A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pisztráng. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pisztráng. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. június 10., péntek

Leporolt pergetőbot

Átlag fejes



Elemi erővel...  Jutott eszembe minap. Elemi erővel ver hasba a botnyél, a domolykó vehemens kapásától. Ahogy rejtekéből lassan kimozdul a kis wobbler után, s megunva annak követését hatalmas fejével odaver neki, s már viszi is. Jalec Hlavatý, ahogy északi szomszédaink nevezik. Fejes, bizony fejes... Talán ez az az érzés, amely arra sarkall, hogy elinduljak otthonról, s célba vegyem ezt a kiváló erőben levő folyami halacskát. Elképzelhető, hogy más halfaj is beesik, elképzelhető, hogy sokat kell gyalogoljak a part menti gazban, s lehet, a remény csekély ígéretével indulok csak. Elég ez a kis lehetősége a reménynek, hogy nekiinduljak...

Csupa pióca, sokat szenvedhetett, mígnem letisztogattam, s boldogan úszhatott tova


Elmélázok mindezeken, miközben békés halazok, azaz a májusi káraszozásban süppedek a zsombék tövén a kisszékembe. Hamarosan szabadul a domolykó, s próbát kellene tennem, vajon átjön e még az a botnyéllel hasba verős érzés....

Előszedem a szekrény aljából a pergetőbotot, amelyre alaposan ráfér a takarítás. Új zsinórt is kap a kis orsó, a pergetőtáskába is a kisebb csalik, apróbb wobblerek kerülnek, illetve néhány balinos, ha épp azok aktívabbak lennének, bár a kis folyó nem annyira balinos pálya, azért ért már ott meglepetés.


Mindjárt az elején ők kezdenek. Látom, hogy itt-ott hajtják a küszt. Nosza, felpattintok egy balinozó wobblert, s első dobasra leköveti, a másodikra elnis durrantja.... baaam...  Hajlik a bot, meg-megrecvsen az orsó. Az erzés áthat. Ezert jöttem. Egy két balin uralja itt a terepet, s van, amelyiken meg mindig csomókban lóg a halpióca. El nem tudjatok képzelni, milyen boldogan úszott el a balin, mikor az összes rohadványos féregtől megszabadítottam... némelyik teljesen átlyukasztotta szerencsétlen hal uszonyát. Belegondolni se kellemes  mit érezhetett szegény.


Keményen harcolt


Aztán megjelennek a fejesek. Nem túl nagyok. Sajna nagyon erősen szűrik az "ujjkeletű" pergetők a  vizeket, a nagyobbak vagy túl óvatosak már,  vagy elhordozták haza a nagyját. Sajnos ez utóbbi egyre jellemzőbb. Sosem fogom megérteni, miért kell hazavinni a domit. Bizony nem vagyunk egyformák. A part is nehéz terep. Hónaljig erő gaz. Bedobni művészet. Ha szél van, akkor meg aztán a zsinór sem fut ki rendesen, a part mentén hajladozó fű kalásza egyből befogja az orsóról lefutó zsineget. Mire egy értelmes bedobás sikerül, addigra a jobb domik szépen eloldalognak. Azért így is akad néhány jelentkező, s vannak bizony komoly harcok, szép, élvezetes fárasztások. De csak nem akar magába keríteni az az élmény. Az az igazi  adrenalinlöket. Az a hatalmas fejes, ahogy tolja a vizet a wobbler után, aztán, mintha villám csapna a vállaimba, miközben kirántaná kezemből a botot. Nem adom fel akkor sem.

Domit reméltem, de ez sem rossz


Domolykózás közben előfordul, hogy a kis wobblert más halfajok is megtaláljak. Életem sügere is meglátogatott. Egy vízre hajló fa alatt szép rablást láttam. Óvatosan megközelítettem a helyet, s átpöccintettem a csalit, a túlpartra, épp a víz felett levő ágak árnyékába, s alig 40 centit húztam csak vissza, mikor a szerelés elnehezült, s komolyan pumpálni kezdett. Először csukára gyanakodtam, hisz a kapás hasonló volt, de amikor megláttam a tettest, komolyan meglepődtem. Fogtam már életemben több szép nagy 35 centi körüli sügeret. De ez verte őket, megkockáztatom, a 40 centi is meglehetett faroktőig. Kerek volt, akár egy ponty. Csodás színekkel  kifárasztottam, majd lenyúltam érte, mikor már a lábam előtt a vízen felfeküdt. Egy megugrás, és huss, megkönnyebbült a szerelék, kipöccent a.kis wobbler a sügér pedig szépen lassan eloldalgott. Legalább tudom, hogy még ott van valahol  vízben. Legalább is remélem.

