2017. február 11., szombat

Wobblerfaragás "Bicskával" 2.0

A február mosolyra nyíló ajkai lassan felszaggatják a január itt felejtett jégpáncélját, amely itt-ott még makacsul ellenáll, hamarosan viszont csak múló emlék lesz a tél, közeleg a kikelet, s indul a pergetőszezon..

Örömmel adok teret a blogon egy általam nagyra becsült embernek, aki nem először tiszteli meg az oldalt munkáival, s bízom benne, hogy nem is utoljára! Jöjjön hát a wobblerkészítés valódi mesterével, Somogyi Lászlóval,


 a "Bicskával" faragott riport


1. Idestova másfél éve jelent meg az első riportom veled. Azóta sem telik el nap, hogy ne olvasná valaki a wobblerkészítésről szóló riportbejegyzés első részét. Az első kérdésem az, hogy az első riport nyomán volt-e érdemi megkeresés irányodba?

- A riport után nem igen kerestek meg tanácsokért. De ez nem nagyon zavar, hiszen kevesen faragnak vagy szeretnének faragni. Újabban fent nyomulok a facebookon de ott is inkább csak a dicséretig jutnak a csoporttagok. Ritkán azért érdeklődnek a „szakma” után. De jól van ez így, továbbra is segítek, mind azoknak, akit érdekel a wobbler készítés és a munkáim alapján erre érdemesnek tart.



2. Parádés és igazán hatékony wobblereket készítettél korábban is, gondolom fejlődött azóta a technológa is. Van-e valami sajátos mozzanat? Mennyire tartod sajátodnak, illetve mennyire őrzöd a szabadalmat?

- Igen, sokat fejlesztem a wobblerek belsejét és a külcsínt is. De a belbecs ügyben inkább csak privát adok tanácsokat „útmutatást” Nagyon sok meló van egy egy jól eltalált csaliban. Mivel hosszútávon terveim vannak a faragással csak azokat a részleteket, osztom, meg amikből én is elindultam.






3. Vannak-e újabb  wobbler típusaid balinra és domira, mik a tapasztalataid a régebbi és az újabb wobblereiddel történő horgászatok során?

- Természetesen vannak új csalik a balinok és domik  ellen, amik mindig jobban működnek mint az előzők. Vagy legalább is én ezt remélem. Mostanában a felszíni csalikra koncentrálok, azokat faragom. A tavalyi év tapasztalatai azt mutatták, hogy sok balint és domit lehet megfogni a különböző felszíni csalikkal. De természetesen készülnek süllyedő balin csalik is. Ezekkel főleg a nagy távolságon lévő balinokat szeretném elérni. Készültek már pilker szerű balin csalik igen sikeresek voltak viszont igen rondák. Ezen most változtattam, mármint a külalakon. A tavalyi év nagy tanulsága nálam az volt, hogy kisméretű (3-5-6 cm) csalikat jobban ették a balinok, domik mint a nagyobbakat (10 cm és felette) ezért a most készülő csaliknál ezt figyelembe vettem. Domik esetében még az igen apró vertikális csalik is sok meglepetést okoztak az Ipolyban történő mászkálások során. A WTD vagy popperek színe sem volt mindegy. Kipróbáltam sok féle színt és színkonbinációt  de a sárga mindent vitt a többi szín elvétve adta halat. Hogy miért azt nem tudom.






4. Véleményed szerint mik az eltérések a dunai és az Ipoly balinjainak viselkedése közt, mennyire befolyásolja ez az adott folyószakaszokon wobblerek használatát?

- A dunai balinok ravaszak. Ritkán pergetek a Dunán ezért csak az Ipoly lakókról tudok érdemben írni. Ők sem adják ingyen magukat.





5. Mennyivel másabb wobblereket készítesz a Balatonra a balinok ellen, mint pl. a folyókra? Számít-e valamit a két víz különbözősége?

