A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csuka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csuka. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 2., péntek

Nem halatlan, csak havatlan

A szekrény mélyén porosodó botok, mély álmukban halakkal viaskodó orsók, rájuk tekert fáradtan ásítozó zsinórokkal elképzelhetetlen kontrasztot nyújtanak számomra. Hacsak vastag jégtakaró alá nem bújnak a környék folyói, hacsak viharos szél nem űz el a partról jégesővel verve, bizony nálam tart a szezon, s gyakorta horgászom télen. Csak nevetek azon a tézisen, amely arról szól, a vizek népe Csipkerózsika álmát alussza, s vár a kikelet első langymeleg ébresztő csókjára. A jó másfeles koncérok is ezen kacagnak a havas part felett...

A tél. Beteg. Gyengélkedik. Erejét összeszedni képtelen. A vírus neve, mit elkaphatott, maga az ember. Ki legyengíti, olykor tébolyult fenevaddá, majd nyájas szelíd öregúrrá változtatja januárt. Könnyebb a dolgom? Meglehet hogy nem. Hol jégpáncéllá fagyott úton araszolok, hol bokáig sárban cuppogok, hol a nap melege olvasztja rólam a kabátot, majd hirtelen jeges szél támad, s szemembe húzom a vastag sapkámat. Viaskodik a tél a vírussal. Az ember fertőzte meg vele a világot.

Horgászom. Ha már nem riaszt el  hó, s a zimankó. Viaskodom én is magammal. Hol a finomszerelékes pálca, hol a pergetőbot, hol pedig az erős fenekezőbotok dobbantják meg a szívem, s táplálják a halfogás reményét. Az év kezdete emlékezetes. Pergetek a Lajta egy alig ismert (járatlan) szakaszán. Alig ismert? "Ez a kettőnk helye, senkit nem hozunk ide, megőrizzük a titkot!" Hányszor hallottam, s a vége az lett, hogy a "titok" őrzője mással is megosztotta a hely paradicsomi mivoltát... igaz a mondás, amit két ember tud, az többé nem titok. Pfff. Van a horgászatban komikum is! .."elpártol tőled, ha nem kellesz már" S annak tanulsága szintúgy. "..Csak egyedül, nincs más úúút, csak egyedül....!"


Hó csak az ágakra jutott
Szóval pergetek a január elejében, pár nappal újév után. Eredménytelenül. Előttem zsombékos vizifű, mely majd másfél métert foglal el a parttól kezdve a folyómederből. Talán lakja csuka a helyet. Gumit fel, s kezdődhet a zsombék előtti mártogatás, emelgetés. Sejtelmem sincs jól csinálom-e, nem figyeltem meg ennek a módszernek a lényeges elemeit, csak úgy érzésből tapogatok. Érzem ahogy koppanna meder fenekén. Beleemelek. A francba. Akadó. Emelem, s lassan jön a felszínre úgy két méter mélyről iszapos vizet felkavarva egy vaskos faág. Hehe. Legalább akadt valami.  Kiszabadítom a gumihalat, majd jó öt méterre újra próbálom. Megint akadó. Ez is jön fel. Jó nehéz.... Lassan előtűnik a formája. Az arcom lesápad, érzem, hogy a döbbenet gyökeret ver a lábamba, talán a tekintetem is megmered, nem tudom, ezt nem látom, de azt igen, hogy a gumihalat egy méter feletti combvastagságú már-már krokodilra hajazó csuka fogja épp a horog mögött.... Két fejrázás, két kis reccsenés az orsó fékjén, s csak a hatalmas színes farokúszó eltűnő sziluettje ránt vissza a valóságba. Remegő kézzel tapogatom az elharapott gumi megcsonkolt torzóját.....

Na neeee
Még három alkalommal mentem ki, hogy megtaláljam ezt a bestiális fenevadat, ki így elbánt a gumival, de mindössze egy bicskacsuka jelezte, hogy nem teljesen üres a terület.

