Hűvös szürkeségben

Mozdulatlan. Talán ez lenne a hónap mottója. Alszik az erdő szégyenlősen pucéran, lombruháját feledve. Mozdulatlan a világ. Néha oly vastag ködpaplanba burkolózik, hogy nehézzé válik az út, s nyomasztó a vizes teher. A csendet csak néha veri fel az erdei földúton átrobogó szarvascsorda patáinak dobogása, s a vízparton egy-egy szürke gém éktelen krákogása. A városban is megváltozott az élet. A károgó varjak beköltöztek, s komoly konkurenciaként jelentek meg esti vastag harmatgiliszta vadászataim során. Ők élelmet, én csalit keresek a nedves fű között. Apám szokta mondani a varjak láttán:
-"Nézd fiam! Valaki megint szabadon engedte a fekete csirkéket!" - eközben mosoly jelenik meg a szeme sarkában, bajsza szegletében.

Sokan befejezik november végére a horgászszezont. Nekem ilyenkor jön el a java. Nehezebb halat fogni mint nyáron, vadvízen meg aztán főleg, hisz keresni kell a halat, s kell a folyók kegye, vagy a szerencse, hogy az ember rájuk akadjon. S akkor még kapásra is kell bírni őket a letisztult vízben, ahol igen jól látnak most minket, horgászokat is. Ez kihívás a javából! Ez motivál leginkább! Ebben érzem azt a kihívást, amely inspirál, gondolkodásra, cselekvésre késztet.

Egy nap pergetni támadt kedvem. Ebéd után kiszaladtam a közeli kis folyócskához, s dobtam. Dobtam. Hihetetlen, de a kis bogárutánzat minden egyes vízbeérkezésére reagált egy domi. De csak a beesőre. A vontatott csali egyáltalán nem érdekelte őket. Csak a vízbe érkezest követő 2 másodperc volt az, ami fontos volt számukra. Igaz, a legnagyobb domi is épp csak 25 centis volt, de remekül elszórakoztam. Aztán cseperegni kezdett, a kapások pedig egyik pillanatról a másikra abbamaradtak. 

Tökéletes

S volt hogy ki-kikandikált a nap a felhők mögül, meglesni kicsit a világot. S a nap ott talált engem a kis folyócska partján ahogy pergetőbottal próbálom megszólítani a vízi világot. Kihívás. Nem tudni, vajon elkapja-e valami a kis wobblert. csuka biztos nem, az "öregek" elhordták már a környék csukáit, a 35 centiseket is...... Azért bármi lesz alapon, fennhagyom a kevlár előkét.

Repül a kis wobbler, el a túlparti nádas elé. Halkan csobban, kis gyűrűket rajzolva, elindul felém ahogy vontatom, s a meder közepe táján járhat mikor olyan ütés érkezik, hogy a botnyél szabályosan hasba vág, s vállaimban is érzem az ütést. A bot csodásan meghajlik, s dolgozni kezd a kis orsó fékje. Az ellenfelem, ez a nemes, szép vadvízi telény, bevetette minden fortélyát hogy szabaduljon, s a hét fokos vízben csodás erejéről tett tanúbizonyságot. Aztán lassan elfáradva a lábaim elé húztam, s kézbe vettem, miközben ő a sorsa miatt aggódó szemeivel méregetett. Pár fotó és már úszhatott is tova. Nem hittem. Nem hittem hogy ez a hónap lesz, amikor megfogom azt a domolykót, amely az év során számomra az eddigi legnagyobb, majd negyven centi faroktőig. S ekkor még nem tudtam, nem is sejtettem, hogy aznap ez csak a kezdet....

Kézbe venni egy novemberi domit

Tíz métert se mentem feljebb, mikor megismétlődött az alig öt perce lejátszódott jelenet. Igaz, a következő domolykó nem volt akkora, mint az elődje, de így is csak két centivel maradt el társától, ereje pedig teljes hasonlatosságot mutatott!

Alig lehet átfogni

Aztán csak a kicsik. Jött meg vagy nyolc kisebb 25-30 centi közti domi, majd varázsütésre elment az étvágyuk, s elhúzódtak. Micsoda nap. Ráadásul a szülinapom volt. Igazi ajándékot kaptam a folyótól, s viszonzásképp vissza is adtam a folyó lakóit a víznek, legyen máskor is szerencsénk egymással. Legközelebb a telények is óvatosabbak, ravaszabbak lesznek. S nekem nem lesz könnyebb dolgom velük. Tudom, hogy még ott vannak viszont a folyócskában, s talán tavasszal elkapok egy párat ismét belőlük.

