A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keszeg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keszeg. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 5., vasárnap

Nyári hajnalok

Óvatosan, lassan pirkad, bár néhány csillag pislákolva lesi még a készülődést, a hold sápadó arccal vonul a láthatár felé, de keleten halvány kék mosoly vigyázza már a nyugovóra térő csillagokat. Felcsendül a madárdal, s mintha varázslatos jelszó lenne, szinte mindenfelé egyszerre kezdődik a nóta, így köszöntve a hajnalt.

Egy ijedt tekintet
Látom már a fák, az erdő kontúrjait is kivenni, homályosan látni a folyót, de csobbanás még nincs, egy-egy álmos vadkacsa töri meg csak a vízfelszínt, ahogy helyet cserél a nádfal előtt két őrszem. Sajnálom megtörni az idillt, nem akarom szétrombolni a csendet, ezért várok. Amúgy sem látok még sokat, nagyokat szippantva a hajnali folyó illatába figyelem az ébredést. Itt-ott zümmögni kezd a szúnyog, ébren már a küszvágó csér, egy szürkegém is rikkant egyet, miközben menekül előle a kormorán. Utolsó köreit rajzolja a bőregér, megszólal egy varangy is a párját keresve, ekkor halkan loccsan a víz, ébredeznek a halak is. 

Itt-is, ott is megtörik a vízfelszín, pajkos márnák, paducok nyújtózkodnak, s a szilvaorrú keszegek is beleásítanak a víz tetejébe. A part mentén egy éhes balin kezdi meg ellenőrző útját, miközben belehasít a kishalak rajába. Ilyenkor egy-egy küsz néha kifröccsen a partra, ahol elégedetten mosolyog a helyi kóbor macska, ingyen reggelit nyel nagy gyakorlattal. 
Tarkón fogva kis időre
Az etetőgombócokat kisebbre gyúrom, ne csobbanjon akkorát, s szépen megszórok egy szakaszt, terített asztallá varázsolva a meder alját. Embermagasságú a vízoszlop, amelyet lassan pásztáz a kétgrammos úszóm, s meg-megpattanva az aljzat kavicsán táncot rop a csonti a horgon. Megtorpan az úszó, megy már a bevágás, s a hajladozó bot megsiratja a féket, kezd éledni a világ. Izmos márna harcol az emberrel, hogy ki győz, az még kétséges pár pillanatig, de aztán a parti levegőtől kissé szédülten fényképnek pózol, mielőtt visszatérhet reggeliző társai közé.

A csendet veszekedő récék lökik le a földre, szilánkokra hullva csörömpölnek darabjai a parton, ezen gondolkodok, miközben ugrik a kezemből a bot. Testes vésettajkú teszi próbára a zsinórt, becsülettel küzd, s örömmel veszi a szabadságot, melyet eltűnő arca mosolya jelez csak. 
Kiló feletti vésett ajkú mosolya
Egy ifjonc királyhal a következő, ki belecsíp a pinkivé változott előkevégbe, s ügyes mozdulatokat bevetve mutatja meg a folyó őshonos lakosainak kitartását. Lesz mit mesélnie a társainak.
Ifjonc királyhal
S jönnek a hajnalok, hol a napsugár símogat reggelente, hol könnyező felhők szitálnak nyári záport, hol enyhe szellő tömi orrom a virágok illatával. Ökörnyál fénylik a kelő nap sugarai közt, harmatcseppek csillognak milliónyi gyémántként a bokrok ágain, egy álmos teknős vonszolja magát egy napsugártól melegített zsombékra, mely alól egy sikló menekül rémülten a túlpartra. 
Bő hármas súlyban, de erőben verhetetlen volt vasárnap hajnalban
Jönnek harcos, kemény márnák, jászok, kik szívesen játszanak az úszóval, húzzák azt ide-oda a táncoló hullámok között, eközben mind azt üzenik, itt a nyár, él és erős a vízi világ.

S dícsérik a sajtkészítő mesterek munkáját kemény harccal a folyami torpedók, versengve veszekedve falják a sajtot, s citerázik a damil, miközben perecet formáz a bot. 
Dunai őslakó
A kezdődő nyár naponta éhes uszonyos sereget mozgat a vizek mozgó országútján, s megesik, olykor, nem mindenki kerül vissza a vízbe, néha komoly a halhad veszteséglistája is. 
Amikor eszik a keszeg a folyón
Nyár. Kedves évszak nekem, akár csak a többi, ám a nyári hajnal fel nem cserélhető semmivel, a hajnal, a pirkadat, a kelő nap első sugarai, az ébredő világ, elrepít oda, ahová a mai ember ritkán jut el már, a természet ölelésébe.


