"Nem vagyok más, csak egy énekes..."

Noha a pacsirták egymást túlharsogva kapcsolódnak be a március eleji dalversenybe, nehezen nyer teret a kikelet. Ahogy én láttam, a nádas sűrű torzsái közt sunyin megbújt még a február maradéka, a gnóm formává torzult aszott, vigyorgó koszlott jégdarab. Felette a szél előszeretettel fésülgette a száraz nádast, miközben veresre rajzolta arcomon a mosolyt. A vizek népe lassan tért magához a téli lustaságból. Nem múlt el nyomtalanul az elmúlt téli szezon, hajnalonta még dér fehérlett a földeken, de madárdal tette mégis mosolygóssá a nap kezdetét.

A természet nagy úr, s kiszolgáltatott neki minden élőlény, mégha ezt az emberek az utóbbi évtizedekben el is feledték. A január vasmarka oly jégpáncélt húzott a folyókra, amelyre rég nem volt példa. Felkészületlenül érte a tél azt a kis holtágat is, amelyet tavaly fedeztem fel Szigetköz egyik hullámterében, mélyen az erdők közt megbújva. Jégveszte után szemlélődtem, s a kora tavaszi szél könnyesre simogatta a szemem. A holtág halai nagy árat fizettek a télnek. A jég alatt elfogyott az oxigén. Jó negyven méteren harminc ponty, két csuka, sügerek, törpeharcsák oszló tetemei ontották az elmúlás rothadó szagát....
S az erdő, mintha gyászolná az eltávozottakat, fehérbe borult a hóvirágtól....

Ahol egy rossz lépés tízezrekbe kerül....

Néhány kilométerrel arrébb egy élő kis éren próbálkoztam megszólítani a vizek népét. Némi etetés, remény, finom szerelék, s apró halak. Bodorka, vörösszárnyú, domolykó, sügér.... Élt a víz. 

Pici cseppúszó és a bolo

Jó érzés volt úsztatni, látni, ahogy az aprócska úszó megremeg, megmerül néhány millimétert, vagy a sodrás vezette útja során megtorpan, irányt vált, majd elmerül. Könnyed kis csuklómozdulat és már lágyan remeg is a bot, spicce éppen hajlik, s lubickol a néhány fokos vízben a kis keszeg. 

Darabosabb veresszárnyú

A félénk bodorka

Negyedik sügér aznap...

Jó volt a domolykó szaporulat

Szeretek keszegezni, mégha kishalakról is van szó, kiváló lehetőség arra, hogy az ember tesztelje a felszerelését, tapasztalatokat gyűjtsön, esetleg versenyre készüljön. Élvezetes elfoglaltság nem utolsó sorban. Sosem lehet megunni. Mennem kéne. No még egy utolsó úsztatás. Apró kapás, ám a hal nincs meg. Ismerős a szitu. Még egy utolsó..... az utolsó utáni utolsó előtti, ha nem lesz hal, tényleg pakolok. Enyhén megtorpan a sodráshoz képest, majd megmerül az úszó. Bevágok. Megáll a bot, majd a spicce indul vissza a víz felé. Megreccsen az orsó, a tolóhullámok mennek a zsombék felé, kissé megpróbálom ellent tartani, de a 12-es előke pont csomónál szakad. Teszt.... Többet nem kötök 16-os alatt ezen a vizen. Főleg ebből a fajtából. Még látom, hogy a zsombékba tör valami, ott pocsol egy kicsit, hogy megremeg a nádas. Ez bizony ponty lehetett. Hogy kacaghat most rajtam. Hogy túljárt a lúzer pecás eszén aki cérnával akart kötélhúzó versenyt nyerni..... Tényleg hazapakolok.

Aztán ismét  eljöttek az esték. Volt didergős, télre emlékeztető, s volt pulóveres igazi áprilisi is, így március elején. Néhol loccsant a hal a szürkületben, jelezve, ébredeznek már a vizek lakói. S valóban, a botok spiccén vendégeskedő fénypatronok meg-megrezzentek olykor, s mutatták, valaki szöszmötöl odalent.

