A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pergetés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pergetés. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 11., hétfő

Csikorgó

Itt volt már az ideje, mégis oly meglepően hirtelen érkezett, hogy megtorpantak tőle egy pillanatra a gondolatok. A minap még a faleveleket számolgattam egy felettem szétterült faágon ahogy a vízparton ültem. Azon elmélkedtem, vajon az a pár csenevész levél ugyan véd e még az esőtől, vagy mint nyitott ujjak között akadálytalanul hullhatnak a vízcseppek, s monoton dallamot kopoghatnak a fejemen.  Ám most, most tapadó hó súlya alatt hajladoznak az erdő fáinak ágai a hűvös szélben. Alig koppintott egyet az ajtón, s mire az ősz fáradtan botjára támaszkodva öregesen az ajtóhoz botorkálva megkérdezte volna hogy "-Ki az?", addigára a tél egy rúgással beszakította az ajtót, melynek vaspántjai hirtelen kiszakadtak a tokból, s torz mosollyal az arcán, recsegve-ropogva átdübörgött a küszöbön...

Vajon a víz alatti világ mit észlel ebből? A vízre hulló hópihék nem ingerlik-e a halakat? Mozdulatlan. Érdektelen?



D i d e r g ő . . . 

A havazás elálltát követően megmozdult a vízi világ, imitt-amott karikákat rajzoltak a halak a víz felszínére. Én a parton voltam az alkonyban, hogy megszólítsam a tőkehalakat, vajon köszöntik e ők is a telet? Azt hiszem  így utólag, észre sem vettek aznap este...


A szombati pirkadat csillámló zúzmarát lehelt a tájra, s a mínusz hét fokban bizony tartósnak is bizonyult a műalkotás. A déli nap sápadt erőtlen próbálkozásai is csak arra voltak elegendőek, hogy jobb kedvre derítsenek, a fagy szorítását csak kismértékben tudták gyengíteni. Mindenesetre a napsugarak kicsaltak a vízpartra.

Az azért figyelemre méltó volt, hogy a küszök mégis megmozdultak a napsütés hatására, s alig észrevehetően a víz felszínét kezdték vizslatni. Talán mintha valami meg is hajtotta volna őket. Lehet hogy csuka, vagy sügér, esetleg domolykó éhezett meg december elején az enyhe visszaforgó nyugalmasabb vizén?

Az apró műcsali a parttól majd nyolc méterre, egy víz főlé hajló fa ágai alatt alig észrevehetően csobbant a víz felszínén, majd elmerült, ahogy lassan magam felé húztam. Első dobás semmi, bevontatás, nincs követés. A kis wobbler fázósan sietett a botspicc felé, remegve, talan a hideg víztől...Vajon van e itt hal egyáltalán? A következő dobás egy méterrel messzebb ment, s amint beletekertem az orsóba, alig tört le úgy 80 centit a kis wobbler a mélység felé, kemény rávágással jelentkezett valaki, s belém hasított a gondolat, hogy ez most itt bizonyára csuka lesz, én meg nem tettem fel előkét, így talán másodpercek alatt végezhet a csuka fogsora a fonott zsinórral is. A bot tette a dolgát, mint érett búzakalász, úgy hajladozott amíg tartott a fárasztás, a tettes mind közelebb került hozzám, ám meglepve tapasztaltam, hogy nem csuka küzd a horgon, hanem balin. Sosem fogtam még decemberben pergetve balint. Nagyon megörültem neki. Igaz, csak kicsi volt, de így is jó kedvre derített.  Balin ilyenkor??? Ha sejtettem volna hogy....

K u r i ó z u m


Naívan abban a hitben ringattam magam, hogy a napsütés az elűzi a fagyot. Nem így történt. A másik pergető botot kellett volna kihozzam, amelyiken monofil zsinór van fent, s nem a fonott, amely három négy dobásonként annyi vizet hordott fel a gyűrűkre, hogy azok teljesen befagytak. Hiszen ez itt a .....

Z i m a n k ó . . . . 

Néhány gyors fotót követve az őnöcskét útjára engedtem. Dobáltam még vagy húsz percet a környéken, minden eredmény nélkül. Csuka sem jött. Hogy is jönne, mikor elhordták már őket. Még egy nyamvadt bicskacsuka sem maradt a környéken. Ahogy hallottam azok is asztalra kerültek....
Gyalázat. 