Sodrófa
Így történhetett, hogy fenekező botok nyerték legközelebb az otthoni versenyt, melynek az volt a tétje, vajon kit is vigyek magammal a folyópartra. Az enyhe, betegesen gyenge január engedélyezte, hogy feltöltsem vastag harmatgiliszta készleteim.  Fontos a fehérje utánpótlás. Etetni nem kell. Csak ólom, horog és azon a giliszta. S alig üti el a közeli falu templomának harangja a kora esti öt órát, a szigetközi ágrendszer egy télen is pompázatos szakaszának partján táncrakél a fénypatron a szürkületben, s bólogat a botspicc böcsülettel. Rúg a horgon valaki. Nem nagy. Jön. Megérzi a padkát a parttól tíz méterre, s kitör árral szembe. Csak egyvalaki lehet. Márna. Rövid, ám annál ádázabb küzdelem után a szákban piheg a folyóvizek királya, a csupa izom, erő, s a kecsesen hosszúkás testű majd kétkilós márna. Bezzeg ha nem árral szembe, hanem árral lefelé használná erejét! Sokkal több márna megszökhetne. Addig jó, míg nem váltanak taktikát.

Egy ismerősöm (nem a fent említett pergetős) fellelkesülve a beszámolótól korábban érkezik egy csütörtökön az általam megadott helyre. Alig egy órával. Még két falura vagyok, mikor kétségbeesve hív, siessek, mert nem bírja a rohamot, legyalázzák a márnák. Hm. Odalépek a gázra. Mikor kiérek, groteszk látvány fogad.

Esti vendég
Ismerősöm épp a botjába kapaszkodik, az perecben hajlong, a hal pumpál, a kínnal gyötört arcon izzadtságcseppek szaladnak le a nyak felé, miközben meg-megszalad a zsinór az orsó dobján, hisz valaki húzza azt.  A lába mellett szanaszét szaggatott merìtőszák hanyagul ledobva, látszik, valami igencsak megcsúfolta, a másik fenekezőbot a bokor aljába hajítva, elszakadt zsinórral. Közben ez a hal is akadóba húzza a cuccost, s szakad.... 

Megdolgoztatott
Kiderült, a szákot bő hetven centis, ha nem nagyobb márna csúfolta meg, mielőtt lelépett. Egy szakított simán, egy másfeles forma kijött, majd fotó után vissza, a negyedik pedig akkor nyert csatát mikor érkeztem. Az aznapi ötödik folyami lovag nyakát azonban én fogtam meg, s beköszönt egy kisebb menyus is. Nyugtatom ismerősöm: "Revansot veszünk szombaton! Neked is sikerül majd!"

Leívott...
S úgy is lett. Felszerelkezve, a tárban lapuló vastag giliszták csapataival érkeztünk a helyszínre. Alig negyed óra múlva zenét kezdett a damil a szélben, mint citerahúr, s a muzsikus ki nem átallott gilisztára fanyalodni, pózt állt egy fotóra a délutáni napsütésben. S mire ránk esteledett, ismerősöm bosszúra szomjazó lelkét is megnyugtatta egy szákba terelt jó hatvan centis márna...

Hengertest

Nappal is..
Pár nap múlva egy csapat horgászt találtam a helyen. Négy autó, tábortűz. Márnáztak.  Itt. Méterre pontosan. Érdekes. Roppant érdekes. Állítólag hallották, hogy itt lehet fogni. Hogy kitől? Hisz ide a bagoly is ritkán jár. Aztán az egyikük megkérdezte hogy én vagyok e az ismerősének az ismerőse. A név hallatán leesett, ki volt az útbaigazító.... Pffff.. "Nincs, már nincs vigasz, ne remélj!"

Rideg kép
Egy darabig nem jövök. Így is több darabos márnát fogtam két hét alatt, mint tavaly egész évben. Még hogy ősszel van a szezonja. Meg hogy hideg vízben nem eszik, meg nincs ereje. Na hagyjuk már ezt az óhéber dumát......

A fák felfogták a hópelyheket


Kicsattanó egészség

Láttam ilyen terepszínű ruházatot, már értem mi ihlette
Szólít is a matchbot. Itt az ideje a finomszerelékes szórakozásnak. Láttam a Lajtán pergetés közben, hogy igencsak forog a keszeg. (Vermel télen mi? A lópikulát!) Úsztatás a vasárnap délutánban. Későn érek ki. Az etetés, valami maradék etetőanyag és vakondtúrás keveréke, némi csontival, bábbal vegyítve. Nyüzsög a hal. Minden dobás, kapás és hal. Alig halad valamit az úszó. Sokszor csak centiket viszi a folyó sodra. Domolykók, karikák, kisbalinok, bodorkák hajtogatják a botspiccet, merítik az úszót. Izgalmas, mozgalmas, élvezetes peca. Kár hogy hamar sötétedik. Lanyhulnak, majd szűnnek a kapások.

