Lajta, az elfeledett folyó

Nyüzsgő az élet ilyentájt a folyóparton. Szúnyogok milliói a hullámtérben, vízitúrázók, kirándulók, motorcsónakok, sárkányhajóverseny, fürdőzők.... Ricsaj, hullámverés, motorcsónakverseny. Nem éppen horgászatra ideális körülmények. Így lettem száműzött, hajótörött. A korábban bejáratott horgászhelyeimen most kutyák hancúroznak, lukakat kaparva, hullámok mossák a partot, amit egy-egy motorcsónak gerjeszt fittyet hányva a lakott területre bevezetett 5 km/h-s sebességkorlátozásra. Inkább 50-nek olvassák a partról. Urbánus környezet. Számkivetett sorsa van ilyenkor a horgásznak. Ha nyugisabb időszakban megyek ki, bizony sokszor ülik a helyeimet. Szeretek ilyenkor kiszabadulni a szűk lakókörnyezetemből. Ezért is távolodom el ebben az időszakban a várostól.

Egy ugrás Rajka. A rajkai kiruccanások is gyengülő eredménnyel kecsegtetnek, igaz a folyó sodrásából fogott, az erős áramlathoz alkalmazkodott izmos kárászok még mindig kiló körüliek, ám ívás után szétszéledt a banda, s horogra már kevesebb egyed kapható.

Folyó sodrásához alkalmazkodott lapos hasú testforma, 1,2 kg

Nálam minden domi amnesztiás

Kéne egy új hely. Amit nem ismerek. Ahol béke van, nyugalom, nincs szúnyog, nincs nyüzsgés, esetleg hal is akad. Sokáig gondolkodtam. Rájöttem, hogy nem láttam a fától az erdőt. Itt van a lakhelyemtől alig pár kilométerre. Minden általam támasztott feltételnek megfelel. Kivéve az árnyékot, ami bizony elkélne ebben a hőségben, de mivel amúgy is késő délutánra, estére, vagy hajnalra teszem a horgászatok idejét, talán ez a kis hiányosság nem okoz problémát. Lajta folyó....

Ígéretesnek tűnik

Hova is üljek. Hosszú a Lajta. Ott a Török-Lajta is. Bár az sekélyebb, s ilyenkor már erősen hinaras. Maradt tehát a Lajta főága, jóval a mosonmagyaróvári zsilip felett. Találtam egy ideális helyet, egy "S" kanyar alatt. A part tiszta, alig némi sás vigyorog a partszélen, ám a túlpart egybefüggő nádassal susog a széllel. 

Az első dolgom volt hogy feltérképezzem előttem a mederviszonyokat. Meglepő. a Folyó alig 15-17 méter széles, hirtelen mélyülő, hasonlatos az ereszcsatornához. Hirtelen mélyül a part, tőlem 3-4 méterre már 2,60-as mélység fogadott, a nádas előtt a keresztmetszet kétharmadánál pedig elérte a mélység a 4 métert is!

A feeder-t a mélyebb szakaszra dobtam, míg a matchbottal az említett 2,60-as mélységet próbáltam, amelyet némi etetéssel kívántam a helyi legényeknek vonzóbbá tenni. Az első jelentkezők a gébek voltak a feeder-en. Bármit tettem fel, felrágták magukat. Nem volt más mese, csemegekukoricát kínáltam fel, az legalább egy ideig ellenáll a gébszőnyeg támadásnak.

Az úszóval kitapogattam egy nyolc méter hosszú sávot, ahol úsztatni akartam. Kiváló volt a helyválasztás, ugyanis a sáv előtt, s azt követően is jó 20 centivel sekélyebb volt a víz, így biztosnak tűnt, hogy a nemtúl erős sodrás mellett a gödörben marad egy darabig a beszórni kívánt etetőanyag. Csontival csaliztam. Semmi érdemleges. Gilisztát is próbáltam, ugyanúgy semmi. A kakukk rákezdett a nótájára. Mindig arról beszél, hogy mit fogok aznap ("Luf...t, luf..t" Elhalgass!). Próbálkozzak mással? persze, gilisztát kombinálva csontival!

Az első jelentkezők természetesen a küszök voltak. Naná, nem jól mértem be a mélységet. 2 centit korrigáltam az eresztéken, s a kis horog már meg, megpattant az aljzaton. Ennek köszönhetően hamarosan megváltozott minden. Jött egy géb. Pfff. Nem hiszem. Őt követte valaki, aki erősebben kezdett küzdeni a horgon. Nini, egy sügér! Bejött a kishalak után.

Kis pizsis

No lesz itt más is remélem. Néhány úsztatást követően elakadtam. Legalábbis hirtelen azt hittem. A horog végén küzdő hal elkezdett pumpálni, játszani a felszereléssel, kiszaladt feljebb, lejjebb, míg a víz színére húztam a fárasztást követően. Meglepődtem. Az Öreg-Dunán szoktam csak ekkorákat fogni. El se hittem, hogy itt is élnek nagyobb, darabosabb vésett ajkúak. Pedig a kilóforma a Mosonin sem mindennapos, egy kisebb folyón meg aztán kuriózum. 