Majd kétszáz méterrel lejjebb mentem a folyó partján. Olyan szép téli tájon sétáltam a napfényes zimankóban, hogy el is feledtem, hogy horgászni vagyok. Tündöklően varázslatos volt a világ. A nap sugarai mutatták az utat. Egy apró víztörés kis visszaforgóján álltam meg. A vízen rengeteg fűzfalevél úszott, őket a fagy segítette le végleg az ágakról. Tőlem húsz méterrel feljebb, mintha fordult volna valami a törésvonalon. Megriasztva a kishalakat. Talán rá kéne dobni. Ahogy a nap erőtlen sugarai elérték a partot....


C s i l l á m l ó . . . . . . 






Közben csalit váltottam, s egy nagyobb, színesebb, agresszívabb kinézetű wobblert pöccintettem az iménti fordulás irányába. Alig két métert húztam a wobblert, mikor leverte valami. Titkon reméltem, hogy ez is balin lesz. Az volt! Alig pár centivel nagyobb, mint az előző, de szép, egészséges éhes decemberi pergetett balin. Meg a vízben lőttem róla pár fotót, kint a parton egy gyorsat, s mire feleszmélt, újra a vízben találta magát.



B o r z o n g ó . . . . . . 






Apropó. A levegő hőmérséklete -3 fok volt, a víz pedig 5 fokos. A 8 fok különbséget bizonyosan megérezte az éhes őn, fázhatott is kissé, így hát nem kínoztam, alig másodpercekig érezhette csak a téli világ hűs leheletét....


Az este az öreg Duna partján talált. Egy barátommal próbáltuk megszólítani a vizek népét. Közbe eszembe jutott, hogy milyen jól tettem, hogy júniusban nem voltam rest hársvirágot gyűjteni, hisz igen jól esett a dermesztő parton forró mézes hársteát kortyolgatni termoszból, s érezni a hársvirág s a méz gőzölögve terjedő illatát. 

A nyugati szél sóhaja elvitte gyorsan a havat. Sűrű őszre hajazó köd ereszkedett a tájra, s alig engedett a hajnali fagy is. Gondoltam egy sarkantyú mögött megpróbálom a csukák étvágyát. Aznap ők a jóllakottság dicsfényében pöffeszkedhettek, ám az éhes kis őnök ismét elemükben voltak. Megint sikerült kettőt is elcsípjek, s jóval lejjebb is láttam hajtani őket, csak épp ők is az ifjoncokhoz tartoztak. Nagyobb nem nagyon akart a közelbe jönni. 




Nem akartam zavarni őket tovább, ezért, mivel az alkony gyorsan közeledett, néhány kilométerrel odébb álltam, hogy megkérdezzem a tőkehalakat mit is ennének vacsorára. Aznap estére vastag giliszta volt a fő fogás. Pedig volt küszfarok frissen,  volt dippelt (saját fejlesztésű szmötyi) küszdarab, bodorkaszelet, friss és fagyasztott is, szóval volt miből válogatni. Mégis csak a vastag esőgiliszta. Az kellett. Pedig mióta bejöttek a fagyok kincs minden egyes vaskos szál, mert szedni már nem lehet, csak ha esetleg megenyhül majd....Sokat nem időzhettem, mert gyatra egy havas eső zúdult váratlanul a nyakamba, így arra jutottam, talán erre a napra elég is volt a horgászatból.





Útközben azon gondolkodtam, miközben az ablaktörlő lapátja egyre nehezebben küzdött meg a szélvédőre tapadó lucskos havas pacnikkal, hogy hova is lett ily hirtelen a nyár, vagy az imént még oly szelíd ősz. Megváltozott. Most minden inkább olyan.....


C s i k o r g ó . . . . . 







Kelt: 2017. év Álom havának 11.-ik napján













2017. augusztus 5., szombat

Újra szól a hatlövetű, avagy jászvadászat harcsával


A július vége változékony arcát is kénytelen volt megmutatni. Az utolsó hét lehűlést, esőket, szelet hozott. Az esők miatt erősen megduzzadtak az Ausztria felől érkező folyók. Itt az Enns a mumus. Ha az megárad, a környezetében levő mészkőből olyan meszes vizet old ki, amely szinte fehérré festi a folyót, s enyhén befolyásolja a halak vízből való oxigénfelvételét is, ami azt eredményezi, hogy szinte teljesen lecsökken a békés és a ragadozó halak táplálkozási hajlama. Pedig a lötty előtt micsoda étvágyuk volt.