A fárasztás vége felé

Nem sokkal kisebb az előzőnél

Csepergő esőben már csak az apraja

Küzd vehemensen, majd elúszik

Ahogy szürkébe fordult az este. Éreztem, várnak a menyhalak. Pergetni nem volt érdemes, s a rövidre szabott szabadidő, esténként mindössze két órácska, behatárolta a horgászat lehetőségeit. Az idei év nagyon más. Mondhatnám viszonyításképpen, a tavalyihoz, tíz helyemen, tízszer annyi kijárással tizedannyi se jön.

Szeretem őket, színvariációk I.

Bizony vannak esték, mikor csak a csalihaltól halszagú a kezem. Vannak esték, mikor csak a zsinórnak repülő denevér csinál kapást, s vannak esték, mikor feltámad a pislákoló remény, mikor belekapaszkodik valaki a másik oldalon a horogba. Sokszor csak egy-egy bucó rágja fel magát a horogra, de néha helyet adnak az édesvízi tőkehalak egyetlen magyarországi képviselőjének is.

Városi vadkacsa variációk he-he

Színvariációk II.

Színvariációk III.

Apró kis kapásokkal, húzogatásokkal jelentkeznek az édesvízi tőkehalak. Épp csak megrezzen néha a botspiccen levő patron. A bevágás ül. A hal szájának épp a szegletét tartja a horog. Nem olyan ádázak a kapások, ahogy azt a korábbi években megszoktam. Szerencsére. Így a kisebb 40 cm alatti példányok szinte sérülésmentesen kerülnek vissza a vízbe, maradjon aki le is tud ívni. Néhány nagyobb példány azért hazakísér olykor, de mindig csak annyi, amennyire épp szükség van. 

Hűvös őszvégi-tél eleji esték kint a ködben, csurgó nyirkosságban, halakkal színesítve a szürkeséget, élményekkel gazdagodva. Nem porosodnak a horgászbotok a szekrény mélyén....

Kelt: 2017. év Enyészet havának 26-ik napján

Hallal és gombával

A hajnali pára hamar elnehezítette a nadrágom, szinte minden bokor, gaz, nád és sás azon dolgozott, hogy valamiképp visszafordítson a vízpart felé tartó utamról. Csepegett a víz a nadrágomból, mire a folyó partjáig átvágtam magam a dús aljnövényzet közepette. Biztos voltam benne, hogy a felkelő nap hamar megszárítja majd a ruhámat. Október volt, bár az időjárást tekintve az ember hihette, hogy szeptember elején jár.

A domolykók viselkedésében már érezhető volt a változás. Voltak szakaszok, ahol egy nyamvadt kapást sem tudtam kicsikarni. Aztán azt hittem rosszul látok. Egy sekély, gázlós részen feketlett a víz tőlük. százával, ha nem ezrével láttam őket egy 150 méteres szakaszon belül. Minden dobás kapás, s a megakasztott domolykó szájából, társaik próbálták kiszedni a műcsalit. Ilyet még nem láttam. Sajna a nagyok csak óvatosan, a kicsik mögött jöttek felém, a csali után, s nem siették el a dolgot, megvárták, amíg az apróbbak előkóstolják a csalit. Persze a ravasz dögök. Belőlük akkor egyet sem sikerült.....

A letisztult vizek kedveztek a csukáknak is, messzebbről meglátták a zsákmányt, s gondolkodás nélkül vetették rá magukat szinte mindenre. A jó időnek köszönhetően rengeteg volt a kishal, s a ragadozók olyan bőséggel találkoztak, amilyenre nem volt példa mostanában. Szinte csak ki kellett nyissák a szájukat ha habzsolni akartak.

Búvóhely bőven akadt. Úgy élt a víz, mint még egész évben soha. itt is, ott is loccsant a vízfelszín, rebbentek a kishalak, bukott a márna. A márna. Az utóbbi években tömegesen volt jelen a kisebb folyókon, most nagyon nehéz méretest fogni belőlük. kicsik is tizedannyian vannak mint két éve. De legalább vannak, s megszínesítik az alkony horgászatait.