Néhány keszeg

Van időm gondolkodni. Legközelebb az új engedéllyel jövök ki. Tanulság is van. Télen is eredményes a horgászat, csak az ember mozdul ki nehezebben otthonról, a fűtött lakásból. S milyen széles a paletta.... Pergetés, úsztatás, fenekezés......Ráadásul színes a folyók halfaunája is. Az ember ha kimozdul, új helyet keres, tegye azt egyedül. S tartsa meg az új helyek titkát magában!
Januári lajtai bodor


Izmos királyhal

Csak a Kárpát-medencében előforduló bucó












Kelt: 2018. Év Jégbontó havának 2-ik napján.




2017. december 3., vasárnap

Karácsonyi halételek 2.

Népszerű a gasztronómia hazánkban. Azt beszélik, kevés halat eszünk. Nem tudom. Engem még soha senki nem kérdezett meg arról, mennyi halat eszem én és a családom. Mivel boltban sosem vásárolok halat, így valószínűleg rontom a statisztikájukat! Valójában viszont.....

Idestova két éve készítettem el a Karácsonyi Halételek 1.  című halételekről szóló gasztronómiai bejegyzésemet. Ennek, valamint a többi halétel töretlen népszerűségén fellelkesedve elkészítettem a folytatást, ahol szintén öt halétel receptjével kedveskedek az olvasóknak így karácsony előtt, nem utolsósorban, ha már én nem, legalább mások növeljék Magyarország halfogyasztásának statisztikáját.


1. Süllő egészben sütve, zöldségkörettel, fokhagyma mártással

Hozzávalók:
1 egész süllő,
20 dkg kolozsvári szalonna
5 dkg vaj,
3 gerezd fokhagyma
1 fél lime
halfűszer keverék

A körethez:
1 kg vegyes zöldségköret (lehet fagyasztott is)
A mártáshoz:
Tejföl, fokhagyma, bors, szárított lestyánlevél morzsolva

Elkészítés:
Pofonegyszerű. A halat megtisztítjuk, vastagon beirdaljuk, besózzuk. Egy óra múlva a sótól kimossuk. Lime egyik felének a levével bedörzsöljük. Hagyjuk állni egy fél órát. Ezt követően az irdalásokba vékony szelet szalonnát, csíkokra vágott fokhagymát tűzdelünk, a hal hasába két szelet szalonnát helyezünk. kivajazott tepsibe tesszük, fólia alatt 180 fokon fél órát pároljuk, majd a fóliát levéve rápirítunk.



A köretként szolgáló vegyes zöldséget vajon megpároljuk. A tejfölbe belereszelünk egy gerezd fokhagymát, belemorzsolunk egy kis lestyánt, esetleg tejszínnel, vagy majonézzel lágyítjuk a mártást, ami így már el is készült.




2. Menyhalmáj szalonnakalodában grillezve

Hozzávalók:

1 tenyérnyi menyhalmáj, vagy több kisebb
2 szelet szalonna
sasliknyárs, vagy pálcika, esetleg fogpiszkáló
őrölt bors


A menyhal, vagy a tőkehal máját megmossuk, majd só és bors keverékében megforgatjuk, ezt követve két vékony szelet szalonna közé tűzzük. Alufóliába tekerjük, s elkezdjük grillezni. Ha halljuk hogy serceg,  percet hagyjuk, majd a fóliát kibontjuk, s kicsit rápirítunk. Köretként pirított rizst ajánlok hozzá. Igazi ínyencség...






3. Magyaros jász sütve

Hozzávalók: 

egy darab 1,5 kg-s, vagy több kisebb jász
paprika,
paradicsom
vöröshagyma
lilahagyma
szalonna
kolbász
zsír

A jászt megmossuk, sózzuk, irdaljuk, a sótól kimossuk. Az apróra vágott paradicsommal, paprikával, szalonnával, kolbásszal az irdalásokat, illetve a hal gyomrát megtöltjük. Kevés zsírt teszünk alá, s 180 fokon fólia alatt megpároljuk, majd a fóliát levéve rápirítunk! Páratlan zamatú étel.....