Van egy szakasz, ahol két folyó összefolyik. Az egyik kristálytiszta, mederfenékig tükör. A másik a zaccos. S a kettő határán a paradicsom. Paducok, jó kilósak, rajban metszegetik a moszatot a mederfenék köveiről, mellettük darabos koncérok, jászok szedegetnek, néhány kisebb domolykó is elvegyül köztük. Megkapó a látvány. Semmi nem tart örökké. Beüt a hidegfront, emelkedik a vízszint, s néhány nap alatt majd öt fokot esik a folyó hőmérséklete.

Kapás, hal, csak álom. A mederfenékről kiszedtem egy feltehetőleg tavaly bennszakított ezüst-kék Salmo vertikális csörgős wobblert. A horgok csak rozsdás csonkok. Otthon szépen letisztogatom, horgot cserélek rajta. Másnap dobok vele. Nagyon szépen mozog. Második dobásra megüti a balin, de nem akad. Harmadik dobásra egy rejtett akadó a víz alatt elkéri. 20 méterre attól a helytől ahonnan kiszedtem. Visszatért.

Nagy kínlódva Strike Pro bogárral a part menti sás mellől kiszedek egy kis domolykót. Legalább valami eszik.
Ravaszak mint ez a róka

Telnek a napok, a víz még mindig nem kezdett el melegedni, az áradás viszont tetőzik. Na újra próbalom ezt a pergetést. Az összefolyás zaccos szakaszára dobok, s ahogy a tiszta vízbe ér a csali, a zaccosból villámgyorsan utána tör egy sötét hátú test, s már rajta is van! Micsoda szépség. Kockáztatva a halvesztést egyik kézzel fogom a botot, a másikkal próbálom megörökíteni a fárasztás pillanatait. A sodrás most nekem dolgozik. Sikerül néhány kép.




Nem kell kommentálni

Micsoda halak kísérik a wobblereket a botspiccig, mégsem vetik rá magukat. De az élmény maradandó így is. A következő alkalom egy kis balint hoz. Szinte nem is küzd. Gyors fotó és már mehet is. Néhány dobás után hangos fröcsögéssel veti rá magát egy balinkölök meg egy "kisebb" jászkó az apró tigriscsíkosra. Fotó után ő is mehet élményeket mesélni a társainak.



Kezd komolyabban érdekelni ez a móka. Két hónapja vettem egy 7 méteres bolognai botot. Kétszer használtam. Nem szerettük meg egymást. Nekem lomha. A gyors paduc és márnakapások mind lukra futtattak vele. Persze szilvaorrút, kisebb karikákat jól fogtam, de az igazi ravasz marcik és vésett ajkúak túl jártak az eszén. Visszavittem a horgászboltba. Nem kellett sokat győzködjem Palit, hogy cseréljük le.

Kaptam érte egy SHIMANO ALIVIO DX 240 medium pergetőbotot, egy SHIMANO 2500 FD pergetőorsót, egy 22-es és egy 25-ös Method Spin 150-150 méteres monofil pergetőzsineget.. Azonnal felszereltem a botot, s a véknyabb, 22-es monofil pergetőzsinórt csévéltem fel. Alig vártam, hogy csillapodjon a közben betört kánikulai forróság, mar kint is dobáltam a folyóparton. Másfél órán át egy kapás nélkül. Nem könnyű felavatni a botot. Unalmamban egy régi magyar nótát kezdtem fütyörészni, dúdolgatni, mikor vállig rengető ütéssel megérkezett az első domolykó. Szuper! Nincs kényszer rajtam, fel lett avatva a bot. Rá tíz percre volt egy rávágás meg, de nem akadt.




Apró balin

Kicsivel jobb
Aranyhal.....

Eközben a horizonton alábukott a nap. A túlparton két srác pergetett, egy 35 centi körüli balint fotóztak, majd engedtek vissza. Talán nekem is balinozni kéne. Feltettem egy Salmo Thrillt. Vagy 30 méterre tőlem néha a hínarasban komolyabb rablások voltak láthatóak. Nem tudom mi lehetett. Nem szeretem a Thrillt. Gyakran belekapaszkodik a zsineg valamelyik horgába aztán sodrás ellen elég kitekerni a csalit ami csak bukdácsol a víz tetején. Nehéz, s a mozgása sem annyira lenyűgöző. Na végül csak sikerült normálisan dobni. Ám az első két dobás nem hozott érdeklődőt. Pedig táncoltattam is kicsit a spiccel. Harmadjára mintha valami ráhúzott volna. Tekerem, jön, majd ellenáll. Aztán húz, majd ismét jön. Ráhúz a fékre. Szépen szól. Mire kihozom magam elé vagy 10 méterre a parttól, akkor latom, hogy márványtestűvel van dolgom.