A márciusi estében jellegzetes hanggal suhant a bot. Spicce enyhén görbülve, meg-meghajolva jelezte hogy hal küzd a horgon. A finomra állított fék néha megreccsent, bár nem volt a hal akkora méretű, hogy komolyabb munkára fogja a szerkezetet, mégis jó volt hallani a hangját. S jó volt kézbe fogni a menyhalat, olyan szakaszról, amelyet heteken át több száz kormorán fosztogatott januárban. Mégsem tudták elkapni. Nekem sikerült. Igazi túlélő. Legyen is az, a fotó után is. Amúgy sem tartanám meg, vékony mint a nádszál, s nálam 35 cm alatt amúgy sem marad menyus....

Márciusi ifjú menyhal

S jött egy este, mikor szemmel látható volt amint bukik a márna. Kellett egy kis idő míg sötétbe mélyült az este, akkor, csakis akkor beindult a mutatvány. A Mosoni márnák nem önakasztósak. Gyorsak, ravaszak, életrevalóak. Nem székben tespedő peca két feles és sör mellett a kézre kerítésük. Két gyors ütés után ha nincs bevágás, bizony a horgász csak az üresre pucolt horgát lesheti amint kihúzza a vízből. Miközben a víz alatt pukkadoznak a márnák a kacagástól, amely végigfut a folyón kilométerekre....

Egy apró kis rezdülés, ám ekkor a bot mögött guggolva várom a folytatást, s kezem óvatosan a botnyélen pihen, készen arra, hogy egy gyors mozdulattal letörölje a sajtevő arcáról a vigyort. Két gyors kis ütés, és zenél is a szélben a feszes zsinór, meg-megreccsen az orsó fékje. A márna, igaz, ifjonc még, de egy fotó erejére kint pislog a parton. Küldd el nagyanyádat kiskomám! Egy pillanat alatt eltűnnek körvonalai a vízben ahogy szabadon engedem.

Színek

Nem is gondoltam hogy szót fogad. Mire eszmélek, a botom spicce kétszer szinte a víz színéig hajol, noha 45°-ban van felállítva. A bevágás félúton megáll, majd indul a botspicc felfele kissé. Jajj csak arra ne! Egy gondolat, de az évek óta horoggyűjtő szenvedélyéről hírhedt víz alatt tespedő fatörzs alatt húz a hal, majd egy fatörzsön pihenő kagyló jóvoltából megadja magát a 18-as előke... No most aztán már vigyorog a vizek népe rendesen!

Majd felnő...

Két napra rá újfent pecára énekeltek ki otthonról a madarak. A menetrend most sem volt más, sötétedés, a túlparton szomjazva a parthoz leereszkedő vaddisznók, majd csend, aztán.......kapás, kapás, kapás. A márnák mintha iskolában lettek volna, az idegeimen gyakorlatoztak, s jelesre vizsgáztak sokszor, hiszen úgy lelopták a csalit a horogról, ahogy az a tantervükben előre megíratott. A csontira rá sem hederítettek. A sajtkockát kinevették, a bolti vastag gilisztától pedig már a hasukat fogták könnyezve. Csak egy, csak egy legény volt talpon a vizekben, amely komollyá tette őket. A vaskos harmatgiliszta. Igaz, gyorsan lecuppantották a horogról ha az volt a feladatuk.

Mint minden iskolában, itt is akadt rossz tanuló, ki nem szívta magába a tudományokat. Két rövid húzást követően a bot néma maradt. Egy percet vártam még, hátha történik valami, de semmi nem utalt arra, hogy van még csali a horgon. A botot megemeltem. Ebben a pillanatban valami elindult. Rugott szépen, majd balra fel a sodrással szemben meglódult a hal, megreccsentve az orsó fékjét is. Nosza! Hát te meg ráfeküdtél a horogra? Netán a téli lustaság miatt ahogy felszippantottad a meder aljáról, el is aludtál rajta? Bizonyos, hogy ez történt. S ez lett a hal veszte. A hideg hat fokos vízben hamar vége lett a harcnak, a halat még a rettegett akadó, a fatörzs előtt megállítottam, majd hamar a part közelébe húztam. Hivatalból még kétszer nekiindult, de vérszegény próbálkozások voltak ezek. A márna megadta magát. A parton szembesültem azzal, hogy szegény pára mélyre nyelt, s nagyon erősen vérzett. Mivel néhány centivel csak, de méreten felüli volt, így áldozata nem volt hiábavaló, a gasztronómia oltárára került. Egy bagoly szemben a túlparti fán mély hangon játszotta számára az utolsó, búcsúzó akkordokat..