Egy kis pihi

Aztán persze elragadta a kis wobblert egy ifjonc csuka, valamint egy csodaszép színezetű pisztráng is. Ez utóbbi igazi meglepetésként ért. Ezért is szeretem a folyókat. Sosem lehet tudni, hogy éppenséggel kivel is kerül szembe az ember. 

Csupa erő




Némo ugrasztotta ki a bokor alól ezt a szebbecske domit

Sajnos az egyik kedvenc kis wobbleremet a bohóchalast egy alattomos víz alatti akadó magának követelte. Némót pedig nagyon szerették a domolykók, a balinok és a csukák is. Sajnos ahol vásároltam, ott már nem gyártják, nincs forgalomban hasonló sem. Talán szétnézek a wobblerkészítő mesterek háza táján, hátha megbízhatok valakit, hogy készítsen nekem hasonlót....

Némó ellenállhatatlan volt

A szöcsi is mindig hoz valakit

Némó utolsó fogása


A kiscsuka is lehet galád, ha egy kicsit jobban bekapja a kis wobblert, el is harapja a zsinórt. Szerencsére ez nem tette



Őt egy vízen úszó ág hozta magával, abba kapaszkodott szegény, megmentettem

S a nyár meg csak most kezdődött. Próbálok kevésbe látogatott helyeket keresni, ahol még előfordulhat egy-egy Brutalicus, amit még nem vittek el, legfeljebb gyengéden visszaengedték. Ez a feladat ami egyre nehezebb. Mindenesetre jó döntés volt leporolni azt a pergetőbotot, s úgy vélem, a nyár folyamán néhányszor még meghajtogatja valami a bot spiccét, feltéve, ha nem ragad el a folyóvízi úsztatás...
Mire belejönnék, ideér az ár, sárga Jangceként hömpölyögnek Szigetköz folyói. A pergetőbot ismét porosodik....



Kelt: 2022. év Napisten havának 10.-ik napján
















2017. november 19., vasárnap

Cefedelem, azaz tévelygések blogisztánban

Cefet hideg az északi szél. Lehelete bele-belekapaszkodik a sötétben halványzölden fluoreszkáló patronokat tartó botspiccekbe. Bekúszik a kabát alá is, s a combra szorítja a nadrágot. Néhány sárga falevél zizegve hull alá, vastag avart alkotva az erdő alatt. Olykor egy kisebb ág is letörik, s amint földet ér, a viszonylagos csendben megzörrenti a szárazra aszott avarszőnyeget. Húsz perces autóútra a legközelebbi kis település. Húsz percre, s három kis folyón (ágvízen), ártéri erdőkön kell átkelni vashidakon, hogy elérjem a civilizáció első pislákoló lámpácskáit a falu szélső házainak ablakában.  Addig egy ember se. Csak én egyedül a sötétben. Na meg felettem pár kilométerre egy-egy utasszállító, amely kanyart ír le épp leszálláshoz készülőben Pozsony felé. A kilélegzett pára zúzmaraként rakódik a szakállamra..


Félelem, vagy az ösztönök élesebbé válása? Egyedül. "Csak egyedül. Nincs más út, magányom ordít, karom lefogják, fényt, fényt, fényt!" (Edda 8 -Törvény / részlet) Volt hogy előbb éreztem meg a vad szagát, aztán hallottam a szuszogását, majd megláttam épp a füle hegyét, vagy magát a vadat teljes valójában. Lesett már szembe velem szarvasbika, róka, borz, vérnyúl, bagoly, sőt nem egyszer vaddisznó is. Ez utóbbitól tartok inkább, nem egyszer morgott rám vadkan vicsorogva. Néha csak sün motoz az avarban, vagy kisegér zörrent meg egy-egy falevelet óvatlanul. Az erdő neszei lassan belém ivódnak, hozzászokom. Az ágrendszer egy szélesebb ágán próbálok horgászni. Apró maszatolások jelzik, van érdeklődő a bevetett csalikra. Amíg komolyabb érdeklődő nem jelentkezik, eszembe jut pár dolog. Egyedül a sötétben merengő. Elmélyedek gondolataim szőtte mocsári hínárszőnyegben ...