Meglepetéshal, akkor még nem tudtam, hogy nem ő lesz a legnagyobb

Szerintem itt éreztem először, hogy megérte új helyre jöjjek. Nem tudom ezt megmagyarázni, szerintem aki átélt már hasonlót, tudja miről beszélek. Zsír új hely, első próbálkozás, hozzáteszem természetes vízen, és elönti az embert az öröm. Mert maga kaparta ki a gesztenyét! Ez az ami nekem számít! Hamar újradobtam, s az első úsztatásra, a gödör végén ismét elakadásszerű kapás, amelyre már rutinszerűen vágtam be. Szinte meg sem lepődtem, hogy megindult a harc. Hacsak a hal ereje nem hozott zavarba. Mert ez erősebben ment, mint az előző paduc. Közben kiért a fiam, aki végignézte a fárasztást, kérdezgetve közbe, mi lesz ha elmegy? Hisz látta, a hal többször a mélybe tör, s a túlpart felé is nekiiramodott párszor. A matchbot tette a dolgát, szépen hajladozott, a vékony zsinór citerahúrként zengett a szélben. Szóval ha elmegy. Mi lenne akkor? Elmegy. Az a dolga, hogy küzdjön. Nem bánom, hisz csodás fárasztásban lehetett részem. Ha elmegy, elmegy, majd jön máskor. Mert amiért jöttem, már megvan, az az enyém. Nem veheti el senki. Az élményt. De a hal nem ment el, csupán az előke adta meg magát éppen a szákolás pillanatában. A hal, na az még jobban elképesztett. Mivel a fiam meglátogatott, így volt aki képet készítsen rólam is.

44 cm / 1,360 kg érthető az öröm

Lajtai paduc ez már a javából! Rekordpaduc a Lajta folyót tekintve. Nem hogy ekkorát, még kicsit sem fogtam itt ezen a folyócskán. Sokan ezekért a nagy tintafosókért járnak a nagy-Dunára. Eddig én is így tettem, ám eldöntöttem, ezután viszont többnyire itt maradok helyben. Aznap fogtam még egy jó tenyeres dévért, s magamban számolgattam a napokat, mikor jöhetek újra, igaz, akkor már hajnalban. 

A hajnal korai kelői

Kerek lajtai karel

Útközben megálltam, gondoltam lefotózom a pirkadatot. Az esthajnalcsillag lassan takarékra vette a fényét. Ám meggondoltam magam. Előttem araszolt két jómadár. A csigapáros sokkal jobb modellt állt a reggeli fotóhoz.

Aznap épp frontátvonulás volt, ami gondoltam keresztülhúzza a számításaimat. Ennek ellenére reménykedve közelítettem meg a korábban felfedezett horgászhelyet. Sajnos úgy lett ahogy sejtettem, alig ettek a halak, pedig szinte mindent megpróbáltam. Mozgást sem igen láttam. Próbáltam fenéken, vízközt, különféle csalikkal, de nem igen akaródzott jönni az eredmény. Ez sem keserít el. Hisz az ember jobban megbecsüli majd a haldömpinget akkor, ha van olyan is, mikor süket a víz. Az idő nagyon szép volt, a felkelő napot köszönteni pedig páratlan élmény.

Néhány kiskárászon kívül csak egy méretkörüli csuka borzolta a kedélyeimet, amely 2 percet játszott a felkínált kishallal, mégsem nyelte el rendesen, s a bevágáskor csak a halat fogta, a víz felszínére érve pedig vidám búcsút intett vigyori pofájával. Amúgy sem volt nagy. Tervezek egy reggelt, pár km gyalogtúra, pergetéssel. Majd meglátjuk ki vigyorog a végén.

Jól harcolt ő is méretéhez képest

Lajta. Egy időben posztoltam pár képet egy közösségi horgászportálon. Volt ott néhány "jóindulatú" arc, akik lepatakozták ezt a méltatlanul mellőzött folyócskát. Patakpeca. Kacagták. Hát. Szépen él itt menyhal, márna, ponty, pisztráng, többkilós domolykók, s megannyi halfaj, rákok is bőven vannak, szóval nyüzsög itt az élet. Lehet hogy nekik nem annyira izgalmas mint egy agyontelepített egyesületi víz, de nekem többet ér, s alig várom, hogy jobban felfedezhessem, hogy megfejtsem a titkait, ha hajlandó lesz ebben segíteni nekem egy kicsit.

Kelt: 2017. év Napisten havának 28-ik napján

Hajnali sajt businness

Egy nap szóba elegyedtem velük. Nem voltak sokan, ám én értettem a mondatokat, melyeket a víz felszínére rajzoltak. Mint mondták, megelégelték a hosszúra nyúlt ívási időszakot, s napjában többször is átkutatták a folyó medrének fenekét. Módszeresen szűrték az apró kavicsokkal tarkított kemény iszapos medret, s a melegedő víz csak fokozta az étvágyukat.

Napkelte előtt

 - Hajnalban gyere, amikor minden csendes, hajnalban, mikor nem veri fel motorcsónak a víz felszínét, hajnalban, mikor madárdallal ébreszt majd a reggel, mikor az éj szőtte felhő foszlányokká szakad majd, mikor Holdanya nyugovóra tér, s sápadni kezd az arca!