A szóló és a basszusgitár

Kint az estékben. Őszi hűvösben, téli zord hidegben, a pislákoló tavaszban két bot spicce a hold felé mutat. A damil pedig zeng a márciusi szélben. A botok mint két gitár, s mögöttük a horgász. Eképpen áll össze a rockzenekar:

"Van két gitáros, ők tudják ezt játszani!

Hallgatom, a gitár szót,
 és ráhangolom magam!

Nem vagyok más, csak egy énekes!

Ebben a rock együttesben!!!!"

(Edda művek Miskolc)

Kelt: 2017. év Kikelet havának 15.-ik napján

Kapásjelző

Vett még egy utolsó lélegzetet a tél, s búcsút intett a jégbe fagyott világnak. A februári nap egyre nagyobbakat harapott a még itt felejtett ködbe, s felébresztette a pacsirtákat! Egyszer csak megütötte fülem az ismerős dallam, gyakran kaptam fel a fejem rá, s magamban én is mondogattam, "Nyitnikék, nyitnikék!" Egy alkalommal verőfényes napsütésben fürdött a vasárnap délután. Hamar magamra kaptam a kabátot, kézbe a matchbot, egy kis vödör, némi csonti, melyet arra az esetre vásároltam, hogy talán kimegyek valamelyik nap a partra, ezután csak futtában intettem búcsút az otthon maradottaknak.

A folyópartot igencsak megnyúzta a tél, amelynek a parton maradt jegének felszíne lassan kásásodott a napsütés simításának köszönhetően. Nem tesz semmit. Sarkammal kapaszkodó bemélyedéseket ütöttem a parti jégbe a biztonság kedvéért. Elég lett volna ha megcsúszok, a folyó felé lejtő jégről simán besuppantam volna az alig két fokos vízbe. A napsütés nem tartott soká, a feltámadó szél jegesen fagyasztotta rá a matchbotra a kezem, amely veresre változott, mire összepakoltam. Nosza, semmi gond, legalább megtekertem egy kicsit az ellustult orsót, megnéztem, néhányszor hogy teszi meg a szokásos 20 méter távot a leúsztatott úszó. 

Kiirtott erdősáv, lakmározó kormoránok, mi lesz veled Mosoni-Duna?

Nem csak a favágók dolgoztak a télen

Egy héttel később ismét hasonló körülmények közepette találtam magam a vízparton. A víz szintje jó fél méterrel lejjebb volt akkor, a parti jég maradványai úgy meredtek a semmibe, mintha egy gyermek sildes sapkájának napellenzői lettek volna. Alattuk víz sem volt, csak néhány iszapba keményedett vadkacsalábnyom. Egy barátomtól kapott új botot szerettem volna teszt alá vetni. Csak reméltem, hogy összeakadok egy márnával. Némi etetést is eszközöltem, amely hideg folyóvízre fejlesztett fekete színű etetőanyagból, csontiból, áztatott kinyomkodott kenyérből, a parton hozzákevert sóderből állt. Ha jól emlékszem, 4-5 nagy kétkezes gombóccal indítottam a pecát. A víz olyan tiszta volt, hogy méteres mélységig minden erőlködés nélkül le lehetett látni. Üresnek tűnt a víz. Néhány vadkacsa és hattyú, illetve két hóda törte meg néha a vízfelszín sima felületét. 

Jeges ruganyok

Téli folyó. Jég, kicsi, tiszta víz....

...partra száradt sóderzátony

A fenekező bot bedobva, a matchbottal pedig az etetés sávját kezdtem úsztatni. Erős fél órát követően az úszó mintha kissé megtorpant meglassult volna. Csak a szemem káprázik? Vagy annyira várom a kapást, hogy beképzelem? Lehet. De akkor mitől indult el az úszó be a meder közepe felé lassan? Egy uszadék ága húzza? Volt erre néhány példa az eltelt fél órában. Nem, ez csakis hal lehet. Be kéne vágni! Vagy annyira berozsdásodtam az eltelt két hónapban hogy ez sem megy oly könnyedén? Gondolkodni, döntést hozni kell erről az agyamban? Talán meg is kell szavaztatni? Ejj, mikre is gondolok itt a másodperc törtrésze alatt? Mire a gondolatok elhagyták agyam planétáját, suhant is a bot. A bevágás mozdulata félúton megtört. Az orsó megreccsent, s a bot spicce elindult vissza a víz felé, kissé folyással szembe. Rövid küzdelmet követően kezdtem visszanyerni az ellopott zsinórt. Az áttetsző vízben felsejlett a tettes hengeres teste, erőteljes hát és farokúszója, amint fordult egyet. Abban a pillanatban a szerelék szinte kirepült a vízből. Üresen.

