A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keszeg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keszeg. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 22., péntek

Finomszerelékes úsztatás télen

Egészen bizonyos, hogy vannak a téli időszakban olyan fagymentes napok, amikor simán használni lehet a kis gyűrűkkel ellátott match botokat, nem kell attól tartani, hogy azok befagynak. Régen megdőlt az a tézis, hogy a folyami keszegnép gödrökbe húzódva tetszhalott állapotban várja a felmelegedést, s nem lehet horogra bírni őket. Ki talált ki ilyet, s ki terjesztett ilyen ostobaságot egyáltalán?? Évtizedekig...
Nehezebb feladat igaz, nagyobb tudást igénylő, de egyáltalán nem lehetetlen! De nem ám...

Kifejezetten élvezem ilyenkor a békés halazás valóban finom szerelékes módszerét. Akkor, amikor egy három órás peca során feederbottal talán néhány kapást ki tudok csikarni, esetleg pár darab fonnyadt kis keszeget meg is fogok, addig matchbottal úsztatva van hogy 15 másodpercet se kell várni a kapásra, s a halra, s van hogy minden eresztésnél (úsztatás) kapás van, s van, hogy szinte egy métert is alig megy az úszó a sodrással, máris a mélybe rántja valaki. Nem mellékesen pedig kuriózum ilyenkor friss keszeget hazavinni, s a kedvencemet, a paprikás lisztben forró olajban kisütött keszegeket ropogtatni este a televízió előtt....

Ehhez viszont.....

Néhány gondolattal szeretnék segíteni azoknak, akik kacérkodnak a téli folyóvízi keszeghorgászattal. Ha még tudok újat mondani.....

Jéghártyás a visszaforgó sarka
Helyszín:

A leges legfontosabb a megfelelő helyszín kiválasztása. Ne sajnáljuk feltérképezni az ismert, vagy a kevésbé ismert folyószakaszt. Nem kell kilométereket menni. Érdemesebb meglassuló, mélyebb szakaszt keresni, esetleg visszaforgóval, sekélyebb platóval. Nem árt olyan helyet keresni, amelyet azért a téli nap több órán át is simogathat. Még ha csak sétálni is megyünk ki a fagyos időben, akkor sem árt tekintetünkkel végigpásztázni az esetlegesen szóba jövő helyeket, mivel a halak gyakran elárulják ottlétüket. Én a küszök gyűrűzését szoktam keresni. Ahol télen ott a küsz a felszínen, ott lesz vele a keszeg is a folyó fenekén, vagy éppen kicsit felette. Vagy sajnos azt is árulkodó lehet, hova járnak azok az átkozott kárókatonák. A hely amelyet legutóbb választottam, egy kövezés mögötti törés, ahol 2-2,7 méteres mély volt a víz, de a part felé gyorsan sekélyedett. Kis örvények, enyhe visszaforgó is jellemezte a kiválasztott helyszínt. és ami a legfontosabb, láttam gyűrűzni a küszöket!

Szélborzolt letisztult vízfelszín
Etetőanyag:

Enyhén aromásított folyóvízi etetőanyagot használok, vörös, vagy fekete színben. Nem szabad túletetni őket. a 2-3 fokos vízben elég ha épp az aroma odavonzza őket. Sokan túlzásba viszik ezt is. ilyenkor is kilószám dobják a gombócokat, literszám szórják a csontit. Egy 2-3 órás pecára nekem elég max. 3  gombóc és kb egy, másfél deci csonti. Ha paducot sejtek a vízben, nem hagyok ki egy kis pékárut sem, de itt is legfeljebb egy zsemle szolgáltatja az ínyencséget. 



Felszerelés:

Nem szeretek extra finom cuccal horgászni, mert ha bejön egy komolyabb játékos, amire azért jó esély van, nem biztos hogy sikerrel megfogom. 18-as főzsinór, 16-os előkezsinór, s a végén 14-es kis horog. Ennél kisebbet nem kötök, tapasztalataim szerint a horog esetében a túlfinomítás sok esetben a nagyobb testű halak lefordulását eredményezte nálam. Egy időben 12-es előkezsinórral és 16-os főzsinórral toltam. Nem jött be. Sokszor elfeledkeztem a vékony előkéről, s reptettem a halat, így elő-előfordult hogy leszakadt a halacska, s ekkor még nem beszéltünk a beeső testesebb márnákról, koncérokról, amelyek hűűűű. Téptek böcsülettel. A sodrás erejétől függően két ponton rögzített folyami cseppúszót használok 3-5 grammos méretben. 5 gramm fölé itt sem megyek. A 2 grammos úszó pedig már kicsi, nehezen tudom lassítani, vagy meg-megállítani a sodorban. A szereléket úgy súlyozom ki, hogy az úszónak csak az antennája legyen a víz felszíne felett. Helytelen, s sok horgásznál látom hogy az úszót nem súlyozzák ki eléggé, s az úszótest egy darabja is a víz felett van. A szerelék így durva marad, a hal megérzi a nagyobb ellenállást, s a kapások elmaradhatnak, vagy ritkábbá válnak.