4. Az elmaradhatatlan klasszikus sültkeszeg

Hozzávalók: 

Tisztított keszeg
paprika
liszt

bors
olaj

A megtisztított keszegeket sűrűn beirdalom, bedörzsölöm sóval, majd egy órát állni hagyom. Azt követően a sótól kimosom, vízben hagyom állni még egy fél órát, hogy a halhús kinyomja magából a felesleges sót. Lisztet pirospaprikát kevés borsot összekeverem, majd a halakat beleforgatom, s forró olajban kisütöm. Akkor jó, mikor a paprikás lisztes bunda elkezd sütés közben hólyagosodni. Ehetjük kenyérrel, rizzsel, magában, savanyúságokkal, de elengedhetetlen mellé egy kis száraz fehér, vagy vörösbor.....







5. Csuka szalonnaágyon gombás töltelékkel

Hozzávalók:

egy 2 kg-os csuka
szalonna,
paradicsom
zsír
a töltelékhez:
1 db zsemle
fél fej hagyma
egy maréknyi vargánya, vagy gyűrűs tuskógomba (persze lehet más is)
vegeta

bors
1 db tojás

A csukát a fent leírtak szerint mossuk, sózzuk, irdaljuk, szalonnadarabokkal tűzdeljük. Az apróra vágott hagymát zsíron üvegesre párolunk, hozzáadjuk az apróra vágott gombát, majd a beáztatott,  kinyomkodott apróra morzsolt zsemlével, tojással, sóval, borssal egy kis vegetával összedolgozzuk, majd a csuka gyomrába töltjük. szalonnaszeletekre fektetjük a csukát, majd a megszokott módon fólia alatt fél órát 180 fokon pároljuk, majd a fóliát levéve pirítjuk. Kész is.




A halételek elmaradhatatlan kísérője a jó minőségű száraz fehérbor. Kiváló választás lehet a Móri Ezerjó, a Juhfark, valamint az Olaszrizling. A halak szeretnek úszni, nem az emberek, a megfelelő ízhatás érdekében mértékkel fogyasszuk az alkoholt!








A halételekhez jó étvágyat kíván a 

















Kelt 2017. év Álom havának 3.-ik napján


2017. november 19., vasárnap

Cefedelem, azaz tévelygések blogisztánban

Cefet hideg az északi szél. Lehelete bele-belekapaszkodik a sötétben halványzölden fluoreszkáló patronokat tartó botspiccekbe. Bekúszik a kabát alá is, s a combra szorítja a nadrágot. Néhány sárga falevél zizegve hull alá, vastag avart alkotva az erdő alatt. Olykor egy kisebb ág is letörik, s amint földet ér, a viszonylagos csendben megzörrenti a szárazra aszott avarszőnyeget. Húsz perces autóútra a legközelebbi kis település. Húsz percre, s három kis folyón (ágvízen), ártéri erdőkön kell átkelni vashidakon, hogy elérjem a civilizáció első pislákoló lámpácskáit a falu szélső házainak ablakában.  Addig egy ember se. Csak én egyedül a sötétben. Na meg felettem pár kilométerre egy-egy utasszállító, amely kanyart ír le épp leszálláshoz készülőben Pozsony felé. A kilélegzett pára zúzmaraként rakódik a szakállamra..


Félelem, vagy az ösztönök élesebbé válása? Egyedül. "Csak egyedül. Nincs más út, magányom ordít, karom lefogják, fényt, fényt, fényt!" (Edda 8 -Törvény / részlet) Volt hogy előbb éreztem meg a vad szagát, aztán hallottam a szuszogását, majd megláttam épp a füle hegyét, vagy magát a vadat teljes valójában. Lesett már szembe velem szarvasbika, róka, borz, vérnyúl, bagoly, sőt nem egyszer vaddisznó is. Ez utóbbitól tartok inkább, nem egyszer morgott rám vadkan vicsorogva. Néha csak sün motoz az avarban, vagy kisegér zörrent meg egy-egy falevelet óvatlanul. Az erdő neszei lassan belém ivódnak, hozzászokom. Az ágrendszer egy szélesebb ágán próbálok horgászni. Apró maszatolások jelzik, van érdeklődő a bevetett csalikra. Amíg komolyabb érdeklődő nem jelentkezik, eszembe jut pár dolog. Egyedül a sötétben merengő. Elmélyedek gondolataim szőtte mocsári hínárszőnyegben ...