Be is iramodik a hínarasba. Próbalom visszahúzni onnan, kicsit ráerősítve a fékre, kijön. Elmegy a sodrással a másik irányba, de már fárad. Lassan a partközelbe húzom. Persze hogy nincs nálam merítő. Alsó ajkára ráfogok és kiemelem. Az első pergetve fogott harcsámat.


Kezdek ráérezni erre a pergetésre. Nagyon jól esik, ha sikerül fognom is valamit. Persze nem telepített vízből, hanem vadon nőtt, természetes folyóvizi halakat. Na ez az ami megdobogtatja az ember szívét, mégha nem is olyan nagyok ezek a halak, élményt adnak, s egyszer-egyszer beüt valami komolyabb legény is. No akkor aztán meg tiszta vadnyugat! A pergetőpálcák most már edzésben vannak, a műcsalis táska szintén. Újra szól a hatlövetű!







Kelt: 2017. év Újkenyér havának 5.-ik napján.


2017. július 23., vasárnap

Sír az orsó, hajlik a bot! - "pergászgatok" :)

Akik figyelemmel kísérik a munkásságomat, ha lehet ezt a mutatványt annak nevezni, tudják, megszállott menyhalvadász vagyok, nyáron pedig a békés halazás a fő profilom. feederezés, matchbotos úsztatás.........Pergetni keveset és ritkán szoktam. Nem is értem miért. Pedig tavaly belelendültem a balinozásba, tavalyelőtt meg a csukázásba ősszel, jó pár éve pedig ősszel szinte csak csukára pergettem. Most egy kis változás állt be a horgászataim során. Elkövetkezett a "PERGÁSZÁS" ideje. Vagyis a pergetőhorgászataim pallérozásának néhány kezdeti szakasza. 




Akadálypálya legyek és szúnyogok részére - hehe :)
Nem. Nem adom fel a békés halazást. Csak most szüneteltetem. Jobban esik a pergetés mostanság. Főképp, ha akció is van. Mert van. S ha nincs több időm mint egy óra, akkor se gond, megéri zsinórt vizezzek akkor is. Más ki sem pakol annyi idő alatt. Én élményekkel gazdagodom ennyi idő alatt is. Legutóbb a Lajtát próbáltam becserkészni. Sikerrel. Na ugye ez is nézőpont kérdése, mert lehet másnak nem jelent sokat egy húsz-huszonöt centis domolykó megfogása, de nekem pergetve igenis élmény. S kinyílt a világ, más helyeken is próbát tettem. Egy bejáratott pályát próbáltam, ahol tilalom után és alatt is sajnos egymás kezébe adtak a helyeket a pergetőhorgászok balin reményében. El is fogytak a halak. Jó hír, hogy a pergető horgászok is. Ahol sok a pók, sok a rovar. Ha sok a rovar, jut belőle a vízbe is a domiknak. Jó helyen járok azt hiszem. Mennyi szöcske. Némelyik öt centis is. Be kéne szerezzek valami szöcskeutánzatot. Néhány helyi arc hungarocellgolyóval szerelt szerelékkel, amelyen a golyón kívül csak egy horog van, egy hídról szöcskét úsztat. Másfeles jászok értékelik a mutatványt... Én inkább pergetek. Pedig ez se rossz módszer. Egyszer majd talán kipróbálom, ha lesz rá ingerencia.

A domolykók azonban zavartalanul szedegettek a pergetőhorgászok inváziója alatt is, hiszen a balinoknak dobált nagyobb csalikat békén hagyták, kisebb wobblerekkel pedig senki sem próbálkozott, s inkább a meder közepét dobálták, noha a domik inkább a sásos, hinaras partszéli helyeket, a fák alatti részt kedvelik. Próbálkoztam. Megtanítottak a helyi tömzsi fejűek, hogyan is horgásszak rájuk. Ami a Lajtán működött csali, azt itt kiröhögték, ami viszont itt volt fogós, attól a lajtai telények ódzkodtak. Mással kellett próbálkozzak. S volt hogy rátaláltam mi kell épp nekik.