Kásás jégen

Az év első márnája, gondolom hivatalból nyúlt csak rá bajuszheggyel a piciny horogra, amely ideig-óráig tartotta a kontaktust, aztán elengedte a betyárt. Jól is van így. Egy élménnyel gazdagabb vagyok. Úgyis találkozunk még, s megmérkőzünk egymással. No majd ha olyan csalival ülök ki, aminek nem tudtok ellenállni, akkor nem csak szöszmötölés lesz, s újra mérkőzünk. Fogadkoztam. De erre még várnom kellet jó pár napot, hisz hiába voltak kellemesen melegek már a nappalok, bizony este és hajnalban foga volt az időnek.

Foga van az estének, a jobb oldali ajándékbot tesztre vár...

Február utolsó hetében az eső mosta el a tél itt hagyott maradékát, a föld pedig néha már fellélegzett. Egy este előjöttek a horgászataim nélkülözhetetlen társai, a harmatgiliszták. Igaz, még csak vagy húsz szálat sikerült begyűjtsek belőlük, de így is boldog voltam, mert tudtam, legalább egy horgászatot biztos kihúznak. S vajon kihúzza-e a folyó addig, míg a partjára megyek? Hisz várnom kellett két napot, hogy a napi rohanásból kiszakítsak egy másfél órát az estében a pecára. Minden reményem szertefoszlott, mikor a Lajta feletti hídról közel másfél méteres vízszintemelkedést tapasztaltam egy nap alatt. Ó, hogy az a .:!=&@!")(=*:(

Végre van csalim!

Talán a Mosoni-Duna még horgászható! A Lajta befolyó alatt nagyjából három kilométerre megálltam. A Mosoni-Duna vízszintje itt is megemelkedett, de bőven elmaradt még a nyári szinttől. A víz zavaros, sárgás volt, itt-ott még egy-egy jégtábla, fatörzs, szemét, és fű úszott a víz színén. Ha itt vagyok, elszerencsétlenkedem talán egy órát. Kerestem a parton egy olyan helyet, amelyről megdobhattam a jól ismert víz alatti töréseket, gödröket. Hanem aztán.........ajjaj. Három percenként vehettem ki a botokat. A víz iszonyatos mennyiségben szállította a félig elrothadt falevelet, fűcsomót, nád és kákalevelet, kisebb faágakat. Ha nem figyeltem, közel negyven centi vastagra pakolta rohadvánnyal az ólom felett a zsinórt a víz, s a cucc, mint valami víz alatti fregatt, szépen kivitorlázott a part menti kövezésekhez, ahol az ólom vagy a horog hamar megtalálta új otthonát, és onnan minden igyekezetem ellenére sem akart eljönni. Nem volt mese. A felszerelés követ fogott, csak egy mód maradt.....Csett.
Pár perc múlva megint csett. A folyókon horgászok ismerik ezeket az idegborzoló pillanatokat. Szereltem vagy kétszer, egyre csak mérgelődve, hisz közben viharos erőre kapott a déli szél, amely igaz hogy nem volt hideg, de teljesen telibe kapott. Szinte a fejem is feszítette, a botspiccek pedig vad táncba kezdtek a széllel.

Ekkor vettem észre, hogy valaki néz. Egy barna színű kutya. Biztos a gazdájával sétál. De embert nem láttam a környéken. A kutya fark csóválva körbejárt, szimatolt, rám vigyorgott lógó nyelvvel. Elég bamba képe volt, meg kell hagyni, de hát milyen legyen egy kutya képe? Egybevetve mindent, a megjelenését, viselkedését barátságos jószágnak tűnt.

"-Hej, kutyus, nincs neked való falat nálam, de ha gondolod, maradj egy kicsit, legalább én sem leszek itt egyedül!"

Míg szereltem, a lábamhoz dörgölőzött. Meglapogattam az oldalát. Na több se kellett neki. Boldogan ugrálni kezdett, hogy játszani akar, ez egyértelmű volt. Azonban arra vigyázott, nehogy a ruhámra ugorjon. Aha! Szóval valaki megnevelt téged kis pajtás. Bár nyakörve nem volt, a szőre sem volt kikopva annak helyén, tiszta és ápolt eb benyomását keltette. Barátságosan a lábamhoz dörgölőzött. Mintha macska lenne. Biztos azoktól leste el a hízelgést.