Miért írom ezt a blogot? Van e szint, mérce amit át kell hidaljak, meg kell ugorjak? S milyen magasra helyezem a láthatatlan mércét? Mi van akkor, ha leverem? Ki az aki mércét állított fel? Kell e valami mérce egyáltalán? Kényszer? Kell e folyton valami élmény, hogy kiéhezve írhassak valamit a blogra, hogy minden bejegyzésem megtöltsem halak képeinek sokaságával? A blog kényszerít ki horgászni az estébe? A magamutogatás kényszere? Blogírás előtt is gyakran kijártam. Túlszárnyalni önmagamat vagy másokat? Verseny ez más blogokkal, írókkal, a tavalyi önmagammal, horgászokkal? Ki a döntnök, s milyen alapon osztályoz? Megfoghatatlan előnyök hajkurászása, mások magam mögé utasításának kendőzetlen vágya? Annak érdekében megyek ki egy héten akár hatszor a természetbe? Ezért csinálom? A halfogás kényszeredettséget rányomva vállaimra? Muszáj két-három hetente valamivel előrukkolnom a blogon? Meg akarok felelni bárkinek is? Fuldokolva az érdektelenné váló világban, levegő után kapkodva segítségért kiabálva? Elhaló hangon rekedtre üvöltve némán, riadt szemekkel körbenézve, hogy van e még itt valaki? Hogy hátha valakinek megesik a szíve rajtam, s nemlétező barnán rothadó babérkoszorút helyez a fejemre az év végén, piedesztálra emelve, hogy virtuális vállveregetés nyomán büszkén kipirult arccal nézzek a tükörbe, nyakamban a virtuális érme amely súlyos láncon nyugszik  szorosan a mellkasomon? Elégedetten hátradőlve év végén a fotelben hogy na igen, megérte idén is blogolni. Vajon ezért csinálom? Itt a helyem igazán, vagy céltalanul csak tévelygek a blogvilágban, s rég eltévedtem Blogisztánban, annak mocsarában? (Hess!)


Eszembe jut:
"A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna." (Hobo Blues Band - Vadászat/Prológus).


Mennyire igaz ez a természetes, vadvízi horgászatokra is. Na nem a telepített tavakra gondolok, ott a fent leírtak nem, vagy csak kis mértékben érvényesülhetnek. Ezt a vezérelvet követve az ember eljuthat egy olyan szintre, ahonnan rég letért, egy olyan természettel összehangolt állapotba, amely valóban a vérébe ivódhat annak, aki fogékony erre. Talán ezek az elvek mozgatnak leginkább. S a legfőbb alapelv egyike, hogy úgy mutassam meg ezt a világot azoknak, akiket érdekel milyen is a természetes vizeken, s nem a műanyag, vagy tógazda által telepített vizeken való horgászat, hogy közben szerény maradjak, önzetlen, segítőkész, s álljak stabilan két lábbal a talajon. Nem egyszerű, de nem okoz gondot ezt betartanom. Noha lehetnék sokakhoz hasonlatos, s propagálnám hogy én vagyok a király, a felső-szigetközi Chuck Norris, mert én aztán ismerem a halakat, tudom mikor, mire, hova kell menjek, s mekkora sirály vagyok, mert megfogom azt amit épp akarok, mellet döngetve,  tébolyodottan belehörögve a világba, hogy éééén, igen ÉN vagyok a sirály a vidéken! (Sicc.... szembe is köpném magam a tükörben, ha ilyenné válnék, amitől mindig igyekeztem távol tartanom magam)