Éppen akadt

Szinte állandósult darabos méretben jöttek, bármely napon is mentem ki. Esetenként egy egy komolyabb is beköszönt legnagyobb örömömre. A legtöbb kapást egy visszaforgó éle alatt a hínármezőtől 2 méterre sikerült kicsikarnom. Bizony voltak domolykók, amelyek igencsak harcos kedvükben szépen dolgoztatták a botot. Sokszor alig bírtam a rövid bottal eltartani őket a hinarastól. S amikor kezdtek megjelenni a balinok is, tudtam, hosszabb, kissé lágyabb pálcával kell harcba induljak. Hamar döntöttem, a majd egy méterrel hosszabb pergetőbotra kell váltsak.

Hajnali koránkelők
Kiscsali, kisdomi

Darabosabb telény

Eddigi legszebb, s még tart a szezon

Meglepő érdeklődő
Aki szeret horgászni, s a vérében van a peca, halat is fog,
keresztlányunk lajtai domival
A váltást követően bebizonyosodott, hogy időben gondolkodtam. Balinok, domolykók, s egy szebbecske sügér. Első jelentkezőek a pizsamások táborából. Majd később meglepetésemre egy 28 centis sügeret kellett szó szerint fárasztani. Főleg a sodrásban. Nagyon ment. Aztán egy balinifjonc. Aki bepanaszolt az anyjánál hogy megböktem a száját. Hát jött az anyja raportra.. Fotó után visszaküldtem ahová való....
28 cm, idei csúcstartó

Fogott már valaki pergetve ilyen kis balint?

Alakul a méret, elküldte az anyját panaszra

Harcosok 35 fokos melegben

Balinsors, szabadság....

A kisebb balinok még megvannak, de a nagyok???

Verhetetlen a hinaras szélén húzott sárga

Arcképcsarnok
Nem úgy mint egy helybéli tót figura, aki a hatvanadik (60!!!) balinját is hazavitte idén! S mit akar fogni augusztusban? Vagy éppen jövőre? S mennyi tót viszi a balint tilalomban is háborítatlanul. Mesélik a helyiek:
"- A helyi ellenőrzés semmi. Szól az ember a rendőrnek, aki elfordul a kavicsot rugdossa szemlesütve. Tilalomban itt galeriban pergetnek a szlovákok, s visznek mindent! Bezzeg ha a magyar pecást kell vegzálni. Miért nem x-elt be? Lelépte-e a száz métert a zsiliptől, biztos hogy van az a balin 40 centi?...."
                                                                                                  -mesélik joggal felháborodva.
Eszik

párszáz forintos univerzális kis wobbler, balint, domit, sügeret is partra segített már! :))
Jól elkapta

Első pergetett koncérom
Egyik hajnalban megpróbálkoztam egy új helyen. Két víz találkozásánál próbáltam becsapni a domolykókat. Az egyik víz tiszta, mederig átlátszó, míg a másik zavaros, okker, ám a határvonal ide-oda mozgó. A domik kedvencével a sárga-piros kis wobblerrel kezdtem. A domik most csendbe maradtak, nem is értem, lehet még csak éppen ébredeztek. A harmadik dobásra az előttem levő határvonalból rárontott egy csodálatos jász a csalira. S mi volt ebben a csodálatos? Elsősorban az, hogy mindent, a legapróbb részletekig láttam a tükörtiszta vízben. A támadás előtti hajszálnyi megtorpanást, a rárontást, a megakadást (el is feledtem bevágni a nagy meglepetés alatt, csak emeltem a boton), a tipikus jászos fejrázást, a küzdelem minden apró részletét. Máskor a botspiccet nézem fárasztás alatt, most le se vettem a szemem a halról, a bottal vakon harcoltam. S megérte. Olyan gyönyörű jászt fogtam, hogy talán meg is döntötte a pergetve fogott jászrekordomat ez a csodás példány.

Hibátlan! A folyó hercege!