Miért írom ezt a blogot? Van e szint, mérce amit át kell hidaljak, meg kell ugorjak? S milyen magasra helyezem a láthatatlan mércét? Mi van akkor, ha leverem? Ki az aki mércét állított fel? Kell e valami mérce egyáltalán? Kényszer? Kell e folyton valami élmény, hogy kiéhezve írhassak valamit a blogra, hogy minden bejegyzésem megtöltsem halak képeinek sokaságával? A blog kényszerít ki horgászni az estébe? A magamutogatás kényszere? Blogírás előtt is gyakran kijártam. Túlszárnyalni önmagamat vagy másokat? Verseny ez más blogokkal, írókkal, a tavalyi önmagammal, horgászokkal? Ki a döntnök, s milyen alapon osztályoz? Megfoghatatlan előnyök hajkurászása, mások magam mögé utasításának kendőzetlen vágya? Annak érdekében megyek ki egy héten akár hatszor a természetbe? Ezért csinálom? A halfogás kényszeredettséget rányomva vállaimra? Muszáj két-három hetente valamivel előrukkolnom a blogon? Meg akarok felelni bárkinek is? Fuldokolva az érdektelenné váló világban, levegő után kapkodva segítségért kiabálva? Elhaló hangon rekedtre üvöltve némán, riadt szemekkel körbenézve, hogy van e még itt valaki? Hogy hátha valakinek megesik a szíve rajtam, s nemlétező barnán rothadó babérkoszorút helyez a fejemre az év végén, piedesztálra emelve, hogy virtuális vállveregetés nyomán büszkén kipirult arccal nézzek a tükörbe, nyakamban a virtuális érme amely súlyos láncon nyugszik  szorosan a mellkasomon? Elégedetten hátradőlve év végén a fotelben hogy na igen, megérte idén is blogolni. Vajon ezért csinálom? Itt a helyem igazán, vagy céltalanul csak tévelygek a blogvilágban, s rég eltévedtem Blogisztánban, annak mocsarában? (Hess!)


Eszembe jut:
"A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna." (Hobo Blues Band - Vadászat/Prológus).


Mennyire igaz ez a természetes, vadvízi horgászatokra is. Na nem a telepített tavakra gondolok, ott a fent leírtak nem, vagy csak kis mértékben érvényesülhetnek. Ezt a vezérelvet követve az ember eljuthat egy olyan szintre, ahonnan rég letért, egy olyan természettel összehangolt állapotba, amely valóban a vérébe ivódhat annak, aki fogékony erre. Talán ezek az elvek mozgatnak leginkább. S a legfőbb alapelv egyike, hogy úgy mutassam meg ezt a világot azoknak, akiket érdekel milyen is a természetes vizeken, s nem a műanyag, vagy tógazda által telepített vizeken való horgászat, hogy közben szerény maradjak, önzetlen, segítőkész, s álljak stabilan két lábbal a talajon. Nem egyszerű, de nem okoz gondot ezt betartanom. Noha lehetnék sokakhoz hasonlatos, s propagálnám hogy én vagyok a király, a felső-szigetközi Chuck Norris, mert én aztán ismerem a halakat, tudom mikor, mire, hova kell menjek, s mekkora sirály vagyok, mert megfogom azt amit épp akarok, mellet döngetve,  tébolyodottan belehörögve a világba, hogy éééén, igen ÉN vagyok a sirály a vidéken! (Sicc.... szembe is köpném magam a tükörben, ha ilyenné válnék, amitől mindig igyekeztem távol tartanom magam)