Egy sóhaj ébresztette a reggelt, egy sóhaj, amely búcsút is intett a virradatnak. Ami nem bú miatt fakadt, hanem a felismerésnek, hogy végre, végre eljött négy óra, mikor menni kell, mert korai találkozóról volt szó. Apró mosolyt csalt az ajkak szegletébe a tudat, hogy hamarost találkozunk, a forró kávé kortyolgatása közben jutott eszembe az ígéret, hogy vinnem kell valamit. Valamit, amiben megalkudtunk. Az üzlet, az üzlet, zsebbe raktam a kért dolgot, s nyakamba vettem a várost. Hogy az ilyenkor mennyire kihalt, és csendes! Csak az tudja, aki hétvégén, mikor mentes minden a munkába igyekvő tömegektől, látja, hogy csak itt-ott ténfereg az esti bulik maradéka, néhány szédült szeszkazán, kiket cserben hagyott az éjszaka. Ők most céltalanul bojongtak utat keresve hazafelé. Kisebb nagyobb sikerrel járva, bukdácsolva.

Valami ráfogott

Eközben kiértem. Alig száz méterre tőlem némán ásítva izzadt egy dunaparti kocsma. Este még nagy volt a zsivaly, a helyi alkeszok vizenyős tekintettel, szerelmespárok remény csillogásával szemükben, megfásult költők keserűségükben, lecsúszott egzisztenciájú figurák merengve, pökhendi papagájok vigyorogva szürcsölték a kétes eredetű borból készült fröccsöt. Zárás előtt tetőfokára hágott a hangulat, s a mutatvány csúcspontja a hazafelé elénekelt "akácos út" című nóta volt, mikorra rég összemosódtak a társadalmi különbségek, ha voltak egyáltalán. A Holdanya torz mosollyal az arcán halkította le a várost, melynek eredményeként elfoszlott az utolsó énekhang is. Aztán az éj veszteni kezdett erejéből. Előkerült néhány vérszívó is. A szúnyogok seregeiből a korábbi napokhoz képest hírmondó is alig maradt, hisz a héten irtás volt. Néhány túlélő azonban gyenge próbát tett az alkaromon, de óvatlanul meglibbentették a karszőrzetet, amely jelezte a támadót, s a hajnali csendben robajként hangzó csattanás nyomán csak egy elmosódott massza emlékeztetett arra, hogy egy szúnyog akart vért csapolni suttyomban, kéretlenül.

Alakul a méret

Kint voltam. Meg kell jegyezzem, egy kedves barátom botépítésbe fogott. Még a tél végén ajándékozott meg egy a folyóra tervezett bottal, hogy nyúzzam, húzzam, teszteljem, tegyem ki az elemek csapásainak, ne kíméljem, feszegessem a határait, hisz neki minden információ szükséges a továbblépéshez! No rajtam nem múlt. A halakon is csak néha. Jó kis bot folyóra! Noha a gyors folyást nem szereti, a Mosoni közepesen, vagy gyengén sodró szakaszain nagyon is megállja a helyét. Bizonyított már menyhal, ponty, márna, kárász, másfeles jász kapásánál, fárasztásánál, de igazán nagy hal még nem érkezett rá, hogy megmutathassa mit is tud valójában. Mint mondtam, rajtam nem múlott a dolog. Most is őt vetettem be, s a horogra a megalkuvás részét képező füstölt edami sajtból vágott dobókocka méretű darab került akkurátusan feltűzve. Féltem, hisz elég friss sajtot kaptam csak a boltban, ami azt jelenti, hogy az ügyesebb próbálkozók simán le tudják venni a horogról, anélkül, hogy bármi jelét adnák annak hogy a sajt körül ólálkodnak. Pedig egy napot szikkasztottam is az erkélyen. No mindegy, lesz, ami lesz. A parttól talán még tizenöt métert se dobtam, egy enyhe törésre, ahol némi fodrot vetett a víz, s apró örvények mutatták a víz felszínén a vonalat, amely alatt bizony ott lehetnek a folyó korán kelői, s a törésre szállított élelemből próbálnak lakomázni. Robi! Üzenem, a bot megszerette a Mosoni halait!

Szilvórium

Néhány napja vettem egy bolognai-t is. Hétméterest. Hétmérföldes csodacsizma- hehe. Le kell tesztelni. Más ez, mint a 4,5-ös match bot. Nehezebb, kétkezes. Ide pont tökéletes. A parthoz kötött csónakok mögött megtörő víz a maga 2,20-as mélységével ideális az úsztatáshoz. Végre fel tudtam tenni a levélúszókat, amelyek eddig vártak a bevetésükre. Velük sem horgásztam még. Nincs itt senki ilyenkor, nem baj ha szerencsétlenkedek. Alsó dobás, felső dobás, rontott kapás... még rímel is. Majd a következő versbe beépítem. Na nem a botot. Mire emberek jelennek meg a parton, talán bele is tanulok a bolognai és a levélúszó használatába. Egy próba, s az úszó áll mint a cövek a sodrás ellenében. Körbeöleli a majd húsz fokos folyó az úszót, enyhe fodrot vetve mögé. Szépen mutat a szerelék, ám mielőtt bedobnék, etetőanyagot kell keverjek. Igaz, a sajtkockát csak csúszóólmos szerelékkel dobtam be a tesztboton, de hát az alku az alku, anélkül is meg kell hogy találják.