Komolyabb keszeg
Csali:

Többnyire csontkukacot használok. Megfigyeltem, legjobb a három szem. A négy sok, a kettő meg kevés. A három csonti frissen feltűzve eláll, három irányba mutat, s kellően izeg-mozog, ami nem kerüli el a halak figyelmét. Nagyon oda kell figyelni a csontik állapotára. Ha egy hal meglapítja, de nem viszi el a csalit, le kell cserélni, mert csökken a következő kapásunk esélye. Ne sajnáljuk a gyakori csonti cserét. Ha jobb az idő, én szoktam egy szem csemegekukoricával is úsztatni, a téli időszakban a bodorka, a jász nagyon szereti, ám tudni kell, hogy a többi keszeget lehet hogy szelektálom ezzel, azért is maradok inkább a csontinál, bár néha megpróbálom a kukoricát is, hátha....
Pinkivel is érdemes horgászni, de nálam nem hozott több halat, sőt kifejezetten a kisebbek serénykedtek a pinki körül. Télen meg szúnyoglárvához jutni.. pffff. Szóval maradok inkább a jó öreg csontinál. A hidegben eléggé leállnak, alig-alig mocorognak, a hideg vízben pedig két úsztatást követően szinte már mozdulatlanok. Ez nem baj. A sodrás jó barát ilyenkor, meg-meglibbenti a kis horgon levő csontit, s az kellőképpen felhívja magára a halak figyelmét, amelyek a letisztult téli vízben messzebbről is meglátják a csemegét.




A horgászat megkezdése:

A horgászat kezdetekor, amíg egy kicsit összeáll az etetőanyag, egy szem csemegekukoricát tűzök a horogra, s letapogatom a meder alját, a horoggal, milyen mély az a szakasz ahol az úszót kívánom vezetni, van e hirtelen törés, mélyülő, vagy sekélyülő szakasz, esetleg akadó, valamint merre dolgozza a sodrás a cuccost. A szereléket úgy állítom be, hogy a horog a fenék felett 1-3 centire legyen, esetleg enyhén érintse azt, s a sodrás belső, lassabb része enyhén pattogtassa azt a meder fenekén. Ha szerencsénk van és a sodorvonalon vezethetjük a szereléket, ne essünk kétségbe, a halak kifejezetten szeretnek ráállni a sodorvonalra, vagy annak külső és belső részére, egy kisebb visszaforgó szélére, egy padka mellé. (méghogy gödrökben alusznak, telelnek, na ne máááá')  El fogja kapni az eléje sodródó táplálékot.

Deres part
Ami a lényegét adja ennek a típusú módszernek az az, hogy a halnak nincs ideje kóstolgatni, szagolgatni, mammogni a csalit, gyors döntést kell hoznia, ha meg akarja tömni a hasát. Vagy azonnal elkapja a feléje sodródó csalit, vagy hagyja maga mellett elmenni, s akkor éhen marad, vagy a társa kapja azt el. Többnyire nem kockáztatják meg az éhen maradást! Ezért is sikeresebb nálam ez a fajta peca, mint a feederezés. El is gondolkodtam azon, hogy megválok a feederbotjaimtól. (van kettő). Nem igazán használom ki őket. Minek porosodjon akkor.....

Szóval lényegesen eredményesebb a finom szerelékes úsztatás, s a Mosoni-Dunát kedves blogíró barátom szerint pontosan erre a módszerre találták ki. S milyen igaza is van. Örömmel vettem, most már nem az első horgászatot, melyet közösen merényeltünk meg a folyó partján...


Etetés:

A horgászat tervezett időtartama határozza meg a mennyiséget. Télen sosem dobok be két egykezes gombócnál többet a horgászat kezdetén. Amíg az első keszegek nem jelentkeznek, addig meg nem is etetek rá. Akkor etetek rá, ha lanyhulnak a kapások. Akkor is csak "aromásítok", nekem elég egy-egy fél gombócnyi. Van, hogy egy egykilós etetőanyag 2 horgászatra is elég. Ha nagyobb tömegben érkeznek a halak, akkor azért elfogy a kilós is, de ez ritka....

