Fülembe suttog a kikelet

Rügyet bontott a déli szél, s megborzolta a csendes vízfelszínt. Egyre több pacsirta szállt be a márciusi kórusba, s egymást túlharsogva köszöntötték a tavaszt. Először a part menti fűzek bontottak élénkzöld lobogót, majd rendre követték őket előbb a tétova cserjék, majd a bátrabb facsemeték, s lassanként a teljes erdő. Kizöldült a hóvirágokat követve az erdő alja, medvehagymától illatozik minden, s hamarosan a gyöngyvirág is színre lép, leveleivel már nyújtózkodni kezdett az is.

A hold ámulva, döbbenten figyelte, egy szemvillanásra hogyan is változik meg a világ. Az alkonyatban a megszokott baglyok mellett a felébredt, éhes bőregerek is cikázni kezdtek, s a nyugat felé elköszönő nap egyre zsugorodó hósipkás hegyek mögé tért nyugovóra. A zsugorodó hósipkák leve még hűvösen tartotta a folyókat, ott lasabban hódított a tavasz. 

A vizek népe még lassan pőcölődött, s ásítozva mozditotta meg elgémberedett tagjait. A márványtestű harcsák horogra kerítésének reményében néhány estét kint töltöttem különböző kisebb szigetközi folyócska ébredező partján. A zsenge medvehagymamezők fokhagyma illata beköltözött az orromba. A hóvirágok végképp elköszöntek, s az alkonyat gyakran varázslatossá festette a vízparti erdőket.

Az óhajtott harcsák még nem mutatkoztak, valahol máshol próbáltak ásítozva magukhoz térni, s jómagam hiába vártam, hogy vízig hajlított bot után kapkodjak. Hiába no, a folyókon azért nehéz a harcsa kézre kerítése március elején....

Harcsák hiányában azért nem maradtam élmény nélkül. Testes márnákkal kellett megharcoljak, s bizony élvezet volt eme őserővel megáldott igazi vadon felnőtt izomgépekkel összemérni az erőt. Sok esetben a sodrás is a márnák mellé állt, egy esetben pedig a meder alján levő kagylók nyújtottak segítő kezet, hogy a márna idő előtt szabaduljon tőlem. 

Nem panaszkodom, megszépítették, megmentették az estéket. Ébredezik a folyó, s hamarosan tényleg eljön majd a márványtestű harcsák ideje is. A pergetőbotba időközben mar belekapaszkodtak a ragadozók, ám ez majd a következő történet lesz majd....

(S.Cs.)

Kelt 2024 év Szelek havának első napján.

Elfogyott a tél

Felvetette a pulóvert a január eleje. Volt néhány reggel, mikor kopogósabb volt a napkelte, s korcsolyapályává változtatta a szántóföldi belvizet a falvak gyermekeinek legnagyobb örömére. Vártam, hogy a gépjárművezető oktatók vérszemet kapnak, s kiviszik tanulóikat az esetenként 6-8 hektáros jégfelületre, hagy tanuljanak a jövő sofőrei, hogyan is kell kormányozni csúszós útszakaszon, jelen esetben jégen. Hiába no, ez csak nekem jutott eszembe. Lehet, az utakon nem nagyon lesz már ilyen extrém helyzet. Vagyis szeretném hinni. Egy váratlan fordulat viszont felolvasztotta a jeget, s január végére az ajtót tokostól rúgta rá a kora tavasz. 

A szél először csak feltörte a folyok szélein a jeget, majd felkavarta, s melegíteni kezdte a vizet. A halak nem mutatták magukat. Mégis ott voltak. Egy kíváncsiság vezette ötlet nyomán finom szerelékkel, a friss ropogós új horgászengedély birtokában nekivágtam a keszegvadászatnak. 

Óvatos, kis etetést követve az alig 4 grammos úszó halkan plottyant a vízbe. A sodrás egy enyhe visszaforgó szélén lökdöste lejjebb az úszót, s az 1,80-as mélységben a felcsalizott piciny horog a mederfenék felett egy-két centire vizsgált át az úsztatás során egy 10-12 méteres sávot.