Mosoni karika

Tehát kint voltam. A sajt a mederfenéken várta az éhenkórászokat. Valami egy aprót ütött is, vagy csak a hajnalban még ébren levő pajkos tündérek játszanak velem? Netán a keremetek akarnak tréfát űzni? Nem, a fenekező bot spicce már meg is indult a víz felszíne felé a 40°-os szögből hirtelen, hajlik. Ült a bevágás, s hirtelen erősnek tűnő legény próbált meg utat törni a sodrástól felfelé. Csakhamar elfáradt, s kézbe vettem őkelmét....

Márna törpicus

Az akciót követően visszatértem az úsztatáshoz, amint új sajtkockát kínáltam fel a mederfenéken. Pellet, meg bojli, meg ilyen-olyan csodacsali. Ja. A lőtéri veszett rüthös kutyának a fülebojtját! "Hagggggyad má'!" (sok 'g'-vel). Lassan elkezdtük szokni egymást a bolo-val is, s néhány kisebb keszeg jelezte azt, hogy talán lesz jövője a kapcsolatunknak. A fenéken felkínált sajtra ismét volt egy jelentkezőm, ám néhány pillanat múlva feltehetőleg egy kagyló jóvoltából véget ért a mutatvány, az előke a felénél megrövidült. Pedig nem kismiska volt a horog végén, éreztem. Na majd holnap.

Újonnan kialakított sóderes jó márnáknak adhat otthont

Reményekkel ébresztett a másnap! Most a fenekező bot mellett a már hozzám nőtt matchbotot vittem ki, nehogy megsértődjön, hogy csak az új bolognai bottal járok a közös horgászhelyünkre. Ilyen ez. Lelkük van a botoknak. Ápolni kell őket. No, ahogy rózsaszínre festette meg a felhők szégyenlős alsóját a pirkadat, mikor felfalta a homályt a hajnali szellő, már hajlott is a bot a víz főlé. Persze hogy a négybajszos fenegyerekek! Ismét korán keltek ők is. Nem baj, csak most már szólhatnátok a nagyszülőknek, hogy elbeszélgetnék velük is. Nem gondoltam arra, hogy szót fogadnak. Ilyen hamar....

Erőteljes kapásba kapaszkodtam bele. Szinte fel se fogtam mi történt, egy kis pöcc után durrant egy nagyobb ütés, s rutinból nyúltam bele a mozdulatba. A bevágásnál a bot csak a kívánt hossz feléig suhant, éreztem, most emberére akadt. Karikába hajlott a bot, s keményeket rúgott a horgon a sajtevő. Egy ideig ment a huza-vona, aztán megkönnyebbülve vettem ki a szereléket, amelyről csak a sajt hiányzott, no meg a hal. Nem tudom mekkora volt, de összeakasztottam már a bajszom nagy márnákkal, ez jóval 3 kiló feletti erős négybajszú lehetett. Ki tudja ezt? Bajusz szélét foghatta a horog. Nem egyszer történt ilyesmi. Majd máskor. S hogy elment? Fene se érdekli.

Megadta a fárasztás élményét, s végre a bot is bizonyított, hogy legény a gáton, akarom mondani a folyóparton!

Mosoni idill

Ahogy álmosan nyújtózkodni kezdett a nap, s első sugarai végigsimították a fák lombjait, megelevenedett a víz. A sajtot egy nagyobbacska szilvaorrú keszeg is megkívánta, az úsztatott szerelékre. Karika, pár paduc, néhány kis szilvaorrú tüsténkedett még az úszó körül még egy ideig, aztán elcsendesedtek. Érdekesség, hogy idén nem először botlottam bele a védett sujtásos küszbe. Öröm, hogy megtalálták itt a számításukat, ha szélesedik a halfauna.

Sujtásos....

A nap vége felé, mikor elfáradni látszott a fény, meggyűltek a felhők Pozsony felől. Komor sötétbe tömődtek, s viharos széllel szórták villámaikat nagy robajjal. Ami utána következett, nem volt épp kedvemre való. Közel húsz centit áradt másnapra a Mosoni, a Lajta még többet. Zavaros vizük letört ágakat, fél lombkoronákat cipeltek magukkal, s a víz alatt is hoztak ezt-azt alattomosan....

Néha egy sütésre való folyami keszeg hazakerül

Nincs okom elkeseredni, ilyen a folyóvizi peca. Köt az ígéret, hisz nálam az adott szó mindennél többet ér. Tudják már az uszonyosok is, kire lehet számítani. Arra, aki tartja a szavát! Jó mértékegység, ha mérni kell az embert! A mai világban nagy szó ez.  A megállapodás értelmében viszem a sajtot. A halak pedig adják a fotót, az élményt, s néhány hajnali történetet. Mindenki elégedett lehet! Ez a tisztességes sajt businness!

Sajtevő Mosoni betyár

Kelt: 2017. év Napisten havának 10-ik napján

Huszonhét - Nem feledem

Egy:

Alig töltötte be a lila orgona virágának illata az áprilist, alig kapott üde zöldes színt az erdő, életet lehelt a tavasz a világba. Nemrég még kavargó havat hordott a szél, eltakarva a friss zöld vetést, vizes súlyával húzva le ágakat, törve ki fákat, várva, hogy a kikelet végleg elseperte útjából az északi szél által idehordott hideget. 