esti gilisztavadász

Vajon költő nagyapám nyomdokaiban akarok haladni, s rettegek, ha mellélépek a kitaposott ösvénynek? Kényszer e nekem az irodalmi stílus olykor? Nem. Próbálgatom melyik stílus az, amely igazán fekszik. Az elbeszélés, a vers, vagy a novella, vagy összemosva a stílusok által kreált egyedi írásmód? Ötvözni az irodalmat a horgászat, a természet szeretetével. Sok olvasó, s néhány blogger ismer. Olvas rendszeresen figyelemmel kíséri "munkásságom" (ha lehet ezt annak nevezni) több mint két éve itt a blogon, s vannak akik előtte is évekig ismertek, olvastak, követtek más horgászportálokon, vagy akár a folyópartokon. Ők tudják, nem vagyok semmi más csak egy tanú. Egyszerű horgász, aki néha ír is. Volt aki felnézett rám, "De miért? (Fluimucil😆)"  Mert blogot írok. Nem egyszer magyaráztam el, hogy ettől én semmivel se vagyok több. Ezert nem emelem fel az orrom, s tévedés, hogy lealacsonyítóan nézek az egyszerű pecásokra. Nem hangoztatom Felső-Szigetközben ha találkozom más pecásokkal, hogy én vagyok a Mosoni Horgász, nincs telematricázva az autóm a logómmal, nincs márkanév a ruhámon, sem a sáros talpamon. Nem járok felhúzott orral, s nem nézek le senkit. Kivéve azokat a bohóc papagájokat, akik lenéznek más pecásokat, mert nekik drágább, újabb cuccuk van, törzsvendégek a horgászkiállításokon, de valójában a természetes vizeken kudarcot vallanának, mert nem értenek a valódi horgászathoz,  a gilisztát feltűzni se tudják, csak a műanyagtavakon borzoljak színes tollaikat. Egyszerű természetes, természetesen természetes módon a természetben, természetes szaporulatból származó halat.fogni próbálgató vagyok. Semmi extra. Nem vásárolom meg a legújabb cuccokat, soha nem voltam horgászkiállításon, a horgásztévében a reklámozással telenyomott filmeket nem nézem meg, nem esem hasra egy-egy új cucc, csali láttán. De ismerem a természetet, azt a közeget, ahová mindig igyekszem. Az élőlényeket, az életük mozzanatait. Tanú vagyok, aki közli néha, mit látott odakint. Hozzátesz némi kis irodalmat, s kész is a legújabb bejegyzés. S hogy ezt értik e páran, átmennek e a gondolatok, azt tudják azok, akik valamiért rendszeresen visszajárnak ide....


Filozófiai tébolyultan összegabalyodott gondolatspirálomból a kapás félreérthetetlen jele rángat ki. Észre sem vettem, hogy közben bederesedett a világ, így szinte meglepődöm, mikor a botnyél fagyosan beleragad a markomba. A bevágás ül. Jó hal küzd a horgon. Korábbi gondolataim eltűntek, szégyenlősen a homályba osonva, míg tartott a fárasztás.

félméter manyhal
Leír a nemes ellenfelem néhány kört, s a harmatos füvön tekereg a méretes félméteres menyhal. Esti horgászataim hű társa. Fogalma sincs mi az a blogisztán. Nem is érdekelné, így én sem fektetek bele erőt, hogy kiselőadást tartsak neki a ki-kicsodáról. Lehet az emberek is így vannak vele....

sokan gébnek nézik, pedig ő botos kölönte!
Ott kuksolok még a deres novemberi sötétben. Mintha valami megütné a bal oldali botot. A patron aprót rezzen. Mintha hajlana kissé befelé a spicc. A bevágás sikerül. Fura mód védekezik a hal. Nem tudom meg ki a tettes. A parton van ám nagy csodálkozás. Noha sosem tudni ki portyázik odalent, szeretem a meglepetéseket, amellyel a folyók kényeztetnek. Hosszú évek óta nem találkoztam vele. Most megtisztelt, üzenve azt, tud meg nekem újat mutatni Felső-Szigetköz!!!

Sok a kölökcsuka

Igazi elvadult kis ágvíz tele hallal....

Nem hittem hogy őt fogom ki egy ágvízből...

Évek óta nem találkoztunk
Meglepetések várnak még kint a folyóparton. A neten már semmin nem lepődök meg. Semmin. De kint a természetben...... 





Kelt: 2017. Enyészet havának 19-ik napján





2017. november 5., vasárnap

Merre hajlanak bús fűzek karjai


Keserves. Ahogy rám esteledik, s fogy a remény. Fogy. Mint a buksza tartalma a hónap vége felé. Csak a Teremtő látja hány és hány este, szinte mindig más helyen talál rám az este, sajtképével vigyorog rám a hold, s ott gubbasztok a parton hajlott háttal. Hol kisebb, hol nagyobb folyó partján, ágvízen, torkolatnál, zárás alatt, zúgó mellett, magas parton, kövezésen, vagy csak épp egy erdő mélyén a fák alatt. A fák. Fűzek, melyek csendesen hajlanak fáradt ágaikkal a folyók szélvizeire, lágyan simogatva ujjaikkal a tovarohanó hűs habokat.