Kelt 2016. év Napisten havának 5.-ik napján







2015. december 12., szombat

Karácsonyi halételek


Bizony benne járunk decemberben, napról-napra közelebb jő a karácsony, s egyre többen törjük a fejünket, mi is kerüljön az asztalra, mi is legyen az ünnepi menü. Néhány évtizede terjedt el, hogy a magyar családok nagy hányada karácsonykor halászlevet, vagy valamilyen más halételt eszik. Az elmúlt három hónapban havonta egy halas receptet már közzétettem, de most szeretném tartani magam az ígéretemhez, ebben a hónapban öt halétel receptjét osztom meg, mégpedig az alábbiakat:



1. Halászlé szigetközi módra
2. Törpeharcsakarikák sütve spagettivel
3. Lecsós harcsa
4. Menyhal bundázva
5. Paprikás lisztben fordult sült keszeg


Egyszerű, bárki számára könnyen elkészíthető, hagyományos magyar halételek ezek, mindig sikert aratnak, s az ízviláguk felidézi a folyók rohanását, a nyarat, mikor fűzesek mentén a hajnali nap első sugarai a parton találtak, ahol a halakra vártam fogás reményében.....


1. HALÁSZLÉ SZIGETKÖZI MÓDRA

Minél többféle a keszeg, annál finomabb az alaplé
Halászlé. Ahány ember, annyiféle. Sok helyen jártam, sokféle halászlevet ettem, de olyat, amilyet édesapám készít, olyat csak nála tudok enni. Felülmúlhatatlan ízvilág, kitűnő szakértelem, s mennyei ízek. Én is szoktam fínom halászlevet készíteni, dícsérik is, de közelébe se ér annak, amit édesapám főz. Jöjjön hát az általam gyakran készített halászlé receptje. Mitől is szigetközi? Egyrészt azért, mert Szigetközben fogott halakból készül, másrészt mert van benne márna, amely kissé pikánsabb ízt ad neki.

Hozzávalók:
2-3 kiló keszeg
1 márna, 
pontypatkók, vagy jászpatkók
ikra és haltej
1 kg hagyma
pirospaprika
erős paprika (krém)
Üstben fő az alaplé 13 féle, 20 kg-nyi folyami halból

passzírozás menete
Az első dolog, hogy vízben felteszem főzni a megtisztított keszegeket, (minél többféle van, annál jobb), hozzáadom az apróra vágott hagymát, ha van márnafej, uszony, farok, törzs, azt is belerakom. Sózom, kevés pirospaprikával meghintem, majd hozzáteszem a haltej és az ikra felét. Mikor a hal és a hagyma szétfőtt, leveszem a tűzről, s az egészet átpasszírozom, ügyelve, hogy szálka már ne kerüljön bele. Az így elkészített sűrítményt újra főzöm, igény szerint felszaporítom vízzel, sózom, majd annyi pirospaprikát adok hozzá, hogy színt kapjon, kevés erőspaprikát, vagy erőspaprika krémet is adok hozzá. Mikor összerottyant, hozzáadom a ponty, márna, esetleg jászpatkókat, a haltej és az ikra megmaradó részét. Mikor felrottyan, onnan néhány perc múlva a tűzről leveszem. Nálunk friss ropogós héjú kenyérrel fogyasztják.








Márna és pontypatkóval....
Jó étvágyat!


2. TÖRPEHARCSAKARIKÁK SÜTVE SPAGETTIVEL

Néhány darab elég is
Sokan bosszankodunk a törpeharcsák idegesítő, zavaró jelenléte miatt egyes horgászatok alkalmával, pedig kevesen tudják, hogy a húsa rendkívül ízletes, szálkamentes. Egy alkalommal többet is fogtam belőlük, jó arasznyi körülieket, s eldöntöttem, hogy kísérletezek egyet, vagy beválik, vagy nem. Bevált. Íme a recept:

Hozzávalók:

5-6 darab törpeharcsa
só, bors, őrölt kömény
spagettitészta
20 dkg trappista sajt
pár salátalevél
ketchup

A törpeharcsákat megnyúzom, majd karikákra szeletelem. A karikákat sóval, borssal, őrölt köménnyel fűszerezem, miközben kifőzöm a spagettitésztát. A fűszerezett halkarikákat forró olajban kisütöm, rászórom a kifőtt tésztára, reszelt sajttal meghintem, (amely szépen ráolvad a halra), salátával díszítem, ketchup-al ízesítem!
Érdemes megkóstolni
Jó étvágyat hozzá!