Az érkezők:

Az első jelentkezők általában a küszök. A fenék közelében nem sok van, ám ilyenkor le-letévedhet belőlük néhány darab. Később, amint megérkeznek a komolyabb keszegek, a küszök a felsőbb vízrétegekbe húzódnak. Érdemes figyelni, ha a keszegek szerepét átveszik a snecik, akkor nem árt bedobni egy gombócot, esetleg fél marék búzát, egy marék csemegekukoricát, hogy a jobb halak visszataláljanak a meghorgászott szakaszra. Folyószakasztól függően jöhetnek karikakeszegek, bagolykeszegek, dévérek, kárászok, bodorkák, szilvaorrú keszegek, jászok, paducok, kisebb domolykók, valamint királyhalak (leánykoncérok), amelyek főleg nálunk igencsak elszaporodtak. Esélyes hogy beugrik egy-egy márna, vagy ponty, bár az utóbbi hónapokban igencsak megapadt mindkét bajszos populáció a Mosonin. A telepített zsírgombóckákat hamar kiszedegették, a marcik pedig érthetetlen okból igen csak megritkultak.


A halak nyüzsije odavonzhatja a ragadozókat is, egy-egy csuka bizony gallyra vághatja a horgászatunkat, ha megjelenik az etetés környékén. Ezt kiküszöbölendő egy úszós csukázót közel az etetéshez mindig elhelyezek. Általában megóvja az etetést ez a módszer, ugyanis ha van kroki, az rástartol a könnyű prédára. Bizony ha szerencsénk van beugorhat a márna is. Az úszó sokszor nem merül el, csak épp irány vált, megtorpan, egy fél centit megmerül, ilyenkor érdemes bevágni, mert a halak finomabban is ehetnek, nem biztos hogy úszóelhúzós kapással jelentkeznek. Én a klasszikus kapást szeretem, mikor éppen megtorpan az úszó, aztán elindul a mély felé szép lassan. Ez a mutatvány általában nagyobb testű halra vall.

Az úsztatás

Az úsztatás a legkönnyebb a sarkantyú végéről. Ez végül is majdnem ugyanolyan, mintha nyáron benn állna az ember a vízben, s szépen maga alá úsztatgatna. De nem mindenütt találni sarkantyúkat. Nehezebb a partról végezni a műveletet, hiszen ha feszesen tartjuk a zsinórt, a szerelék egy félkört ír le, s épp az etetésünk alján szedegető nagyobb testű halak elől úszik ki a partra a csalink.

Egy kis zsákmány
Úgy kell a parttal párhuzamosan vezetni az úszót, hogy feszes maradjon a zsinór, hogy a felszereléssel mindvégig kontaktusban maradhassunk, hiszen a gyors kapásra azonnal reagálni kell. Nincs idő arra várni, hogy a hal majd szépen elindul, meg húzogatja egy kicsit, tologatja az úszót. Ne feledjük, folyón vagyunk, nem tavon, itt teljesen máshogy vezetik elő a halak az attrakciót. A parttal párhuzamosan az etetés vonalán ereszteni az úszót bizony nem egyszerű feladat. Én úgy csinálom, hogy végig kontaktban vagyok a felszereléssel, s a kinyitott felkapókar alól vezetett zsinór a jobb kezem közt ereszkedik, miközben a bal kezemmel finoman adagolom a dobról a zsinórt, úgy, hogy az úszóig ne jusson el a rángatás, mozgás, az mindvégig egyenletesen haladjon. Ha kapás van, a zsinórt a bothoz fogva azonnal megy a bevágás, s a másik kéz már vissza is lökte a felkapókart, így már dolgozhat az orsó, amint elindul a hal. Nem egyszerű, de bele lehet jönni. Itt is van több lehetőség. Eresztjük a szereléket a sodrással, ami néha a partról úsztatásnál azt eredményezheti, hogy az úszó beelőzi a szereléket. Ez nem jó. Ezért azt javaslom, egy nagyon picit fogjuk vissza a cuccost, éppen lassabban mint maga a sodrás. Igaz, ilyenkor érdemesebb egy kicsit hosszabb mélységet hagyni, hisz a visszatartott úsztatásnál a teljes szerelék nem merőlegesen halad a vízoszloppal, hanem egy kicsit ferdébb szögben, így a hosszabb eresztékkel megtarthatjuk a csalit a horoggal éppen a meder felett. Meg-megállíthatjuk kissé a szereléket, valamikor ez is eredményt hoz, hisz ilyenkor a csali néhány centit el-elrugaszkodik a mederfenéktől, s a hirtelen megtorpanás, vagy elindulás jobban felkeltheti a halak érdeklődését. Én a horgászat során minden variációt kipróbálok, s amelyik a leginkább beválik, azt alkalmazom.