Megapasztotta a nap a hegyek levét, s néhány napon belül átfolyt a víz a szigetközi zárásokon, hidakon, megközelíthetetlenné téve sok helyet. Lassacskán a vizek is melegedni kezdtek, nem oly gyors ütemben mint szoktak, ám biztosan, megállíthatatlanul. 

Utam egy hullámtéri tóhoz vezetett, amelyet pár éve csatornákkal kötöttek össze a nagy Dunával. A halak a nagy vízről bejöttek! Olyan ramazurit csináltak az éppen zöldellő nádban és sásban, hogy el sem hittem, hogy a világtól elzárt csendes kis tisztáson levő tó hogy fel tudja verni a csendet. Végre, van hol ívniuk, a két gát közé szorított nagy folyamban így is kevés hely maradt a fajfenntartáshoz. Keszegezésre készültem. Oly csend vett körül, amire régen volt példa. Sem ember, sem az autók zaja nem volt sehol. A tó közepén egy hattyúpár fészkelt, néha szürkegém hasított át a tó felett, néha küszvágó csér csapott le áldozatára, s mókus is futkozott egy fa törzsén. Az úszó antennája lassan elindult a sás irányába, s ült a bevágás. Jöttek tenyeres, majd 60-70 dekás kárászok is. S megérte erre a helyre jöjjek, hiszen csodás kárászok, húszdekás vörösszárnyú keszegek buktatták víz alá az úszó vékony tollát. Élt a tó, nagyon is. 

Hattyú fészkel a hullámtéri elvadult tó közepén

Fain zsákmány keszegből, kárászból

Szedem a halat. Megtörik a romantika. Reccsen a ciheres mögöttem. Talán egy állat. Hátranézek a széken ülve, s két sötét bojtos fület látok csak a gazos felett. Biztos mackó, nyugtatom magam... Mi????? Hiszen itt nem élnek mackók! Hogy a fenébe jut ilyen az eszembe? Hol járnak a gondolatok? Vissza a valóságba de azonnal Felállok, s nyolc méternyire tőlem mázsás vaddisznó néz rám a sötét szemével. Morog, hörög, röffent felém. Mit tegyek? Elfutni nem tudok, hisz gyalog sem volt egyszerű bejöjjek ide, kidőlt fákon átlépkedve. Ez felkoncol, ha elesek futtomban. Ugorjak a 14 fokos vízbe? Akkor a hattyú támad rám a fészkét védve! Egy másodperc alatt lefutnak a gondolatok, s már hujjogatok, tapsolok és mintha szárnyaim lennének csapkodok kinyújtott karral. A vadkan lassan somfordál a tőle öt méterre levő sűrű erdő felé. Lassan, meg-megtorpanva, közbe morog felém, fújtat. A torkomban dobog a szívem. Mégha itt lenne a fejszém, homlokon koppintanám, de semmi nincs, csak a hitem, hogy elzavarhatom. Bent az erdőben hallom, összesúg a társaival. Többen is vannak! Atya ég. Ez segítséget hoz. Ha látott még valaki gyors pakolást..... Közben szétnézek, hát mögöttem a vacka pár méterre, s az út amelyen bejöttem a tóhoz, nem kitaposott ösvény, hanem vadcsapás. Értem. Itt én vagyok a behatoló..... Uccu haza! Azt a pár keszeget azért hazavittem, s fenséges vacsorát varázsoltam egy részükből.

Egy vacsorára való kárász

Kettő:

Alig pár nap alatt megszépítette a május a Mosoni-Dunát. Kedvem támadt sétálgatni a parton, majd hamarosan úsztatni is ki-kimentem egy-két órát. Szépen meggyűlt a hal a part menti sávban, bagolykeszeg, koncér, szilvaorrú, paduc volt az, amely megmerítette az úszó antennáját. 

Festménynek is elmenne

Hajnal, napkelte előtt

Típuskeszeg

Találkozunk júniusban

Izmos kis koncér

A balinok ifjai néha lusták még vadászni, el-elkapkodják a csonti csokrot, kicsit eljátszadoznak vele, aztán hazaszaladnak, s nem értik, mi is történt velük néhány pillanatra.

balinifjonc

Tintafosónak is nevezik

Gyerekkorban megtanulják az úszót kikerülni

Három:

Tilalom lévén etikátlan lett volna ha annyit úsztatgatok a Mosonin, hisz az esetek 70%-ban tilalmi idő alatt levő halfajok jöttek a horogra, ezért úgy döntöttem, megcélzom a kárászokat fent a Szivárgó legfelsőbb szakaszán. Bizakodva cuccoltam ki. Nem kellett csalódjak....

Nem a széltől fodrozódik a víz

Kiló környéke

Jöttek szépen a folyóból. Merje nekem valaki azt mondani, hogy a kárász a lassú, álló, mocsaras, iszapos vizek hala. A nagy lópikulát azt! A legvadabb sodrásból is csak hébe-hóba néztek ki. Volt lehetőségem szabad szemmel is látni a kárász rajokat, amint ki-kinyúltak két összefolyó víz határán a zavaros sodró vízből, az áttetsző, lassú tiszta vízbe a hinaras széléig, élelmet remélve. Méghogy iszapízű, halak. A fenéket Ennél finomabbat ritkán eszem halból. Mert én eszem ám a halat!!! De eszem ám! 