Rengeteg a leánykoncér

Nem csak a hossza, a vaskossága is meglepő

Igazi bucifejű domolykó

A februári kis folyók harcosa

Felhízott a paduc is a "télen"

Kis folyókban is él nagy koncér

A természet az igazi festőművész

Alkonyat mozdítja a testes domolykót

A Mosoni-Dunában is ott sürgölődnek a nagyobb domolykók

És a kisebb koncérok

Színek a színtelen februárban

Az első jelentkező hirtelen rántotta melybe a kis úszót. A bevágás keményen ült, a hal rúgni kezdett, s éreztem, nem tenyeres keszeg a tettes. Kicsit nyitottam a féken, s öröm volt hallani, ahogy meg-megszólal a kis orsó. Mivel a víz még négy fokos sem volt, a hal ellenállása gyorsan csökkent, s hamarosan szákban pihegett sorsa felől aggódva egy csodaszép leánykoncér. Rövid kint tartózkodást követően visszanyerte szabadságát, s eltelt egy kapástalan negyed óra is az újabb úszóeresztésekkel. Hiába, a víz még hideg. Így mélázgattam, amikor is az úszom egy kicsit megtorpant, s talán fél centit merült is. Mire végigfutott agyamon a gondolat, kezem tette a dolgát, s rutinból bevágott. Nagyobb ellenállást kaptam, mint az első halnál. Szabályos fárasztást kellett végezzek, mire végre megszákolhattam a tettest, egy csodás folyólakó harcost, egy fejes domolykót. Bő kiló feletti csodaszép egészséges példány volt. 

Jó kézbe venni egy fotóra

Mivel nálam a domolykó mindig amnesztiás, természetesen ő is elnyerhette a fotózás utáni szabadságot. Még két koncér köszöntött aznap, mikor is a gyorsan hanyatló napot követően rám borult az alkony egyre sötétedő köpönyege.

Két nap múlva újra azon a helyen voltam. Két mandarin nagyságú gombóccal kezdtem az etetést, majd 20 percenként ugyanakkorával próbáltam fenntartani az érdeklődést. Nem csalódtam. A majd másfél órás peca alatt több mint harminc keszeget fogtam, többnyire bodorkákat, néhány kisebb domolykót, s legnagyobb örömömre néhány harcias szilvaorrú keszeg is beállt a csapatba. Nagyszerű horgászat volt ez, miközben a napok óta tartó viharos szél februárra lapozta át a naptárt. 

Egy mélyebb szakasz is tartja a halat a Lajtán

Akár 3,9 m-en is lent eszik még a fenéken

Igazi aranylóba átmenő szín az idősebb szilvaorrú keszegnél

A halak napról napra aktívabbak voltak, lehetett variálni a csalikat, az ereszték hosszát, sőt, idő közben folyót is váltottam. Egy napsütötte délután próbát tettem egy sekély, ám húzós vizű sóderes pályán a Mosoni Dunán. A mélység ideális, 1,7 m volt. Kemény, kavicsos mederfenék. A 8 grammos cseppúszó még éppen kezelhető volt, bár jobb lett.volna itt egy 14 grammos, vagy épp egy nyalókaúszó. Sebaj. Itt nagyobb gombócokkal, pontosabban hárommal alapoztam. 

Kis folyó nagy meglepetésekkel

A mélység beállítását követve az első úsztatásnál valami lerántotta hirtelen az úszót. Megkezdődhetett a fárasztás. A bot tette a dolgát  végre megmutatta a karakterisztikáját. Brutál buldog erejű domolykót szákolhattam. A kapások ezt követve ritkábbak voltak, viszont nagyobb testű halak voltak az elkövetők, akikkel az erős sodrásban igencsak jó csatákat vívtam. Páratlan szépségű vadvízi, vadszaporulatú halak. Csodálatosan pompázó leánykoncérok, darabosabb paducok, domolykók kacérkodtak a februári tavaszban...

Visszatérek

(S.Cs.)