A fárasztás:

Ne higgyük azt, hogy a hideg vízben a halak gyengék. Igaz hamarabb kifáradnak, de a megakasztáskor, s közvetlenül azt követően bizony megmutathatják erejüket. A testesebb karikák, szilvaorrúak bizony becsülettel beleállnak a sodrásba, s akkor még nem beszéltem a koncérokról, izmosabb paducokról, beeső márnákról. A matchbot bizonyos mértékig kidolgozza a halak ellenállását, én mégis a féket úgy állítom be az orsón, hogy egy hirtelen kitörés ne okozhasson meglepetést. 

Loccs

Loccs 2 


Hideg vizi jász

Hangulatos a kint lét. Nincs nagyon ember ilyenkor a parton. Csendes a természet, legfeljebb a vadkacsák pocsolnak néha. Hideg párát lélegzik ki az ember, s rávörösödik az ujjak vége a parafamarkolatra. Szállingózó hódara csiklandozza a vörösre fagyott orrhegyet. Leülni nem jut eszébe a horgásznak, hisz kissé toporogva éppen bírja a hideget. Rocsog a deres fű a talp alatt, s imákat mormol az ember egy kis napsütésért, örül, ha épp átdereng egy kis fény a szürke felhők mögül. A kis keszegnek is hogy tud örülni az, aki a zimankóban is horgászatra adja a fejét.....

Meg még egy kis zsákmány
A minap egy új helyet kerestem. Örömmel vettem, hogy a hószállingózás közben, -1 fokos levegő hőmérséklet és 3 fokos vízhőmérséklet ellenére hal is loccsant a folyóban. Kicsit lassabb, ám mélyebb szakaszt találtam, 3-3,2 méteres vizet a parttól 7-8 méterre. Szép, közepes sodrású szakasz volt, 20 méteren át egyenletes mélységben, akadó nélkül úsztathattam. Etetést követve fél órán belül jött is az első hal. Kevesebb, ám testesebb, izmosabb halakkal akaszkodtam össze a két óra hosszúra tervezett horgászat alatt. Volt harminc centi feletti szilvaorrú, néhány nagyobb 70-80 dekás koncér, bodorka és paduc, sőt egy kisebb jász is. Aztán beütött a királyhalak királya. Szinte kihúzta a kezemből a matchbotot. Át is rohant a túlpartra, miközben sírva fakadt az orsó. Volt negyed óra is, mire szákba tereltem, fotó, mérlegelés, majd uzsgyi vissza.... Nem jutott eszembe hogy fázzak.....

48 cm faroktőig, 1,905 gramm Királyhal a javából

S a mély vízben kedves barátaim a domolykók is meglátogattak. Igazi harc vette kezdetét, mikor a majd negyven centis domik megharcoltak az apró horoggal, s a három szem csontival. A bot is dolgozott becsülettel. ..






Nem mindennapi élmények, ám annál inkább emlékezetesek, s milyen jó is visszagondolni a délutánra este, a meleg szobában......

kezdenek kijönni a nászkiütések, az úgynevezett királytüskék

Testesebb szilvórium

Ezzel a bejegyzéssel kívánok minden kedves régi és új olvasómnak egyaránt Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag vidám, szerencsés Új Esztendőt!

Feszes zsinórt!






Kelt: 2017. év, Álom havának 22-ik napján






2017. március 15., szerda

"Nem vagyok más, csak egy énekes..."

Noha a pacsirták egymást túlharsogva kapcsolódnak be a március eleji dalversenybe, nehezen nyer teret a kikelet. Ahogy én láttam, a nádas sűrű torzsái közt sunyin megbújt még a február maradéka, a gnóm formává torzult aszott, vigyorgó koszlott jégdarab. Felette a szél előszeretettel fésülgette a száraz nádast, miközben veresre rajzolta arcomon a mosolyt. A vizek népe lassan tért magához a téli lustaságból. Nem múlt el nyomtalanul az elmúlt téli szezon, hajnalonta még dér fehérlett a földeken, de madárdal tette mégis mosolygóssá a nap kezdetét.