Nem vagyok C&R Matyi, noha lehet hogy súlyban több halat engedek szabadon mint a C&R nagy szószólói, de ez más kérdés! Csak annyit viszek, amennyit megeszek.  

36 cm / 1425 gramm az alsó kárász...a felette levő sem kutya ;)

Amúgy pedig ha már itt tartunk, megmondom én, hova tegyék a szakirodalmat! Egy valami számít a természetes vizeken! A kintlét, az üzemóra, a tapasztalat! Csúcsmárkás feeder? Ilyen-olyan pellet? Fenetudjamibőlösszerakott etetőanyag? Hagggggyad má'! Kutyának a vérvörös....na az! 

Egyszerű bot, megbízható horog, vastag harmatgilu! Etetőanyag? Hehe. Terményboltban kapható malactáp, folyóparti föld, főtt búza, csemegekukorica, kis kenyér, csonti, kevés vaníliás aroma... és....Hmmm. A folyami halaknak ez bejött. Legalább is nálam. S ez itt Szigetközben is vizenként más! S vizeken belül is függ attól hogy zúgó vízen, langóban, sodorvonal szélén, reggel, este, délben, mivel, mire mely időjárási viszonyok közt, miféle halakra horgászunk!

Napkelte

Testes domi

Virágba borult délután

Még a holdfény is csíkot rajzol a vízre, de a nap már feljövőben

Nem gyenge

Csak egy fotóra ugrottam ki, meg egy mérlegelésre 41 cm / 1495 gramm

3 db / 3 kg, a másfeles flakon viszonyítás....

Hídról nézve nem nagy a jász, valójában bő kilós lehet

Jön kifelé a zaccos sodróból......

Találkozunk júniusban veled is! Harmadik darabos jászkó aznapról...

Huszonhét:

Alig kezdődött az év, s már ennyi féle hal nézte meg, ki fogja a parton a bot végét. Huszonhét halfaj! Vajon idén meglesz-e a negyven? Vajon jövőre hányféle hallal akadok össze? S mi lesz tíz év múlva? Száz év múlva majd csodálkoznak a halfajok sokszínűségén? Vigyázzunk rájuk, bánjunk kíméletesen velük, hiszen érző lények ők is, társaink, velünk élnek, kötődnek hozzánk, s mi is hozzájuk! Adjanak sokáig örömet mindenkinek! 

Nem feledem

Túl sok a gondolat, mikor egyedül vagyok, 

Úgy sétálok köztük, hogy nem is akarok.

Sodródva a gondolat országútján

Figyelek, hallom a természet szavát

Úgy érzem elvesztem, itt valahol

Esőben ázó eltévedt temetés, elment.

Fülembe súgja mély gyászdalát

Elszakítva keresem azt a hangot

Azt amely oly megszokott volt, rég

mikor meséket mondott esténként.

Elvesztettem én oly sokat,

Felmérni is képtelen vagyok,

A simítás, csók és a mosoly, 

A szeretet ereje úgy elillant tova.

Elvásó emlékezet, két marékkal tartom, 

Kicsusszan lassan ujjaim közül

Életem, félve nyúlnék utána,

Eltűnő ürességbe kapkodok.

Túl sok a gondolat, mikor egyedül vagyok,

Elfutni előlük, bár próbálnám, de nem tudok.

Folyóparti szél vigasztal dalolva,

Felemel, megforgat, fentről mutatja,

Szép a világ, kacag a felhő, könnyezve

nevet a zápor! Nagyon szerettem.....

Kelt: 2017. év Ígéret havának 20-ik napján

Térdig tavasz, azaz halak medvehagymában

Egy pillanatnak tűnt csupán. Mintha itt se lett volna, úgy eltűnt. A kikelet úgy eltakarította a tél utolsó maradékát is, hogy nyoma sem maradt sehol, csupán az emlékezetben. Történelemmé formálódott. A természet olyan varázslatot mutatott, amelyre évről-évre rácsodálkozom. Először a hóvirágok tenger serege színezte fehérre az erdőt, majd megjelent a gólyahír is. Aztán medvehagyma bújt elő a száraz avar alól, s a hajlatokban ibolya kéklett szelíden. Közben zöldellni kezdett a folyóparti fűzes. Nem sokkal később barkát fésült ki a szél a fűzek frizurájából. Magában hordozta a tavasz a megújulást, az újrakezdést, a reményt!

Ekkor már a folyóparton talált némelyik este. A víz még nem heverte ki teljesen a január kettős csapását. A vastag jeget, s azt a több száz kormoránt, amely itt "vendégeskedett" a Mosoni-Dunán majd egy hónapig. Ez meg is látszott. A korábbi évek tapasztalataival ellentétben igencsak ritkaságszámba ment a kapás, s a halfogás nem csak nálam, hanem az ismerős horgásztársaimnál is. 

Fázós márciusi bodri

Eljött egy kora este, amikor leesett az állam. A Mosoni-Duna túlpartján egy kisszerszámos halász (táplis) egy óra kitartó hálóhúzogatás alatt kivarázsolt egy négy kilós folyami tőpontyot, valamint öt darab kiló feletti paducot az alig másfeles part menti sávból. Elképesztő. Persze a természetes vizeken tavaly január elsejétől betiltották a halászatot. Aha. Persze. Ja. Öreg vagyok én már papagájnak......Bohócnak meg mégúgy. Annyi mindennel tömik az emberek fejét, hogy hihetetlen, kihasználva azt, hogy az írott szóra sokan még mindig úgy tekintenek, mint valami megdönthetetlen szent és sérthetetlen dologra. Csak azért mert valaki leír valamit, terjeszti, még nem feltétlenül biztos hogy igaz.....