Kelt: 2024. év Jégbontó havának 25.-ik napján

Suttogva dermeszt a tél (-elbeszélés-)

A szemeim hamar megkönnyezték a decemberi hideget, míg sietős léptekkel elértem a vasútállomást. Az aluljárón át kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hiszen a rekedtesen érces hangosbemondó a vonatom azonnali indulására figyelmeztetett. Elmosódott arcok suhantak el mellettem, arctalan amorfok. Szinte visszalökött a peronra a vonatból arcomba szökkenő emberszagú meleg, mikor felléptem a vasúti kocsi peronjára. Egy üres széket elfoglalva lassan megnyugodott a lélegzetem, amely az imént még sűrűen zihált. Volt időm szétnézni kicsit. Monoton, szokásos kép. Viháncoló fiatal hazainduló középiskolás diákok, néhány munkában megfáradt középkorú ember az ablakon mereven kibámulók, s két botos mamóka. A kalauz régen nem lyukaszt, hanem az online rabiga szellemében csak csippant. Mikor hallom, hogy csippant, a táskához nyúl a kezem, hogy elővegyem a jegyet. Nem tudom olyan gyorsan előkotorni, hogy mire végzek, ne álljon már ott előttem. A kalauz még köszön, s ez elhiteti velem, van még esély, esély arra, hogy ne csak robotokkal, lelketlen élettelen droidokkal utazzak, hanem való hús vér emberekkel. Hiszen  néhányan beszélgetnek, de a többség lehajtott fejjel a mobilját tapogatja. Két állomás közt, ahol fél percig nincs térerő, felemelkednek a fejek, s váltanak néhány szót, majd egy üzenet csippanása minden fejet újra rabigába hajt. Újra a térerő láthatatlan erős karja hajtatja le a fejeket, de talán van még remény...

Jól esik így az erdei séta

Az ablakon kinézve gyorsan futnak mellettem a fák, távolabb egy kopár tarlót vizslat egy őzcsapat, s varjak keringenek egy messzi falu templomtornya körül. A modern vonatokon nem hallatszik már az ismerős, ütemes zakatolás, a tadam-tadam, hangtalanul szinte siklik a vonat a síneken. Alig húsz perc s szedelőzködöm. Némán, egy fejbiccentéssel köszönök el a másik ajtónál álló kalauztól, aki viszonozza mozdulatom. Szemembe húzott sapkával várom hogy megálljon a vonat. Szinte észrevétlen csökken a sebesség, s nyílik az ajtó. A decemberi hideg kiszippant a langymeleg járgányról, amely hamarosan tovaindul, távozó kocsiját még látom a peronról, miközben az aluljáró felé igyekszem, de már nem loholok. Jól esik a hűvös, hogy a szél pirosítja arcom. Néhány lépés, s az állomás ódon épülete is elmarad mögöttem, s a hangokat elnyomja a talpam alatt ütemesen ropogó hó....

Ritkává vált ez a látvány, s ha előfordul is, illékony kép

A hó

Gyerekkorom óta rajongok a hóért. Emlékszem. Talán ha 2-3 éves lehettem. Apám szánkóra ültetett, amelynek kis háttámlája is volt. Vaskos bundába bugyolálva, pléddel letakart. Úgy húzott a város havas utcáin a gyér utcai lámpafényben. Most is hallom a hó ropogását léptei nyomán, látom, ahogy cipője sarka felveri a havat, s megmaradt fülemben a hang, a hó nyikorgó hangja, a havas táj jellegtelen,mégis jellemző illata. Szeretem a havat. Gyermekkoromban rajongva szaladtam mindig az ablakhoz, mikor otthon elhangzott a bűvös szó! Havazik..

Az esti ablakon kinézve kerestem az első lámpát, amelynek fényében látni lehetett, hogy hullanak a hópelyhek ezrei. Alig tudtam elaludni. Éjjel többször is felkeltem, s az ablakhoz mentem, nézni, vajon hull e még? Vizslattam az utcát, hogy megmarad, gyarapszi-e a hó, vagy épp csak lucskosan olvad, ahogy földet ér. 