3. LECSÓS HARCSA

rotyog már
Ez az étel egy balatoni kiruccanás alatt érett receptté. Az történt, hogy egy verseny előtt próbálgattuk a felszerelést késő délután, miközben be volt tervezve egy kis lecsó az estére. Hogy-hogy nem, a próba előtt sikerült egy néhány kilós harcsát fognunk, s mivel nem ettünk még a Balatonból fogott harcsa húsából, jött az ötlet, hogy a két ételt összehozzuk. Hát azt kell mondjam, megérte. 

Hozzávalók:
1 szelet szalonna
hagyma
paprika
paradicsom
harcsafilé

Elkészítése roppant egyszerű, a szalonnát apróra vágom, üvegesre párolom, hozzáadom a felkarikázott hagymát, azt is üvegesre párolom, majd jöhet a karikára vágott paprika és paradicsom, mielőtt kész sózom, majd hozzáadom a harcsafilé szeleteket, néhány percig főzöm, majd jóízűen elfogyasztom.
Balatoni harcsakóstoló
Jó étvágyat!


4. MENYHAL BUNDÁZVA

Bundázott menyhal vegyeskörettel
A kedvenc ételem halból, a bundázott menyhal. Húsa igazi kuriózum, szálkamentes, rendkívül ízletes. A hal megfogása igazi férfiembert kíván a parton, téli estéken a dermesztő szélben, több fokkal nulla fok alatt ácsorogva, átfagyva menyhalra vadászva....A hal megérdemli, hogy igazi nemes étekként bánjunk vele, ami nagyrészt nálunk a tálaláson, a körítésen teljesedik ki. Évek óta menyhal kerül nálunk a karácsonyi ünnepi asztalra. Jöjjön a recept:

1 db 1,5-2 kg-s, vagy több kisebb méretű menyhal
liszt
tojás
zsemlemorzsa
egy pohár tej

A körethez burgonya, vagy rizs, vegyeszöldséggel, a díszítéshez zöldségek, a mártáshoz fokhagyma, tejföl, szárított zellerlevél, citrom

Ínycsiklandó
A halat megnyúzom, fejét levágom, alaposan átmosom, több darabra felvágom, majd tejben megáztatom. Ezt követően az ismert módon bepanírozom, friss olajban kisütöm. A köretet elkészítem (tört krumpli, krumplipüré, vegyes zöldségköret, vagy rizs). A mártást elkészítem úgy, hogy a tejfölbe fokhagymát nyomok, szárított zellerlevelet morzsolok, citrom levét csepegtetem. Mikor minden kész, tálalok. Van, hogy desszert is készül hozzá, általában vaníliapuding szederrel, tejszínhabbal....

Ehhez az ételhez nagyon jól passzol a száraz Balaton-felvidéki fehérbor. Ebben az esetben a Fáró pincészet szürkebarátját ajánlanám.

Jó étvágyat!


5. PAPRIKÁS LISZTBEN FORDULT SÜLT KESZEG

télen is jól fogható a keszeg
Ez a legismertebb, a legegyszerűbben elkészíthető, szerintem az egyik legfinomabb halételünk. Többnyire télen szoktam nagyon szeretni, mikor egy kissé megenyhült időszakban egy pár órás peca alkalmával szépen be lehet fogni tenyeres keszegekből. Frissen a legfinomabb.


Sütni frissen a legjobb (a háttér még hóban)
Hozzávalók:

2-3 kiló keszeg (bodorka, karika, vörösszárnyú, dévér, jász, paduc, vagy szilvaorrú, esetleg kárász)
liszt
paprika
olaj

A halakat megtisztítom, a haltesteket mindkét oldalon sűrűn beirdalom, majd besózva állni hagyom. Egy óra múlva a sótól kimosom, addigra az apró szálkák elpuhulnak. A halakat egy órára egy nagy tál vízbe rakom. Ekkor kidolgozza a halhús a sót. Lisztet pirospaprikával összekeverem, majd ebbe beleforgatom a halakat. Felforrósított olajban a halakat kisütöm. Akkor kezd jó lenni, mikor a bunda elkezd felhólyagosodni. Imádom meccs közben eszegetni, legyen az box, vagy focimeccs. Na ez az étel aztán szereti a folyadékot, azt tartják, a hal életében s még azon is túl szeret úszni. Hát ezt meg tudom erősíteni. A sült keszeghez nagyon jól passzol a száraz és félszáraz fehér, vagy akár a vörösbor is!

Jó adag vacsora
Mindegyik ételhez jó étvágyat kívánok!


Kelt: 2015. év Álom havának 12.-ik napján