Kapásra várva

Mire megszereltem volna az egyik beszakadt botomat, a kutya izgalomba jött, s izgágán, de nem ugatva jelezni kezdett. Fel alá ugrándozott köztem, s a bevetett botom között. Csak nem a vadkacsákra csábultál el? Vagy a túlpart őzei szagát hozta feléd a szél pajtás? Tekintetem a bevetett bot spiccére tévedt, amely összetéveszthetetlenül ütemesen rázkódott, jelezve, valami történik a horog végén. Áhhh..... Bizonyára uszadék ez is, faág, vagy zacskó, esetleg valami más. Hát a valami más egyszer csak nagyobbat odahúzott, ám erre én is reagáltam, s ült a bevágás. A kutyus talán izgatottabban várta hogy mi lesz a horog végén, mint én. Hamarosan egy negyven centi körüli menyhal sejlett fel a zavaros vízből, tekeregve jött felénk az időközben besötétedő estében. Ez ám a csapatmunka! Köszönöm kutyus, hogy időben szóltál. Ha nem figyelek rád, a menyhal valami kövezés alá menekül be a felszereléssel, a vastag gilisztákkal, s onnan  nem szedem ki, bizonyos hogy beszakadok, s lehet ő is súlyosan sérül. Így viszont más a szitu. 

Február végi tarka-barka

Az elkövetkező félóra kissé unalmasan telt. Bot bedob. Másik kivesz, zsinórt letisztogat, újradob. Akkor az előzőleg bevetett botot kell kivenni, tisztítani a zsinórt...stb. Kezdtem megunni ezt a melót. A kutyus le nem vette a szemét a bevetett botokról. Ám kapás nem érkezett több, s a víz is mintha feljebb nyaldosta volna már a kikövezett partot. Ekkor a közeli családi házak egyike előtt megállt egy autó. A kutyus, mint aki valami rosszat tett, lapos kúszásban oldalgott vissza a házhoz, ahonnan most már tudom, sutyiban szökött ki hozzám majd egy órára. Mire az autó bement a kapun, a kutyus is beosont az autó kerekei mellett. Csendben, észrevétlenül. Úgy, ahogy engem itt hagyott. Se puszi, se pá, se nyalom a szád. Csak úgy lelépett. Nem haragudtam meg rá, hisz vidámságot csempészett az estébe, sőt biztos vagyok abban is, hogy még találkozunk, s horgászunk mi együtt, de legközelebb lesz majd a zsebemben egy kis szalonnabőr is...

Kelt: 2017. év Jégbontó havának 26.-ik napján

Ébredező harcsák

Amilyen bizakodva vártam a tavaszt a februári enyheség után, olyan nehezen akar megjönni az igazi jó idő. Bizony a hónap közepén sem ért meglepetésként hogy félnapos havaseső és metsző szél nehezítette az ünnepi megemlékezéseket.  

Épp szájszélben a kis horog

Tűnődöm, miért is nem eszik még igazából a keszeg. Többen is próbálkozunk, de nem igazán indultak még be. Maradtak az esték. A nappali viszonylagos enyheség tovatűnik a lemenő nap sugaraival, s bizony elkél még a meleg öltözet, a sapka. Tűnődöm, hogy nappal miért is nem eszik a márna, miért nem megy a keszeg, csak egy-egy fordulás jelzi hogy ott a hal a vízben, na meg a folyó túlpartján halászgató tapogatóhálós táplis hálójában locsognak szép halak, olykor két kilós jászok is. A napi 5-10 kiló hala neki megvan. Még jó hogy betiltották a természetes vízeken a halászatot....Mekkora átverés....

Besötétedik. Haverom mellettem áztatja a zsinórt, majd hirtelen bevág, fáraszt, én szákolok neki. Ez a menetrend. Esténként négy öt márna akad neki, mind kicsik, 30-40 centisek. Csak a harmatgilisztát eszik, más nem kell nekik. Én 7 méterre horgászom tőle. Kapásom sincs. Teszek fel érlelt füstölt edami sajtkockát. Semmi. Aztán kapás, késik a bevágás, a hal győz, lelopja a sajtkockát, s elinal. Jobb, ha hazamegyek.