A természet nagy úr, s kiszolgáltatott neki minden élőlény, mégha ezt az emberek az utóbbi évtizedekben el is feledték. A január vasmarka oly jégpáncélt húzott a folyókra, amelyre rég nem volt példa. Felkészületlenül érte a tél azt a kis holtágat is, amelyet tavaly fedeztem fel Szigetköz egyik hullámterében, mélyen az erdők közt megbújva. Jégveszte után szemlélődtem, s a kora tavaszi szél könnyesre simogatta a szemem. A holtág halai nagy árat fizettek a télnek. A jég alatt elfogyott az oxigén. Jó negyven méteren harminc ponty, két csuka, sügerek, törpeharcsák oszló tetemei ontották az elmúlás rothadó szagát....
S az erdő, mintha gyászolná az eltávozottakat, fehérbe borult a hóvirágtól....
Ahol egy rossz lépés tízezrekbe kerül....
Néhány kilométerrel arrébb egy élő kis éren próbálkoztam megszólítani a vizek népét. Némi etetés, remény, finom szerelék, s apró halak. Bodorka, vörösszárnyú, domolykó, sügér.... Élt a víz. 
Pici cseppúszó és a bolo
Jó érzés volt úsztatni, látni, ahogy az aprócska úszó megremeg, megmerül néhány millimétert, vagy a sodrás vezette útja során megtorpan, irányt vált, majd elmerül. Könnyed kis csuklómozdulat és már lágyan remeg is a bot, spicce éppen hajlik, s lubickol a néhány fokos vízben a kis keszeg. 
Darabosabb veresszárnyú

A félénk bodorka

Negyedik sügér aznap...

Jó volt a domolykó szaporulat
Szeretek keszegezni, mégha kishalakról is van szó, kiváló lehetőség arra, hogy az ember tesztelje a felszerelését, tapasztalatokat gyűjtsön, esetleg versenyre készüljön. Élvezetes elfoglaltság nem utolsó sorban. Sosem lehet megunni. Mennem kéne. No még egy utolsó úsztatás. Apró kapás, ám a hal nincs meg. Ismerős a szitu. Még egy utolsó..... az utolsó utáni utolsó előtti, ha nem lesz hal, tényleg pakolok. Enyhén megtorpan a sodráshoz képest, majd megmerül az úszó. Bevágok. Megáll a bot, majd a spicce indul vissza a víz felé. Megreccsen az orsó, a tolóhullámok mennek a zsombék felé, kissé megpróbálom ellent tartani, de a 12-es előke pont csomónál szakad. Teszt.... Többet nem kötök 16-os alatt ezen a vizen. Főleg ebből a fajtából. Még látom, hogy a zsombékba tör valami, ott pocsol egy kicsit, hogy megremeg a nádas. Ez bizony ponty lehetett. Hogy kacaghat most rajtam. Hogy túljárt a lúzer pecás eszén aki cérnával akart kötélhúzó versenyt nyerni..... Tényleg hazapakolok.

Aztán ismét  eljöttek az esték. Volt didergős, télre emlékeztető, s volt pulóveres igazi áprilisi is, így március elején. Néhol loccsant a hal a szürkületben, jelezve, ébredeznek már a vizek lakói. S valóban, a botok spiccén vendégeskedő fénypatronok meg-megrezzentek olykor, s mutatták, valaki szöszmötöl odalent.

A márciusi estében jellegzetes hanggal suhant a bot. Spicce enyhén görbülve, meg-meghajolva jelezte hogy hal küzd a horgon. A finomra állított fék néha megreccsent, bár nem volt a hal akkora méretű, hogy komolyabb munkára fogja a szerkezetet, mégis jó volt hallani a hangját. S jó volt kézbe fogni a menyhalat, olyan szakaszról, amelyet heteken át több száz kormorán fosztogatott januárban. Mégsem tudták elkapni. Nekem sikerült. Igazi túlélő. Legyen is az, a fotó után is. Amúgy sem tartanám meg, vékony mint a nádszál, s nálam 35 cm alatt amúgy sem marad menyus....

Márciusi ifjú menyhal
S jött egy este, mikor szemmel látható volt amint bukik a márna. Kellett egy kis idő míg sötétbe mélyült az este, akkor, csakis akkor beindult a mutatvány. A Mosoni márnák nem önakasztósak. Gyorsak, ravaszak, életrevalóak. Nem székben tespedő peca két feles és sör mellett a kézre kerítésük. Két gyors ütés után ha nincs bevágás, bizony a horgász csak az üresre pucolt horgát lesheti amint kihúzza a vízből. Miközben a víz alatt pukkadoznak a márnák a kacagástól, amely végigfut a folyón kilométerekre....