44 cm faroktőig, 1445 gramm

A júliusi hőség eltart a nap késő délutáni részében is. Egyik nap úgy öt óra tájban mondom a páromnak:
-"Ugorjunk ki egy órácskát! Megmutatom hol szórakozom a domikkal, kisebb nagyobb balinokkal!
-Jó!"
Hangzik a meglepő válasz. Csak aztán nehogy besüljön a mutatvány, ahogy az ilyenkor rendre megtörténik. S fél óra múlva loccsan a csali. Mögöttem a párom az árnyékba húzódva nézi, rólam hogy olvasztja le a nap a vizet. Apró Hornetet hajintok a nyerő hely nyerő sodorvonalara, amely alá beleképzelem hogy sorban állnak a domolykók tátott szájjal várva a feléjük sodródó mannát. Húzom. Semmi. Hajintom még egyszer. Domira. Beletekerek. Megállítom. Beletekerek. Megállítom. Beletekerek, megállítják! Megemelem a botot, rajta van, jön két métert, lefordul. Hajingálok még vagy húszat más csalikkal is semmi. Dobok balinra, nagyobb wobblert, kékes minnowot, egy kis koppintáson kívül semmi. Süket a víz. Jól besülök a párom előtt. A júliusi nap vizet rajzol homlokomra. Meg a kínlódás. Hogy azt hittem majd én megmutatom. Kis wobblert teszek fel, hínár előtt húzom, valami rámar. Alig nagyobb a wobblernél. Kis sügér. 
Hiába, na, éhes volt, a Hornet elcsábította
Nem maradok fogás nélkül. Menjünk lejjebb 3 kilométert, javaslom. Párom vezethet addig. Ügyes. Lent vagyunk. Mesélem, két napja valami hatalmas balin lekövette a csalit, amit botspiccig húztam, de nem vetette rá magát, csupán nagy loccsanással lefordult. Na persze. Gondolhatja. Hiszi a piszi, mindig az a nagy ami nincs meg. Talán most meglesz. Most ugyanazt a csalit teszem fel. A kék fehér minnow-ot, amit meg a decathlonban vettem valamikor. Mire összerakom a botot, párom lelkendezve mutatja, hogy a fák alatt két rablás is volt. Na persze. Mindig a másik oldalon. Macskaléptekkel óvatosan közelítem meg a partot. Burványló sodró víz felől épp pár fokkal hűsebb levegő simítja meg az arcom. Dobok. Egyet magam elé vagy 15 méterre. Húzom. Semmi. Dobok rá a sodrás zubogó tarajos közepére. Pattog a csali a hullámokon, alig vízfelszín alatt. Ezt nagyon szeretik. Az első beletekerésre rá szoktak ugrani. De most. Semmi. Harmadjára a sodor alja felé a kis forgóra dobok, enyhén lefelé. Vizet ér a wobbler. Beletekernék, ám... Durr.....

Nem gyenge figura
Hajlik a bot es felsír a fék. Ennek a fele se tréfa. Párom lelkendezve tapsol,
 -" Jajj csak nehogy leakadjon! Mi van ha elszakad! Ha akadóba fut!"
Ha leakad, leakad, fene se bánja, jól küzd. Majd csak alakul valahogy. Hát ez húsz percig erősen kérdéses volt. Ellenfelem megkoronázta a nyári pergetéseimet. Erőtől duzzadó hibátlan őn.
Megy a harc. Küzd. Húzom. Ő vissza. Kitör. Megy a víz alatti kiálló csök felé. Csak oda ne. Rászorítok a fékre. Centikre, de eltartom. Másik irányba megy. Engedek kicsit a féken, hagy dolgozzon. Néha felvillan hátúszó sötétje a zavaros vízben. Néha meglátom ahogy farkával is nekifeszül a zsinórnak. Nofene. Tanul a harcsáktól? Kezdem élvezni, bár zsibbad a karom. Az előző napi edzés sem múlt el nyomtalanul. Meg az a több mint tíz kiló amit ledobtam az utóbbi hónapokban ia kevesebb erőt hagyott. A ragadozó őn egyre kisebb köröket ír le előttem. Néha még kitör, de ő se mindig találja már el, a sodrásba hogy forduljon, s a sodor most engem segít. Ott van előttem. Hatalmas. Vad. Nincs nálam merítő, tarkón szoktam fogni őket. De ezt az őnt nem érem át!!! Teljesen le kell fárasztani. Még egy perc. Két kisebb kör. Kihúzom partig. A botot a földre teszem, az ellenfelem két kézzel veszem ki a vízből. Se centi, se mérleg. Nem is kell. Így is csodaszép. Vaskos, igazi erőtől duzzadó folyami balin. Kell ennél több? Párom fényképez, gratulál. A hal ismét a vízben, s meglepő erővel ad egy pacsit a farkával, majd eltűnik a burványló vízben.
Érthető az öröm

Bizony hajlott a bot, s nem egyszer felsírt a fék. De mi nevettünk. Ezert jöttünk. Érdemes volt kijönni. Mindössze másfél órát voltunk el otthonról. Mennyi élmény. Méltó ellenfelem pedig várja, hogy újra összemérjük az erőnket! Addig edzeni kell. Neki is. Nekem is...






Kelt: 2017. év Áldás havának 23.-ik napján.