Kisdomi

Horoggal viszont megfoghatatlanok voltak a halak, akkor is, mikor 14-es előkével, 14-es horoggal, 2 grammos úszóval, etetve, finoman úsztatva, pinkivel, csontival próbálkoztam egy visszaforgóban, méteres, másfeles, kettőhuszas mélységben, változtatva az ereszték hosszán. Pár nap múlva sem sikerült néhány csoffadék kis keszegen, kisdomolykón kívül mást fogni. Persze a tavakra járó "sporik" büszkén pöffeszkedve meséltek a napi több darab kifogott pontyaikról, ám engem nagyon nem hozott lázba a mutatvány. Többre becsültem azt a néhány vadvízi keszeget, hisz nekem azok okoztak élményt, mellesleg pediglen a folyó adta az örömöt, nem a "tógazda"! Igaz, én a folyón ritkábban is látok pontyot. Lényegesen kevesebbszer. Hanem aztán rá kellett döbbenjek, a folyón is megváltozott a helyzet....

Medvehagyma, amerre látok

A hónap közepén a Mosoni-Duna egy másik szakaszán próbálkoztam az első hirtelen enyhülés idején, egy fenekezővel feederkosárral etetve, illetve egy sima tányérólmos márnahurkos szerelékkel. Fura a Mosoni-Duna. Alig ötszáz méterrel voltam lejebb, s teljesen más környezet fogadott. Lassú, alig folyó víz, szélesebb vaskosabb szakasz, mederközépen gyorsabb víz. Másfeles, egyhetvenes mély vízben olyan kapásaim voltak, hogy csak kamilláztam. Hirtelen nagy és erőteljes odahúzások, s ment a bevágás, ám luft, és luft. Kezdtem bepöccenni. Az ólmos fenekező egy vastaggilisztát kapott a horogra, az etetőkosaras pedig két szem csemegekukoricát. Ahogy nehezedett a délután, apró csipegetős kapás jelentkezett gilisztára. Bevágás, és két perc múlva már a merítőben pihegett a folyami pikkelyes alig két kilós pontyocska. Egy óra múlva jött a társa, igaz, ő a csemegekukoricára éhezett meg, s súlyban is húsz dekával kevesebb volt a társánál. Örültem, hogy aznap mindkét botom kivette a részét a munkából. Na ide lejövök másnap is, fogadkoztam magamban.

Idei első pontyom a Mosoniból

Nem sokkal később egy óra múlva jött a második

Áradó Mosoni

Ember tervez..... Ám aki folyón horgászik, tudhatja, hogy nincs két egyforma nap. Az enyhülés megfonnyasztotta az Alpok hegyeit, s az esőzések segítségével meghízlalta Szigetköz folyóit. A Lajta egy pillanat alatt jócskán meglöttyent, elérte az első fokú készültségi szintet, s a Mosoni-Duna ennek következtében megsárgult, megnőtt, s tele lett uszadékkal, horgászhatatlanná téve azt. Mivel tavakra nem járok, oda jegyet sem veszek, így beszűkültek a lehetőségeim. Most lenne jó viszont a Balatonon horgászni. Az viszont nincs itt, s idő és lehetőség sem adott arra, hogy leruccanjak. Arra ott lesz az április vége....Azzal kell beérni, ami van. Meg kell keresni a lehetőséget, ami itt lehet a lábam előtt. Ez az egyik alapelv itt Szigetben. Keresni kell a helyeket, a halakat, az utóbbi időben sajnos már a keszeget is. Gyorsan lefuttattam a "biowinchesteren" a szóba jöhető helyeket így árvíz idején, s meg is találtam a megoldást. Örömömben dúdolni kezdtem a Pokolgép egyik feledhetetlen számát: "Tökfej, nem leszek, van belőlük elég...."

Tudtam, hogy Kisbodakon a Kristóf-híd megfogja a vizet, a felette levő ágrendszer pedig többnyire meghorgászható, ha be lehet jutni. Ám most nem lehetett..... 

Na itt se megyek át kocsival

De jó lenne a két sodor közt horgászni....

Szépen kijött a víz a partra

Nem messze a híd felett kinéztem egy helyet, ahol többször horgásztam már. A víz itt is kint volt egy kicsit a parton, de lassú volt és látszólag uszadékmentes. Lesz ami lesz, bedobtam. Miközben lassan öregedni kezdett a délután, pár csokor medvehagymát gyűjtöttem otthonra, amelyek olyan mennyiségben nőttek az ártéri erdőben, hogy zöld szőnyeggé varázsolták a pár nappal azelőtt még fakó avar alkotta aljzatot. Éppen befejeztem a szüretet, mikor szemem sarkából azt láttam, mintha a jobboldali botomat megütötte volna valami. Hirtelen ott teremtem a bot mellett, leguggolva, s akkor érkezett a második ütés. Határozott kapás a vastaggilisztára. Vajon ki lesz az elkövető?-gondolkodtam, mikor erőteljesen meghajolt a botspicc. A bevágás nem is váratott magára, s éreztem, rúg valami a bot végén. Hamar partra segítettem egy csodaszép majdnem kilós szép színezetű márciusi menyhalat! Aznap nem sikerült több kapást kisajtoljak a helyből, de ezt akkor nem bántam.