Eltelik egy nap, újra kint vagyunk. A menetrend hasonló, haver fogja a kismárnákat, nálam pöccintés sincs. Újradobok. Csali vastaggiliszta, szerelék 70 grammos tányérólom, csúszóra szerelve, gyöngy, forgókapocs, 70 centis 22-es előkezsinór, kisebb 6-os pontyozóhorog, 25-ös GBN főzsinór, 3,6 méteres heavy feederbot. Bedobok, a folyó keskeny szakaszán, féltávnál kicsit tovább. Érzem, hogy az ólom lágy iszapba merül. Megemelem kétszer a botspiccet, mire az ólom koppan, jelezve,a márnák által kifürdött szakaszra ért a szerelék. A sodrás megfeszíti a zsinórt. Eltelik néhány perc eseménytelenül. Hamarosan eljön a hazamenetel ideje ám ekkor történik valami. Valami megcsípi a csalit. Majd még egyszer. A negyedik apró húzásra bevágok. Az orsó felsír, a bot perecre hajlik, az ellenfél megindul lefelé. Haverom hamar kiszedi a másik botom, majd az ő két botját is. Közben a hal lehúz vagy 40 méter zsinórt, mire megállítom. 

Lassan tudom visszanyerni a zsinórt, közben erősen eltartva a víz alatt már korábban kitapasztalt akadóktól, szikláktól. Néhány kitörést követően felhozom a felszínre, a még most is keményen harcoló halam. A sötétben a fejlámpa fényében ér a meglepetés, amit csak sejtettem a fárasztás során, hogy a horog végén harcsa küzd. Nem is kicsi, nem is óriás, de nekem nagy öröm, hogy fáraszthatom.  Persze semmi harcsázó felszerelés nem volt nálunk, a merítőszák is kicsinek bizonyult, így ronggyal a szájába nyúlva sikerült kiemelni a partra a faroktőig 90 centi hosszú szép Mosoni ragadozót. A horog a szájszélbe, vékonyan, ám az ínban erősen tartva akadt, biztosítva a hal megfogását. A felszerelés is jól vizsgázott. Hát ezért nem fogtam én márnát, mert "ott kóborolt, csavargott egy -zsivány-":-)

Kiváló szezonkezdet

Biztos vagyok benne, hogy nem egyedül volt a márványmintás nagybajúszú, tűnődöm, a társai is horogra kerülnek-e a közeljövőben......

Kelt: 2016. év Kikelet havának 25.-ik napján

Téli ragadozók?

Darabos menyus a Mosoni-Dunából

Benne járunk a szezonban. Kevés horgásznak adatik meg, hogy folyóparton éljen, köztük sem mindenkinek fordul meg a fejében, hogy este botot ragadva menyhalakra horgásszon. Tovább szűkül a kör, még kevesebben vannak, akik nem elégszenek meg a típusméretekkel, hanem új és újabb helyeket keresve keresik kutatják az igazi Moby Dicket az édesvizi tőkehalak közül, s erre nem átallanak időt is áldozni, természetesen más elfoglaltságnak a rovására. Én ezen horgászok közé tartozom. Keresem, kutatom hol élnek az igazán nagyok, s miért pont ott vannak, miért nem foghatóak máshol...

Ígéretes hely

Gyakori esti mosoly....

Akik ismernek, tudják, hogy hosszú évek óta keresem-kutatom a menyhalak, e titokzatos tőkehalak életét, szokásait, táplálkozását, s szeretnék róluk minél többet megtudni. Szerencsés helyzetben vagyok, hisz itt Szigetközben rengeteg víz van, ahol sok-sok helyen kipróbálhatom, vajon mikor, mire megy a menyus, hol, merre jár, mikor indul el ívóhelyet keresni, mikor szakad meg majd kezdődik újra a táplálkozása, eszik-e nyár végén, tavasszal, és megannyi kérdés, amire szeretnék én, s rajtam keresztül más is választ kapni. Vajon a menyhal pusztán dögevő, vagy vadászik is mint a süllő, vagy a csuka? Számtalanszor megcáfoltam már az úgynevezett szakirodalmat, ami valljuk be eléggé szegényes, elintézi azzal, hogy a menyhal titokzatos téli hal, ami csak hideg vízben eszik, csak a legzordabb időkben fogható...de ez NEM ÍGY VAN!