Ahogy leszáll az est, beindul a mutatvány. Akárhová is dobtam a csúszóólommal, gilisztacsokorral csalizott hosszú előkés fenekező szerelékem, szinte fél percen belül kapásom volt, s hajlott is a bot spicce, mozdult a patron a víz felé. Nem sok időm volt a csillagokat, s pásztorukat a sárga arcú holdat kémleljem. Észre sem, vettem közben, ahogy a róka elosont a hátam mögött, s egy bagoly is épp a fejem felett vétette el az esti vadászatra kimerészkedett denevért.

Egy visszaforgó mély gödrében feltételeztem halakat. Napnyugtával rá is próbáltam. Erőteljes kapások jelezték, hogy vannak lakók a gödörben, sajnos nem olyan, s nem akkora méretű uszonyosok, mint amelyeket vártam. Télire húzódhattak be a márványtestű ifjoncok. Télire. A meder teljes magasságában ettek. A fenéken, vízközt, s a víz tetején is. Nem kevesen lehettek, hisz folyamatosan támadták a bevetett csalik minden formáját. Odébb is álltam.

A napok múltával lassan elkészült a festmény, melyet az ősz ecsete vitt fel a vászonra, s nekem nem maradt más dolgom, minthogy lássam, s ne csak nézzem, mit is alkotott, s mit is mutat nekem.....

A halak kapókedve nem akart elfogyni. A csukák étvágya változó volt. Voltak időszakok, mikor szinte a műcsalival kocogtathattam az orrukat, arra sem reagáltak, s volt, hogy még az úszó hínárdarabnak is utánafordultak.

Néhányan úgy döntöttek, hogy koptatják kicsit fogukat a műcsalijaimon. Hát uccu neki, sikerült bemutatniuk néhány akrobatikus figurát közben. S csípett még a szúnyog is bőszen októbernek közepén. ilyenre se volt még példa. A denevérek konkurencia nélkül vadászhattak az alkonyban, hisz a fecskék rég elmentek, csivitelésük összeolvadt a nyári emlékeimmel.

Volt hogy le sem jutottam a vízpartra. A természet csodája, ilyenkor ősszel, a bőség, s az előttem mutatkozó élet megtorpanásra kényszerített, s megálltam fotózni, vagy gombát szedni.

Őszi csoport, más néven gyűrűs tuskógomba, a legfinomabb...

Gyapjas kucsmagomba

Vajon csokorral fogad e az erdő? Októberben? Bizonyost, érdemes egy sétát tenni, akár minden nap, mert olyan látványban lehet része az embernek, amilyet otthon, a falak közt nem biztos hogy átélhet.

festmény e táj

csokor az ártérből

Vannak még Szigetközben jobb csukák, ne szégyelljük elengedni a kisebbeket, még ha ütik is a méretet, hisz talán nagyobb eséllyel élhetjük meg azt, hogy néhány év múlva így találkozzunk velük:

S ha kimegy az ember a folyópartra, azon kívül, hogy gyönyörködik annak szépségében, a színekben, esetleg a folyó halaiban, nem ritka, hogy némi élelemre is talál néha......

sárga gévagomba, zsengén igen ízletes

gyűrűs tuskógombából lesz a vacsora

Estében aktív, vacsorára éhes sajtvadász, hamar rálel az ínyencségekre. S van, hogy örömében fel-felugrik, s a holdfény megtörik ilyenkor néhány másodpercre a folyó színén, majd ismét kisimítja azt kerek sajtarcának tükörképe.

Elfogy a nappal, rozsdásodik az erdő is, hirtelen hűl az este, begombolkozva reménnyel várom a fényváltást. S megérte már az is, hogy végignézzek a parton, mert annyi csodát látok most, amellyel betelni sem tudok. S előttem az október, mosolyogva fogad, hallal és gombával....

gesztenyesütés

Kelt: 2017. év Magvető havának 23.-ik napján

Csend van, hallgatag, csak az ősz kopogtat

Nehezen, elnyújtva pirkad. Nem akaródzik felkelnie az ásítozó, sokáig nyújtózkodó napnak. Ólomszürke súlyos ruháját rendszerint itt hagyja az éjjel, s fázósan takarózik ajándék ködpaplanjába a túlpart. Nehéz cseppek görbítik  föld felé a pókháló szálait, s fura csend ücsörög egy ideje a tájon. A pók elgémberedett tagokkal sajnálkozik. Lassan, nagyon lassan szárítja fel a nap sugara az itt felejtett harmatot. Megritkultak a madárrajok is. Eltűntek rég a fecskék, küszvágó csér sem köröz már a víz felett. A kórus, amelyet a nyár karmestere vezényelt az erdőkön mezőkön, úgy tűnik jó ideje szétszéledt. A zenekar is összepakolt. A nótázó madarak nyári éneke emlékké foszlott rég, a dalok csodás dallamait hamarost varjak éktelen károgása váltja fel. Komor hangjegyeik fekete szárnyakon szállnak majd az ég felé.