Régi szép emlékek ugyanabból az ablakból kinézve, több mint 3 évtized távlatából

A reggel oly sokszor csodásan köszöntött. Mindent befedett a hó, s letompította az éles szögleteket. Nyom még sehol sem volt benne. Se állat, se ember nem taposott még nyomot a szűz hóba. Meseszerű volt. Alig vártam, hogy tapinthassam, tapodhassam, hogy a közeli dombról a többi gyerekkel a több mint 100 m hosszú szánkópályán eltölthessek egy délelőttöt. Hányszor is mentem haza a nadrágom szárara ráfagyott majd kilónyi vizes hóval. Kipirosodva a hidegtől, zihálva. 50-60 fős gyerekcsapatok élvezték a telet. Emlékszem, a '80-as évek nagy hóháborúira, mikor is rendszerint két egymással farkasszemet néző hóvárat emeltünk, majd megkezdődött egymással szemben a kegyetlen ostrom. Érdekes módon senki nem lett beteg, senki nem fázott meg egy ilyen nap után, ahol sokszor birokra keltünk, fetrengtünk a hóban, s még a derekunk is ki volt, hólé csurgott a ruhánk alatt is. 

Megváltozott a világ. 

Később a játék a hóval elmaradt, hisz felnőtté nőttem, de a havas tél szeretete megmaradt. Sok esetben vigaszt nyújtott, mikor eltakarta a fehérség ideig-óráig világ szürkés, sötét mocskát.  Mostanában az erdőn szeretek sétálgatni, mikor sűrűn havazik. A tökéletes csend. S a jó levegő. Minden lépésnél ropog a vaskos hó, miközben eszembe jut egy régi kedves emlék..

Felüdülést jelentett hogy én taposhattam az első nyomokat a csendes hófedte erdőn, tiszta levegőt beszívva, s a hó úgy ropogott a talpam alatt, mint annak idején apám lába nyomán, mikor a kis háttámlás gyermekszánon húzott. Többek közt nekem ezt jelenti a hó.

Van, hogy csak ködös zúzmara színezi meg a növényeket

Felfokozott izgalommal vártam kiskoromban a Télapót. Mifelénk az volt a szokás, hogy az ablak belső párkányára helyezte el a Mikulás a piros csomagokat, s nem cipőbe, csizmába, vagy zokniba. S micsoda öröm volt a csomagban a régi zacskós Tutti-frutti mellett egy sportszelet, pár szem dió, mogyoró, s egy narancs, vagy mandarin. Egy kis csokitélapó... Vagy egy kis virgács.

Az Alpokban ilyen tájt mindig van hó

Aztán séta este a havon. Közben jó volt lesegetni a házak ablakait, hogy hol vannak mikuláscsomagok. Ott gyermekek laktak. Innen tudtam. A barátaim ablakában is ott piroslottak a csomagok. Jó volt látni, hogy ők is kaptak. Karácsonyig nagyon nem is bontottam meg a csomagokat. Sajnáltam. Mikor aztán a csomagok felbontásra kerültek,nem sokáig maradtak meg.

Ezek az emlékek jelentik nekem az ünnepet, s hogy együtt lehetek azokkal, akiket szeretek. Nem az ajándékok utáni tébolyult roham, hanem az egymás keresése az ünnepi időszakban, az a néhány kedves szó és mosoly, egy kis csere-bere, egy találkozás, koccintás, jókívánságok... Mind olyan mozzanatai az év végének, amelyek emelik a hangulatát a karácsonyi időszaknak. Ez az ünnep. S a hó is mindezek nélkül csak egy rideg természeti jelenség talán.....

(S.Cs.)

Kelt: 2023.év Álom havának 23.-ik napján

Menyhalak társaságában

Nincs két egyforma mintázatú menyus

Néhány órára elcsendesedik a világ. Nem ömlik rám a szenny, a médiák torkából, a közösségi oldalakról sem tolakodik az arcomba a sok fotelhuszár műmájer, akiknek már a nulla fok is brutálisan farkasordító hideg, ahogy fogalmaznak. Elcsendesül, helyére billen itt kint minden. Távol a települések zajától, az erdő közepén a folyóparton más a világ ritmusa. A vadak neszeznek csak, s egy bagoly lesi épp minden mozdulatom. Ember csak a távoli faluban van legközelebb, de a harang szavát is erősen megszaggatja a szél, mire ideér. A fák susogása elnyomja azt is. 