Reményekkel telve érkezem rendszerint. Hogy na majd most. Most aztán belenyúlok a tutiba. A halak éhesek, alig várják hogy a csalijaim vízbe érjenek. Ebben hiba nincs. Mindig van egy-két éhenkórász, aki a környéken grasszál, s alig várja, hogy a tél közeledtével a kontómra megtölthesse a hasát. A hiba ott van, hogy nem azok az alakok tisztelnek meg jelenlétükkel, akik miatt kicuccolok sokszor. Kifogom. Na nem a halat, hanem a betlis napokat. Akkor épp valamiért nem megy a hal. Előző napról, sőt az azt követő napokról is legendákat mesélnek, innen-onnan hogy habosra izzadt hattal nem győzték a halat fogni. Ilyenkor mindig felizzik a remény, s a kedvező hírek hallatán a következő nap a folyó partján talál. S mi vár? Na nem a tutkeráj!!!
Reggelizni akart ez a bicska
Aki folyón horgászik, az ne válogasson, az a jussa, ami épp az orra elé kerül. S ha etetés nélkül, csupán haldarabbal, vagy vastag gilisztával csalizva teszek próbát, bízzam a folyóra, kinek tetszik a csali. Valakinek mindig. Lehet kishal, de akár nagy is. Sosem tudni. Más mint egy telepített tavon....

Egy este kiültem. Egyedül szeretek a legjobban horgászni. Csendben, szabadon járhatnak a gondolataim. Pedig nem veszélytelen. A minap hallottam, hogy egy idősebb horgász a parton cserkelt, s egyszer csak megnyílt alatta a föld, hónaljig el is tűnt benne. Kiderült, egy hódüreg szakadt be alatta. Amikor mesélt róla, meg a lábát is megtapogatta közben, hogy mennyire megütötte, s hány napig sajgott utána. "-Annak a f@..-át faragja hegyesre aki betelepítette!"  -szitkozódott, miközben elmesélte a balesetet. Hát ezért sem veszélytelen egyedül.

Mintha három arany fogát villantaná meg, ettől olyan "krokis"...
Fura volt, hogy az apróbb halak., durbincsok, gébek, bucók nem aktivizálódtak. Csend honolt. Se pöccintés, se loccsanás, semmi nem mutatta azt, hogy a Mosoni-Duna alig 20 méterre szűkült gyorsabb folyású szakaszán két kis visszaforgó környékén valami is életjelet mutatott volna magáról. Menyhalnak bevetett vastag harmatgiliszta tekergett a horgon. Sötétedett. Az első csillagok is kigyúltak a fák koronája felett, ám nyugat felé még halvány volt az égbolt. Egy denevér csinált szellemkapást. Az anyád hétszázát, miért nem repülsz másfelé. Megfigyeltem, az előbúvó bőregerek mindig megnézik közelről a botspiccen zöldellő patront, s eközben neki-nekirepülnek a zsinórnak is. Épp ezen elmélkedtem, mikor félreérthetetlenül bólintott egy kicsit, majd azt követően megindult a víz felszíne felé a botspicc. A bevágás szinte nem is sikerült, a botspicc szinte el se mozdult a helyéről, csak a bot hajlott meg. S már rúgott is. Aztamindenségit, ez komoly játékos lesz. Alig 15 méterre bedobott szerelékemmel megindult, majd megfordult az a valami. Az a "valami" nagyon erős volt. Nem vagyok egy nyámnyila kis horpadt mellű macskajancsi, de össze kellett szedjem magam. Ment a harc. A hal nem nagyon akart feljönni a fenékről. A sodrásban megállt. Kis idő múlva elindult felém, ekkor kezdtem erőteljesebben felhúzni, a fejlámpám fényében csak azt láttam, hogy a hal farka kicsapódik a vízből, s a mellettem levő vízparti fa gyökérzete felé indul mint a gőzmozdony. Ott a nagyjából 3-as mélység szövevényes gyökérzete közt aztán eldőlt a csata sorsa. Én kimelegedve, torokban dobogó szívvel elszakadt zsinóromat nézve hitetlenkedve lerogyva a széken, a győztes harcsa meg elégedetten pihen a gyökerek közt. Vigyorog. El tudom képzelni, hogy most is vigyorog. Nem tudom mekkora lehetett, hisz nem láttam valójában.