Egy apró kis rezdülés, ám ekkor a bot mögött guggolva várom a folytatást, s kezem óvatosan a botnyélen pihen, készen arra, hogy egy gyors mozdulattal letörölje a sajtevő arcáról a vigyort. Két gyors kis ütés, és zenél is a szélben a feszes zsinór, meg-megreccsen az orsó fékje. A márna, igaz, ifjonc még, de egy fotó erejére kint pislog a parton. Küldd el nagyanyádat kiskomám! Egy pillanat alatt eltűnnek körvonalai a vízben ahogy szabadon engedem.
Színek
Nem is gondoltam hogy szót fogad. Mire eszmélek, a botom spicce kétszer szinte a víz színéig hajol, noha 45°-ban van felállítva. A bevágás félúton megáll, majd indul a botspicc felfele kissé. Jajj csak arra ne! Egy gondolat, de az évek óta horoggyűjtő szenvedélyéről hírhedt víz alatt tespedő fatörzs alatt húz a hal, majd egy fatörzsön pihenő kagyló jóvoltából megadja magát a 18-as előke... No most aztán már vigyorog a vizek népe rendesen!
Majd felnő...
Két napra rá újfent pecára énekeltek ki otthonról a madarak. A menetrend most sem volt más, sötétedés, a túlparton szomjazva a parthoz leereszkedő vaddisznók, majd csend, aztán.......kapás, kapás, kapás. A márnák mintha iskolában lettek volna, az idegeimen gyakorlatoztak, s jelesre vizsgáztak sokszor, hiszen úgy lelopták a csalit a horogról, ahogy az a tantervükben előre megíratott. A csontira rá sem hederítettek. A sajtkockát kinevették, a bolti vastag gilisztától pedig már a hasukat fogták könnyezve. Csak egy, csak egy legény volt talpon a vizekben, amely komollyá tette őket. A vaskos harmatgiliszta. Igaz, gyorsan lecuppantották a horogról ha az volt a feladatuk.

Mint minden iskolában, itt is akadt rossz tanuló, ki nem szívta magába a tudományokat. Két rövid húzást követően a bot néma maradt. Egy percet vártam még, hátha történik valami, de semmi nem utalt arra, hogy van még csali a horgon. A botot megemeltem. Ebben a pillanatban valami elindult. Rugott szépen, majd balra fel a sodrással szemben meglódult a hal, megreccsentve az orsó fékjét is. Nosza! Hát te meg ráfeküdtél a horogra? Netán a téli lustaság miatt ahogy felszippantottad a meder aljáról, el is aludtál rajta? Bizonyos, hogy ez történt. S ez lett a hal veszte. A hideg hat fokos vízben hamar vége lett a harcnak, a halat még a rettegett akadó, a fatörzs előtt megállítottam, majd hamar a part közelébe húztam. Hivatalból még kétszer nekiindult, de vérszegény próbálkozások voltak ezek. A márna megadta magát. A parton szembesültem azzal, hogy szegény pára mélyre nyelt, s nagyon erősen vérzett. Mivel néhány centivel csak, de méreten felüli volt, így áldozata nem volt hiábavaló, a gasztronómia oltárára került. Egy bagoly szemben a túlparti fán mély hangon játszotta számára az utolsó, búcsúzó akkordokat..

A szóló és a basszusgitár
Kint az estékben. Őszi hűvösben, téli zord hidegben, a pislákoló tavaszban két bot spicce a hold felé mutat. A damil pedig zeng a márciusi szélben. A botok mint két gitár, s mögöttük a horgász. Eképpen áll össze a rockzenekar:

"Van két gitáros, ők tudják ezt játszani!
Hallgatom, a gitár szót,
 és ráhangolom magam!
Nem vagyok más, csak egy énekes!
Ebben a rock együttesben!!!!"

(Edda művek Miskolc)






Kelt: 2017. év Kikelet havának 15.-ik napján

2016. augusztus 7., vasárnap

Kishalak és nagyhalak, avagy relatív gondolatok

Kicsi, vagy nagy? 
"Fogtam egy nagy halat!" - hangzik sokszor a mondat. Nekem ekkor egy gondolat villan be mindig: - Tudja azt mindenki, hogy a halak a horgászok emlékezetében nőnek csak a leginkább, a leggyorsabban és a legnagyobbra!

Nagyhal, kishal 
Ki dönti el, mi alapján bélyegezzük meg a horog végén tátogó pikkelyest? Súly, hossz, átmérő, vagy éppen a fajta átlagméretéhez képest határozzuk meg a jelzőket? Ki-ki a maga módján dönti el ezt. Relatív. Ha hetekig esténként csak sörösüveg méretű harcsák rázzák a botvéget, akkor akár az ötvenöt centis harcsa is nagynak számít, holott még az is csak kölök, retúrhari. Egy kisebb patak, csatorna adta másfeles ponty már nagynak számít, hisz ritka, noha a "lavórhoz" (agyontelepített pocsolya bértavak) szokott "horgászok" lenézik ezt a zsákmányt, hisz ők hozzá vannak szokva a napi 10-30 darab, 5-10 kilós tenyésztett pontyokhoz. Közismert az is, mindig az volt a legnagyobb hal, ami leakadt, megtépett..stb. Arról lehet regényeket mesélni, bátran, hisz ugye se kép, se semmi nem marad utána, csak a legenda.....Ismerős. Igaz?