Kiderült, hogy eszik a menyus még május elején is rendületlenül, sőt nyáron sem ritkaság egy-egy elejtett példány. S hogy mekkorára nő meg? Ha hagyjuk, akár 70-80 centisre is!!! Most bizonyára sokan azt gondolják, ez nem igaz, de higgyék el nekem, hogy igenis igaz, vagyunk néhányan, akiknek megadatott az igazi öregekkel megharcolni.....

Csodás színek, ám neki még nőni kell

Az eltelt másfél hónapban sok helyen próbálkoztam, sok menyhalat fogtam, a 25 centistől a 60 centisig. Sok érdekes dolgot tapasztaltam velük kapcsolatban. A menyhalak egyedszáma évről-évre növekszik, ami betudható a vizek tisztaságának, s a gébek elszaporodásának! Sok menyhal gyomortartalmában szerepel a géb,  s ennél fogva gébbel csalizva is eredményesen fogható. A menyus amúgy meg van veszve a vastag harmatgilisztáért is, amit esős napokon fejlámpával könnyen begyűjthetünk ha leszáll az este.

Páratlan csali, aminek nem áll ellen a menyhal, a márna

s a harcsa sem

Október. Ez egy olyan hónap, amikor a menyhal gyakran együtt táplálkozik még a kisebb nagyobb harcsákkal. Felváltva sokszor fogtam e két fajt ugyanarról a helyről. Idén sikerült menyhalazás közben egy három feletti harcsaifjoncot is kiszednem egy bedőlt fa alól. Menyhal helyett harcsa vette fel a halszeletet.

Kapásuk nem összetéveszthető, így az elején már kiderül, ki is van a horog végén

Novemberben a harcsa lassan eltűnik, majd márciustól ismét egyre gyakoribb vendég lesz a menyhalazások alkalmával. 

vajon béka, vagy menyhal?

Egy furcsa paradoxon is szöget ütött a fejembe. Látható, hogy ma már sok keszegfaj is védelmet élvez ívás idején. A menyhal nem, noha nem is oly rég a nemeshal kategóriába emelték, mégsem kapott védelmet. Ez enyhén szólva is elgondolkodtató......

Egy másik dolog. Elvisszük a ceruza méretű 25-30 centis menyusokat, vagy visszadobjuk, hogy pár év múlva örömmel szákoljunk 40-50 centis magyar tőkehalat??? A kérdés átfut sokunk gondolatain....

Vajon ragadozik-e a menyhal? Igen! Élő kishallal is fogható, sőt, a nagyobbak gyakran levadásszák a sérült, beteg kishalakat is....

Nyelőcsőben megkezdődik már az emésztés, ugyanúgy fejjel lefelé nyel, mint a süllő...

Tavaly a Lajtán horogra került olyan menyhal is, amelynek a gyomrában egy 15 centis félig megemésztett folyami rák volt. Sajna arról fotó nem készült.

Hogy mi lesz akkor, ha elengedjük a kisebbeket? Sokan meglepődnének néhány év múlva. A végeredmény pedig lehetne akár gyakran ez is:

60 centis, 2,5 kg-s példány...

A menyhalak fotózása nem egyszerű, a folyamatos tekergőzésük szinte lehetetlenné teszik a normális fotó elkészítését, így jártam ezzel a csodás példánnyal is, amelyik az utolsó pillanatban hajtott egyet a farkán, ám így is lenyűgöző méretekről tett tanúbizonyságot!

Túl a fél méteren, nem mindennapos....

S hogy hol kaphatóak horogra a félméter feletti példányok? Leginkább az ember és horgászok által háborítatlan helyeken, ahol van idejük és lehetőségük nagyra nőni. Ezeket a helyeket továbbra is mélyen őrizzük, titkoljuk, hisz a következő években is szeretnénk, hogy szép példányokkal mérhessük össze tudásunkat, erőnket, ahol gyakorta a menyus kerül ki győztesen!

És még valami! A nagy menyus nem rázza veszettül a botot, kisebb odacsippentéseket követve erőteljesen húzni kezd. A darabos menyhal nem fekszik fel a víz színére, hogy hagyja, hogy a horgász kihúzza! Bizony erőteljesen küzd, s ki-kitör oldalt, befelé, vagy le a mélység irányába! Aki megtapasztalta, az tudja miről is beszélek.......

Kelt: 2015. év Enyészet havának 3-ik napján.