esti gilisztavadász

Vajon költő nagyapám nyomdokaiban akarok haladni, s rettegek, ha mellélépek a kitaposott ösvénynek? Kényszer e nekem az irodalmi stílus olykor? Nem. Próbálgatom melyik stílus az, amely igazán fekszik. Az elbeszélés, a vers, vagy a novella, vagy összemosva a stílusok által kreált egyedi írásmód? Ötvözni az irodalmat a horgászat, a természet szeretetével. Sok olvasó, s néhány blogger ismer. Olvas rendszeresen figyelemmel kíséri "munkásságom" (ha lehet ezt annak nevezni) több mint két éve itt a blogon, s vannak akik előtte is évekig ismertek, olvastak, követtek más horgászportálokon, vagy akár a folyópartokon. Ők tudják, nem vagyok semmi más csak egy tanú. Egyszerű horgász, aki néha ír is. Volt aki felnézett rám, "De miért? (Fluimucil😆)"  Mert blogot írok. Nem egyszer magyaráztam el, hogy ettől én semmivel se vagyok több. Ezert nem emelem fel az orrom, s tévedés, hogy lealacsonyítóan nézek az egyszerű pecásokra. Nem hangoztatom Felső-Szigetközben ha találkozom más pecásokkal, hogy én vagyok a Mosoni Horgász, nincs telematricázva az autóm a logómmal, nincs márkanév a ruhámon, sem a sáros talpamon. Nem járok felhúzott orral, s nem nézek le senkit. Kivéve azokat a bohóc papagájokat, akik lenéznek más pecásokat, mert nekik drágább, újabb cuccuk van, törzsvendégek a horgászkiállításokon, de valójában a természetes vizeken kudarcot vallanának, mert nem értenek a valódi horgászathoz,  a gilisztát feltűzni se tudják, csak a műanyagtavakon borzoljak színes tollaikat. Egyszerű természetes, természetesen természetes módon a természetben, természetes szaporulatból származó halat.fogni próbálgató vagyok. Semmi extra. Nem vásárolom meg a legújabb cuccokat, soha nem voltam horgászkiállításon, a horgásztévében a reklámozással telenyomott filmeket nem nézem meg, nem esem hasra egy-egy új cucc, csali láttán. De ismerem a természetet, azt a közeget, ahová mindig igyekszem. Az élőlényeket, az életük mozzanatait. Tanú vagyok, aki közli néha, mit látott odakint. Hozzátesz némi kis irodalmat, s kész is a legújabb bejegyzés. S hogy ezt értik e páran, átmennek e a gondolatok, azt tudják azok, akik valamiért rendszeresen visszajárnak ide....


Filozófiai tébolyultan összegabalyodott gondolatspirálomból a kapás félreérthetetlen jele rángat ki. Észre sem vettem, hogy közben bederesedett a világ, így szinte meglepődöm, mikor a botnyél fagyosan beleragad a markomba. A bevágás ül. Jó hal küzd a horgon. Korábbi gondolataim eltűntek, szégyenlősen a homályba osonva, míg tartott a fárasztás.

félméter manyhal
Leír a nemes ellenfelem néhány kört, s a harmatos füvön tekereg a méretes félméteres menyhal. Esti horgászataim hű társa. Fogalma sincs mi az a blogisztán. Nem is érdekelné, így én sem fektetek bele erőt, hogy kiselőadást tartsak neki a ki-kicsodáról. Lehet az emberek is így vannak vele....

sokan gébnek nézik, pedig ő botos kölönte!
Ott kuksolok még a deres novemberi sötétben. Mintha valami megütné a bal oldali botot. A patron aprót rezzen. Mintha hajlana kissé befelé a spicc. A bevágás sikerül. Fura mód védekezik a hal. Nem tudom meg ki a tettes. A parton van ám nagy csodálkozás. Noha sosem tudni ki portyázik odalent, szeretem a meglepetéseket, amellyel a folyók kényeztetnek. Hosszú évek óta nem találkoztam vele. Most megtisztelt, üzenve azt, tud meg nekem újat mutatni Felső-Szigetköz!!!

Sok a kölökcsuka

Igazi elvadult kis ágvíz tele hallal....

Nem hittem hogy őt fogom ki egy ágvízből...

Évek óta nem találkoztunk
Meglepetések várnak még kint a folyóparton. A neten már semmin nem lepődök meg. Semmin. De kint a természetben...... 





Kelt: 2017. Enyészet havának 19-ik napján