Néhány órára kiszakadni ebből a művilágból. Magam mögött hagyni a zsibongó, egymást eltaposó rémálmot. Visszagondolok, hol van már a harminc évvel ezelőtti emberség, a kedvesség, udvariasság, s az egymásra való odafigyelés? A pénz utáni átkozott hajsza eltiporta az emberi értékeket, s az embertömegekből egy nyálkás, tesznye, ragacsos masszafolyamot gyúrt. Engem fancsali undorral köpött ki ez a folyamat, miután összerágott kissé. Nem bánom.

Írtam már erről. Elfogytak a téli horgászat szerelmesei. Az öregek már az égi horgászmezőkön áztatják a zsinórt, a fiatalabbak nem is hallottak erről a módszerről. Ez az írás sem jut el hozzájuk, hisz itt nincs "#", nincs teleszórva a net, fizetett hirdetésben sem jelenik meg, nincs az arcukba nyomva, erőszakkal kinyitott szájukba tölcsérrel beöntve. Talán nincs is ennek értelme így.  A kevés olvasó, gondolkodó, talán megakad néhány pillanatra, az első pár sor után a képeket megnézve, továbblapoz, hisz ma már ez a trendi, a hosszú szöveg fárasztó, sok idő, s közben pittyen a telefon, fontos válaszolni.....

Párban szép

Néhány utolsó mohikánként itt hagyott menyhalvadász a kapások szünetében talán előveszi a telefonját, s olvas néhány sort, míg rá nem fagy a keze a telefonra, vagy fát nem tesz a tűzre, amely melegen tartja kint a parton. 

Noha hosszúra nyúlt az ősz, a menyhalak aktívak voltak. A bezavarosodó áradó víz, a két naponta drasztikusan változó időjárás keményen próbára tette a horgászesélyeket. Voltak csodás esték,bár közel sem voltam kint annyit, mint szerettem volna. Ívás előtt megmozduló menyhalakból sikerült jó párat elcsípni, mint a régi szép időkben, most ismét nagyobb számban rázták a botot esténként. Néhány 45 centi feletti menyhal hazakerült, ám az alatt esélyt kaptak az ívásra, az életre. Meg kell találni az utat, legyen egy kis gasztro, de gondoljunk a jövőre is....

Itt toporgok a vízparton, nincs más, csak a szikrázó csillagok, néhány falevél, amely megzizzen a szélben, egy sunyi tekintetű róka, aki a falu felé indul el minden alkonyatkor, bízva a zsíros vacsorában. Szinte ismerősként üdvözöl, mintha biccentene is egyet, mikor gyanakodva elhalad tőlem betartva a tisztes tíz métert. Néha hagyok néhány halszeletet neki a parton. Talán ezért a kölcsönös tisztelet. Most még nem szorít úgy a zimankó, de sejtem, a tél hamarosan tokostól rúgja rám majd az ajtaját. Várni fogom.

Ő egy jobbacska méret

Addig is elcsendesedek a téli erdő alkonyában, a vízparton, menyhalak társaságában. Nem bánom, ha csíp az idő, ha kabátot bont a szél, szakállat derez a köd, hisz mindig ott pislákol a remény......

Vékony, kicsi, de a mi tőkehalunk

Van, hogy márna veszi fel a halszeletet

Próbára teszi a menyhalas botokat

De azért csakis az édesvizi mintás tőkehal az igazi....

S amint ezek a sorok íródnak, hódarával kopog, cicergeti az avart a szél. Belehel kissé a tél az kopott faajtó résein. Megkondult a menyhalak harangja, kezdődik az ívás. Találkozunk azután, januárban!

Kelt: 2023. év Enyészet havának 26.-ik napján