Pár fonnyadék keszeg
"-Na vót valami?
- Ja.
- Ponty?
- Á, csak pár fonnyadt keszeg!"
Hallani sokszor. De hányszor készült finomabb étel a dunai, vagy a balatoni természetes szaporulatból származó keszegekből, mint a gyorsan felturbózott tenyésztett, iszapízű, zsírpacni pontyokból? Miért mindenkinek a ponty jut rögtön eszébe? Miért nem jász, domi, márna, vagy akár koncér? Mert a horgásztársadalom túlnyomó többsége a pontyra szocializálódott, s ez kivetül a környezetükre is! Hányszor legyintenek ilyenkor, hogy ja, ponty nem volt, akkor semmi, kókler horgász lehetsz, ha nem fogtál pontyot, ja hogy mit hoztál haza? Az Lufasz.....
Az ilyen csodás Mosoni nyári hajnalokért érdemes korán felkelni
Ismerős lehet az, amikor az ember hozzászokik a tenyeres, vagy épp kicsit nagyobb dévérekhez, aztán beüt egy három kilós lapát dévér, hát az már katarzis. De mi ez a három kiló egy tízes pontyhoz, hatos csukához, süllőhöz, húszas harcsához? Viszonyítás és felfogás kérdése leginkább. 
Kisiskolás marci is tud becsülettel küzdeni, főleg ha sajtról van szó
Házi sertés kontra vaddisznó
Sokan nem érzik át a természetes vízen becserkészett, sok figyelés, etetés, kijárás során fogott 2-3 kilós hal okozta valódi örömöt. Mert megszokták, hogy a telepített vizeken, bértavakon, lavórokban eléjük szórják a több tonna pikkelyest, amelyek megtalálása, megfogása nem igényel túlzott előkészületet, utánajárást, tudást..stb. Értékelhető egy háromkilós ponty fogása, ha az már a huszadik aznap??? Szerintem egysíkúvá, élvezhetetlenné, kihívás nélkülivé degradálódik ilyenkor a horgászat. Az én értékrendem szerint.
Durva hasonlat, de nem mindegy, hogy házi sertésre, vagy vaddisznóra vadászunk golyós puskával, magunk cserkeljük be a fácánt, vagy előnevelt, előttünk felreptetett több száz szárnyas közé puffogtathatunk a sörétessel, amelyek emberhez szoktatottak, ember által neveltek.....
Természetes környezet a lényeg, a fogás ilyenkor másodlagos (Szivárgó-csatorna / Rajka)
Méret, vagy egészség?
Sokszor nem a hal súlya hoz örömöt, hanem a tökéletes szépsége, egészsége, ereje, a hit, hogy jó a természetes vizek utánpótlása akár keszegekből, akár pontyokból, márnákból, harcsákból. S ami a fontos, nem a tógazda kegye dönti el, hogy van-e a vízben hal, s mi az ami ott fogható. Az ember itt, a folyón lehet igazán természetközelben. Itt érezheti át leginkább az ősi ösztönt, ami miatt botot fog a kezébe.

