptatják kicsit fogukat a műcsalijaimon. Hát uccu neki, sikerült bemutatniuk néhány akrobatikus figurát közben. S csípett még a szúnyog is bőszen októbernek közepén. ilyenre se volt még példa. A denevérek konkurencia nélkül vadászhattak az alkonyban, hisz a fecskék rég elmentek, csivitelésük összeolvadt a nyári emlékeimmel.

Volt hogy le sem jutottam a vízpartra. A természet csodája, ilyenkor ősszel, a bőség, s az előttem mutatkozó élet megtorpanásra kényszerített, s megálltam fotózni, vagy gombát szedni.

Őszi csoport, más néven gyűrűs tuskógomba, a legfinomabb...

Gyapjas kucsmagomba

Vajon csokorral fogad e az erdő? Októberben? Bizonyost, érdemes egy sétát tenni, akár minden nap, mert olyan látványban lehet része az embernek, amilyet otthon, a falak közt nem biztos hogy átélhet.

festmény e táj

csokor az ártérből

Vannak még Szigetközben jobb csukák, ne szégyelljük elengedni a kisebbeket, még ha ütik is a méretet, hisz talán nagyobb eséllyel élhetjük meg azt, hogy néhány év múlva így találkozzunk velük:

S ha kimegy az ember a folyópartra, azon kívül, hogy gyönyörködik annak szépségében, a színekben, esetleg a folyó halaiban, nem ritka, hogy némi élelemre is talál néha......

sárga gévagomba, zsengén igen ízletes

gyűrűs tuskógombából lesz a vacsora

Estében aktív, vacsorára éhes sajtvadász, hamar rálel az ínyencségekre. S van, hogy örömében fel-felugrik, s a holdfény megtörik ilyenkor néhány másodpercre a folyó színén, majd ismét kisimítja azt kerek sajtarcának tükörképe.

Elfogy a nappal, rozsdásodik az erdő is, hirtelen hűl az este, begombolkozva reménnyel várom a fényváltást. S megérte már az is, hogy végignézzek a parton, mert annyi csodát látok most, amellyel betelni sem tudok. S előttem az október, mosolyogva fogad, hallal és gombával....

gesztenyesütés

Kelt: 2017. év Magvető havának 23.-ik napján

Csend van, hallgatag, csak az ősz kopogtat

Nehezen, elnyújtva pirkad. Nem akaródzik felkelnie az ásítozó, sokáig nyújtózkodó napnak. Ólomszürke súlyos ruháját rendszerint itt hagyja az éjjel, s fázósan takarózik ajándék ködpaplanjába a túlpart. Nehéz cseppek görbítik  föld felé a pókháló szálait, s fura csend ücsörög egy ideje a tájon. A pók elgémberedett tagokkal sajnálkozik. Lassan, nagyon lassan szárítja fel a nap sugara az itt felejtett harmatot. Megritkultak a madárrajok is. Eltűntek rég a fecskék, küszvágó csér sem köröz már a víz felett. A kórus, amelyet a nyár karmestere vezényelt az erdőkön mezőkön, úgy tűnik jó ideje szétszéledt. A zenekar is összepakolt. A nótázó madarak nyári éneke emlékké foszlott rég, a dalok csodás dallamait hamarost varjak éktelen károgása váltja fel. Komor hangjegyeik fekete szárnyakon szállnak majd az ég felé.

Úgy vélem, minden évszak egy meghatározható alakot ölt. Az ősz is. Mint egy mesterember, hasonlóan akár a kártyalapokon. Az ősz az én szememben egy festőművész! Festékes ruhában spalettával hóna alatt vígan, fütyörészve jár. Munkája napról-napra élénkebb színben mutatja az erdőket. Sietnie kell, mielőtt a szél és az eső levetkőzteti a fákat, időben meg kell lennie a munkával, mielőtt elfogy a festővászon. Oda fent a Tátra helyei cukorsüveg sipkát húztak már. Épp ezért rohan folyton. Bokáig érő seszínű köpönyege meg-meglibben léptei ütemére. Nem igen tudok vele szót váltani. Egy alkalommal sikerült, de csak egy kérdésre adott időt, válaszát pedig menetből foghegy végről vetette elém: -"Mit is mondhatnék? Ott van minden gondolatom a szemed előtt! Nézz szét, s tudj bennük olvasni!"

Igaza van. Felesleges is kérdezzem. Keze nyomát otthagyja a folyókon, a mezőkön, erdőkön, a városokban és falvakban is egyaránt....
S hallani olykor a sanzont, melyet vígan fütyörész az erdőn, hallani, hogy öles léptekkel rebben a dallam a völgyön át.

Ott áll a csuka a zsombék szélén lesben

Esténként a Duna fodroktól mentes tiszta vizében, a hold vigyorgó arcában önnön másában gyönyörködik . Eközben szellő se rebben, s ő elégedett vigyorral a képén halovány pilácsot tart a túlparti sűrű lombok felett. A csillagok csak messziről hunyorognak az éjjeli fényben, elhomályosuló ragyogással. Fázósan borzolja tollait a bagoly a hold fényében fürödve, s lassú lépteit hirtelen óvatosra veszi a róka a bozótban. Zörren az avar. Rozsdabarna szőnyege elrejti az erdei egeret, aki makkot gyűjt télire. Érzi ő is a változást.

Ősz. Hát itt van. Mindig akkor érkezik, amikor megjelennek az első gesztenyesütő asszonyok. Parázs felől száll fel a gesztenyehéj fanyar füstje.  A sült gesztenye illata bejárja a város kis utcáit, benéz minden kis sikátorba is jelezve, hogy megérkezett. Milyen hangulata van ennek. Több helyen fázós kis házikók kéménye áll munkába, még mielőtt a nap szégyenlősen elrejtené halovány narancsszín arcát az Alpok láncolata mögött. Jellegzetes a füst szaga, s vékony lepelként megül a háztetők felett ezüstszürkén. A lehulló dió nagyot koppan a földön, ez félreérthetetlen sugallat. Megérkezett.

Emlékszem nagymamám kis házára. Ott foglalt helyet, a Sajó völgyében majd nyolcszáz éve meglapuló kis gömöri városkában. Milyen morcosnak tűnt a kertje a nyár után. Nehéz köd takarta el szemeink elől a kert végét. Esett, s a nyirkos falevelek mellett ott lapultak a lehullott diók. Gyerekként hogy tudtam örülni a diószedésnek! Mikor a barna falevelek között megláttam pár szem diót! Mindig eszembe jut a kis kert, ahogy őszbe csavarodott. A kályha melege, a lobogó tűz a pattogó fa. Az ablakon át néztük a szélben táncra perdülő falevelek parádéját.... Emlékek, képek.

Az este hirtelen sötét lesz, s fázós eső szitál az avarra. Ott elmotoz a sün is kicsinykét, mielőtt nyugovóra tér. Madár se hangzik. A szürke égbolt hallgatag ajka esőre hajlik. Csend. S halk kopogás. Ütemes. S lassan víztől nehezednek a fák. Nincs ebben semmi különös, csak az ősz kopogtat.

Estkép

A gyapjas tintagomba is megtalálja az utat

Az eső megnövesztette a fehér tarlógombát is

Kelt: 2017. Év Magvető havának 8.-ik napján