Méghogy csak novemberben-decemberben fogható...na persze, hiszi a piszi!

Egy kis idő múlva hirtelen berobbant a kikelet. A vizek visszább húzódtak, s egyszer csak zöld lett minden. A madarak szenzációs koncerteket adtak, a vadak is megsokasodtak az erdők alján, mókusok ugráltak vidáman a fák ágain, szürkületkor pedig bőregerek csináltak álkapásokat a bevetett botokon. Bagoly suhant át a víz felett, s a mezőkön kecsesen emelgette hosszú lábait a gólya. Nosza, próbálkozni kell, hátha harcsa is akad a horogra. Egy kiváló helyet próbáltam, vízparton nőtt fűz vízben összegubancolt gyökérzete mellett, ahol majd két méteres a víz, s a folyó is rendkívül megszűkül és mederközépen gyorsul. A sötétedés negyed órájában két hatalmas ütés érkezett az öreg de megbízható Germina üvegbotra, amely nem egy jobb harcsát partra támogatott a léte során. A bevágás viszont nem hozott sikert, a horogról lepucolta a bajszos a vastaggilisztából font öklömnyi csokrot. Na majd máskor talán.

harcsára várva

Gyökérzet elé lógatott csali

Nem kerülhette el a figyelmem a természet ébredése. Udvarló vadkacsák, vadgerlék, az évek óta ugyanott látható szürke gém, a vízre lecsapó küszvágó csér, az éledező, hangosodó békakórus, az őslakos kormoránpár, amely beleillik a környezetbe, s örül hogy megszabadult a télre beköltözött téli rokonoktól. A friss zöld illat, a túlparton óvatosan lépkedő őz, a téli bundát levető foszlott sunyiképű róka...

hullámzó Szivárgó-csatorna

Hajnali keréknyomaim a harmatos réten

Nem is alakulhatott volna szebben a hónap vége, minthogy egy másik helyen próbáljam a nagy sodrás és egy enyhe visszaforgó határán úsztatva a békéshalak megfogását. Csodálatos időben derékig levetkőzve szívtam magamba a nap erejét. S élt a víz. A küszök gyors rángatásokkal tüntették el az úszó vékony narancsszínű antennáját. A mélységet változtatnom kellett. Ekkor kevesebb kapás, ám annál változatosabb volt. Szinte mindegyik halfaj máshogy jelentkezik. A bodorka egy kis csippentést követően lassan lefelé húzza az úszót. A szilvaorrú keszeg éppen egy centit süllyeszt, majd oldalvást indul. A dévér, főleg ha nagyobb, egy pillanatra megtorpantja az úszót a sodrás által történt mozgásában, s lassan a meder közepe felé indul. A paduc két gyors kis rántást követően hirtelen megállítja az úszót. A márna elakadós jellegű kapással mutatja a kis úszón hogy ott van a szeren....és még sorolhatnám. Fontos a gyors bevágás, hiszen hamar odébbáll a pikkelyes, s jót nevet a rozsdás reflexű pecáson.

Domik mindenütt az elsők között érkeznek

Nagyon jó móka az, mikor az ember kiül a folyóra, beetet, s megpróbálja megtippelni, hogy melyik kapást melyik halfaj követte el. Ha sikerült megakasztani, akkor pedig izgalommal várja a horgász azt a pillanatot, amikor bebizonyosodik hogy jól tippelt-e. Na ez az igazi tipp-mix! Ahogy nő a vízparton eltöltött üzemóra, úgy lesz egyre jobb a tipp és a beválás közti arány, bár a száz százalékot sosem éri el, tehát izgalom az marad mindig. Ezen a napon, mikor szinte nyárias volt a délután széles volt a repertoár. Domolykó, küsz, sujtásos küsz, bagolykeszeg, karikakeszeg, szilvaorrú keszeg, bodorka, paduc adta a fogások jó részét. Akadt egy márna is, ám sajna rögtön a kagylópad felé húzott, s az előke ennek áldozatul is esett. Egy csuka is rávetette magát a szerelékre, épp megláttam a kifliben hajló testét, mikor nyeste is a zsinórt. Bezzeg ha lejár a tilalom, eltűnik még a környékről is a piszok....A bodorkák nagy hullámokban érkeztek, ívásra készülnek, hiszen mind kerek hassal dorozsmásan kerültek horogvégre. Legnagyobb közülük 23 centis és 275 grammos volt. 

Dorozsmás vésettajkú

Noha a paduc ívási ideje későbbre datálódik, a kifogott 30 centis példány nászruhás, dorozsmás volt, folyt belőle a tej, holott még csak március vége felé járt a naptár. Az erdőket betöltötte a medvehagyma fokhagymára emlékeztető illata, a fák lombokat kezdtek növeszteni, a sás megzöldült a part mentén, s a madarak élénk részeivé váltak a természetnek. Térdig tavaszban, kacag a kikelet.

Kelt: 2017. év Szelek havának 7.-ik napján