Becsületes bodorka, fajtájában már kapitális is lehet, (26,5 cm  41dkg)
A felszerelés és a halak viszonya
Ismét egy érdekes kérdés. Egy durva bojlis bottal vastag mono, vagy erős fonott zsinórral egy három-négy kilós hal kihúzása nem jelent semmi erőfeszítést, se örömet nem okoz, se igazi horgászati élménnyel nem kecsegtet minket. Egy match, vagy picker bottal, folyón sodrásban kifárasztott és kifogott kétkilós márna viszont emlékezetes csatára késztethet minket, s már látszik is, hogy itt is relatív a kis hal, nagy hal viszonyítása. Megmutatkozik a vízre járó emberek összetételében is sok minden, amiből le lehet vonni következtetéseket. Hol vannak a "sztár" bojlis horgászok? Hát én még a folyón nem nagyon találkoztam eggyel se! Pedig itt is vannak ám kapitális halak! Megnézném, az agyonreklámozott, felmagasztalt felszereléseikkel, a már-már Michelin csillagos éttermi színvonalon legyártott golyóikkal itt mire mennének!
Folyóparton gyakran találkozni más életformákkal is
A természetes szaporulat biztató a jövőre nézve
Kinek dicsekszünk?
Miért is törekszünk a minél nagyobb és nagyobb halak megfogására? Önmagunknak akarunk bizonyítani, vagy a társadalom, a horgász ismerősök irányába próbálunk minél nagyobb és jobb eredményeket felmutatni, hogy igen, én jobb vagyok, ügyesebb, okosabb, mert nagyobbat és többet fogtam mint ti. Nekem is fel kell tenni kényszeresen valamit a "foschbúkra, vagy az insta(deka)grammra", vagy az Isten tudja hová, ahol mintha kényszeres verseny űzné a horgászokat a minél nagyobb és nagyobb halakról készült pillanatképek feltöltésére, s ezért olykor többet megtesznek, mint ami egészséges lenne. Hogy minél több "éljen" jelet kapjunk, mint az ókori Róma arénájában? Hogy az arra tévedő lássa, mekkora ászok vagyunk, hisz van pár száz, ezer égre mutató hüvelykujjunk!!!! Mi ez a baromság? Gyűjteni az ujjakat mint Lutra albumba a matricákat? Aztán mire váltjuk majd be? Min változtat ez, vagyis, pontosan MIVÉ VÁLTOZTAT? Az lesz a főnyeremény, hogy megváltoztat. Más kérdés, hogy ez jó e. Hát most csak azért is töltök fel kishalakról készült képeket, hogy görbe tükröt tarthassak a "trendi" elé. Mert nem szégyen kis halat fogni, még ha nem is mutat olyan jól a fotón.......Érdemes ezen elgondolkodni.
Az ember gyarló, hisz ember. Beleestem én is már a csapdába. Mikor folyamatosan fogtam a 3 kiló feletti dévéreket, mikor beütött egy 4,5-ös is, akkor hajlamos voltam "lenézni" a kétkilós dévéreket, amelyeket győztem akkor visszadobálni. Lenéztem őket, s később rájöttem, ez hiba volt. Az ellenfelet, jelen esetben a sport ellenfelet, lenézni hiba, amely megbosszulja magát. Úgy is lett. Idén meg még nem fogtam másfelesnél nagyobbat....Ilyen ez. Az ember ilyenkor megtanulja, hogy becsülni kell az olykor kicsi kategóriába sorolt zsákmányt is.
Holtág természetes szaporulata, néhány év és komoly ellenféllé válhat
Sokat fotózom. De nem minden horogra került hal akad lencsevégre. Nem vagyok mániákus csattogtató. Magamnak, a blognak fotózok olykor, s nem csak halakat, hanem az engem körbeölelő természet pillanatnyi mosolyát örökítem meg néha, s egy-egy jobb pillanatot megosztok itt a blogon.
Az öreg Dunán bármi megeshet
Szépek a reggelek, nappalok, az esték, ha azt a Duna partján tölthetem azt. Még szebb, sőt parádés is lehet az időtöltés, ha egy-egy jobb hallal összeakaszkodhat az ember bajsza ezen az ősi folyón. Sokszor győztek már a halak. Túl sokszor. Robosztus márnák húzzák a zsinórt neki a kagylópadnak, farönknyi amúrok metszik el játszi könnyedséggel az előkét mint a cérnát, csukák ragadják el vigyorogva a balinoknak felkínált wobblert. Aztán van hogy sikerül belőlük valakit partra terelni, van, hogy csak az utódaik esnek el időlegesen...
Nem kicsi jászkeszeg (39 cm / 1160 gramm) a Dunáról,  sok ponty megirigyelhetné a harciasságát
Mit ad a természet
De nem számít a veszteség, mert többet ad a természet, mint amit elvesz. Beszakadó horgok, előkék, kosarak, ólmok, eltört bot, elvesző tárgyak, vízbe guruló lámpa, vízbe dőlő kisszék, amit örökre elragad a sodrás, kint felejtett merítő, mind, mind fizetség, áldozat, amit a folyó olykor elkér. S amit ad: Egészséget, feltöltődést, örömet, élményt és nem bosszúságot. Kishalat, nagyhalat, a fárasztás élményét, egy kis adrenalint, kibillenést a monoton urbanizált, felpörgetett világból, kilépést a mátrixból....
Ártérben szedegető gólya is gyakori látvány Szigetközben
Kishalak, vagy nagyhalak? 
Döntse el mindenki saját értékítélete szerint. Egy biztos, szép és egészséges folyami halak, melyek megfogása igazi élmény, a természet ajándéka, így ne felejtsük megbecsülni őket, akár fotózzuk őket, akár csak írunk róluk pár sort.
Folyami kárász, igaz, "csak" 1,3 kg-s, de ez fajtájában már nagynak számít

Kell még egy-két év, majd akkor újra találkozunk

Ember nem járta helyeken sok lehet a meglepetés, igazi vad környezet

Bodorkák nagyapja, ereje teljében (28 cm / 470 gramm)

Mosoni királyhal (leánykoncér) kicsattanó egészségben
Kihívásokkal teli környezet, nem "lavór"

Minden csak nézőpont és viszonyítás kérdése. Mi jellemzi az embert.
Az embert!


Kelt: 2016. év Újkenyér havának 7.-ik napján