Úgy vélem, minden évszak egy meghatározható alakot ölt. Az ősz is. Mint egy mesterember, hasonlóan akár a kártyalapokon. Az ősz az én szememben egy festőművész! Festékes ruhában spalettával hóna alatt vígan, fütyörészve jár. Munkája napról-napra élénkebb színben mutatja az erdőket. Sietnie kell, mielőtt a szél és az eső levetkőzteti a fákat, időben meg kell lennie a munkával, mielőtt elfogy a festővászon. Oda fent a Tátra helyei cukorsüveg sipkát húztak már. Épp ezért rohan folyton. Bokáig érő seszínű köpönyege meg-meglibben léptei ütemére. Nem igen tudok vele szót váltani. Egy alkalommal sikerült, de csak egy kérdésre adott időt, válaszát pedig menetből foghegy végről vetette elém: -"Mit is mondhatnék? Ott van minden gondolatom a szemed előtt! Nézz szét, s tudj bennük olvasni!"

Igaza van. Felesleges is kérdezzem. Keze nyomát otthagyja a folyókon, a mezőkön, erdőkön, a városokban és falvakban is egyaránt....
S hallani olykor a sanzont, melyet vígan fütyörész az erdőn, hallani, hogy öles léptekkel rebben a dallam a völgyön át.

Ott áll a csuka a zsombék szélén lesben

Esténként a Duna fodroktól mentes tiszta vizében, a hold vigyorgó arcában önnön másában gyönyörködik . Eközben szellő se rebben, s ő elégedett vigyorral a képén halovány pilácsot tart a túlparti sűrű lombok felett. A csillagok csak messziről hunyorognak az éjjeli fényben, elhomályosuló ragyogással. Fázósan borzolja tollait a bagoly a hold fényében fürödve, s lassú lépteit hirtelen óvatosra veszi a róka a bozótban. Zörren az avar. Rozsdabarna szőnyege elrejti az erdei egeret, aki makkot gyűjt télire. Érzi ő is a változást.

Ősz. Hát itt van. Mindig akkor érkezik, amikor megjelennek az első gesztenyesütő asszonyok. Parázs felől száll fel a gesztenyehéj fanyar füstje.  A sült gesztenye illata bejárja a város kis utcáit, benéz minden kis sikátorba is jelezve, hogy megérkezett. Milyen hangulata van ennek. Több helyen fázós kis házikók kéménye áll munkába, még mielőtt a nap szégyenlősen elrejtené halovány narancsszín arcát az Alpok láncolata mögött. Jellegzetes a füst szaga, s vékony lepelként megül a háztetők felett ezüstszürkén. A lehulló dió nagyot koppan a földön, ez félreérthetetlen sugallat. Megérkezett.

Emlékszem nagymamám kis házára. Ott foglalt helyet, a Sajó völgyében majd nyolcszáz éve meglapuló kis gömöri városkában. Milyen morcosnak tűnt a kertje a nyár után. Nehéz köd takarta el szemeink elől a kert végét. Esett, s a nyirkos falevelek mellett ott lapultak a lehullott diók. Gyerekként hogy tudtam örülni a diószedésnek! Mikor a barna falevelek között megláttam pár szem diót! Mindig eszembe jut a kis kert, ahogy őszbe csavarodott. A kályha melege, a lobogó tűz a pattogó fa. Az ablakon át néztük a szélben táncra perdülő falevelek parádéját.... Emlékek, képek.

Az este hirtelen sötét lesz, s fázós eső szitál az avarra. Ott elmotoz a sün is kicsinykét, mielőtt nyugovóra tér. Madár se hangzik. A szürke égbolt hallgatag ajka esőre hajlik. Csend. S halk kopogás. Ütemes. S lassan víztől nehezednek a fák. Nincs ebben semmi különös, csak az ősz kopogtat.

Estkép

A gyapjas tintagomba is megtalálja az utat

Az eső megnövesztette a fehér tarlógombát is

Kelt: 2017. Év Magvető havának 8.-ik napján