Gyűrűs tuskógomba, avagy őszi csoport, vagy egyszerűen csak potypilka
S van hogy késik a botok bedobása, hisz az erdő gombával kedveskedik, s ezt oly sokszor teszi ezen az őszön, hogy igencsak elkényeztetve érezheti magát az, ki nyitott szemmel járja az erdőt, s nem csak néz, de lát is..

Szépséges

Van olyan este, hogy bucók hada lepi el a környéket. Esély sincs mást fogni. Az ember próbálkozik. Mindig valami máson töri a fejet. Legközelebb élő kis 4-5 centis keszegekkel tettem próbát. Volt hogy a menyus csak az élő kishalas cuccra éhezett meg. Még sötétedés előtt rávetették magukat a menyusok egykor. Méghogy csak dögevő... Ugyan már!!! Viszont ezúttal nem menyusok jöttek, de nem bánkódtam, hiszen bebizonyosodott, hogy akár 7 méter mélyen, de élnek még facagányos sügérek Szigetközben. Hármat is fogtam...

Pöpec kis csíkos
Beindul az élet, amire vágyhat egy olyan horgász, aki a folyópartokat járja, s varja azt, hogy hűljön az idő a víz. S megtörténik. A bevetett bot spiccén pucéran árválkodó megtört zöldellő patron nagyot rándul a sötétben, majd megteszi ezt párszor, majd görbülve mutat irányt a folyó medre felé. A bevágás inkább csak határozottabb beemeléssé szelídül, s visszarúg valami a szerelék végéről. A fejlámpa halvány fényében sikamlós test körvonalai sejlenek fel a víz színén, alig fél méter alatti édesvízi tőkehal bámul rám félig tátott szájjal...

Menyuci

Egy reggel a Mosonin kinéztem egy visszaforgót, vízre hajló fák ölében. Itt bizonyost eséllyel dobhatok csukára. S a gondolat végén halkan csobbant is a wobbler a vízben, majd ahogy lassan belehúztam, elhalványuló kontúrral tört a mély felé. A kövezés széléhez érve, a wobbler lassan elindult a bot spicce felé, s ekkor egy hatalmas árny tört utána, a wobbler ahogy elérte a felszínt, kinyílt egy fogakkal teli száj, s rácsapott.....

Elvétette. Mellényúlt, s combvastagságú test fordult alá a mélybe. Csalódtunk mindketten. Ő a reggelijében, én  fogás reményében. Miért mindig a nagyok mennek, kerülnek el? Egy centin múlott. Talán majd legközelebb. Hiába maradtam ott egy fél órát, s különféle csalikkal szűrtem tovább a vizet, a nagy csuka óvatos maradt, s nem kockáztatott több támadást.

Egy kedves blogíró barátom a minap arról tájékoztatott, hogy alsó Szigetközben talált egy csatornát és elég sok benne a csuka, igaz nem nagyok, de élvezetes órákat tölthet el ott a pergetésre vállalkozó horgász. A közös pergetést ezidáig nem sikerült összehangolnunk, így az útmutatása alapján egyedül vágtam neki az időközben közel egy órás időtartamúra szűkült pergetésnek. Lerottyanó, de még jelen levő növényzet, töklevél, parti nád nehezítette a csali vontatását, egyben adott rejteket a meg nagy tömegekben jelen levő kishalaknak, s reményeim szerint csukáknak is. Próbáltam kis wobblert, körforgót, de csak egy sügér lekísérésem volt. Aztán csalicsere után megtört a jég és egy ifjú harcos csuka durrant rá a műcsalira. Nagyon élveztem, hiszen a letisztult vízben láttam a támadás villámgyors mozzanatát, s a csuka küzdelmét. 

Csuku a csatiból

Jövőre remélem jobb erőben lesz, szabadon engedtem. S a csuka elindult a csatornán felfelé, amely hasonlított egy országútra. Barnára rothadt növényzet, száradó nád, falevelek kísérik tovább a november országútján....

Kövek mellől támadt a Mosoni kroki...





Kelt: 2017. év Enyészet havának 5.-ik napján