- A kéttípusú vízen ugyan azokat a csalikat használom. Annyi különbséggel, hogy az Ipolyban a kicsiket, amíg a Balatonban minden méretet dobom.


6. Nálam itt a törtfehér egyszínű, vagy az élénk sárga, tigriscsíkos minnow, illetve a crank bait típusú wobblerek jöttek be Felső-Szigetközben az eltelt esztendőben. Működik ez az Ipolyon is?

- Természeten működnek ezek a típusok is. Az Ipoly balinfogó favoritja a sárga színű 4,5 cm popper volt a tavalyi évben. Fogtam jó párat természetes színekkel is de messze a sárga volt a nyerő nem csak a balinoknál. A wtd és popper csalik nagyon sok halat adtak és nagyon élmény dús pecákat hoztak. Az apró crank baitok szépen hozzák a domikat főleg tavasszal. De minden év más, az idén is ki kell találni az ízlésüket. De a tavaly jól bevált csalikkal fogom az évet kezdeni és figyelem a reakciókat. Ha kell változtatok méreten, színt. Persze így könnyű, ha valamin változtatnom kell nem a boltban keresgélek, inkább leülök és kitalálok valami újat. Ami nem mellékes, hogy nem kell rengeteg pénzt elköltenem csalira. 




7. Mennyire követeli meg a folyóvizi balinállomány a folyamatos fejlesztést? Miért részesíted előnyben a felszíni csalikat mondjuk a mélyebben operáló körforgóval szemben?

- Szerintem a balinok hagyománytisztelők szeretik a régi típusú csalikat PL. balinólom. De természetesen folyamatosan kísérletezem a csalikkal.  Nekem számít a hogyan. Nem mindegy mekkora élményt nyújt egy balin elkapása. Meg lehet fogni őket körforgóval, de amikor a felszíni csalikat üldözik az katarzis. Tehát a peca bármilyen halra megköveteli a folyamatos fejlesztést, már csak a nagyobb élmények miatt is.





8. Mik a tapasztalataid azzal kapcsolatban, hogy a tavasszal nyerő wobbler esetleg süket lehet ősszel-télen? Van-e univerzális, téli-nyári darab?

- Minden évszaknak megvan a maga favorit csalija. De vannak csalik amiket szinte egész évben jól lehet balinra használni. Ezek nem feltétlenül wobblerek. Nálam a felszíni csalik tavasztól késő őszig jól működnek balinra, domira. Viszont az apró duci barackmag wobblerek egész évben adják a domolykót. Mindig figyelni kell és kísérletezni a csalikkal. Nem elég csak valamit kivenni a dobozból és a halak elé dobni, átkell gondolni a csalik kiválasztását.






9. Hogyan születnek meg a balinra és domolykóra készülő wobblereid tervei?

- Na ez jó kérdés. Ha eszembe jut valami azt lerajzolom. Mert ha nem teszem meg akkor új ötlet kel. Sokszor csak elkezdek faragni egy fadarabot, lesz, ami lesz alapon.


10. Van-e valami tuti típus, szín ami adu ászként működik nálad? Mennyire jöttek be a felszíni csalik?

- Igen van a WTD-k és popperek természetes és a sárga színben. Nagyon jó eredményeket értem el ezekkel a csalikkal az utóbbi időkben. A felszíni csalikkal történő horgászat igen attraktív módja a halfogásnak. Valószínűleg nálam ezért is lettek ezek a csalik a favoritok. Rengeteget dobom őket ezért is lehet, hogy ezek adják a legtöbb halat a horgászataim során.


11. Jártál- e már a Tiszán, esetleg tervezed-e valamikor, hogy ott is teszteld a wobblereket?

- Sajna a Tiszán még nem horgásztam. De tervezem. Minden évben készülök a Tiszára de valahogy mindig kimarad. Talán majd az idén.

Ritka látvány a dupla kapás, mindkét horog , valójában a wobbler volt fogós!!

Laci! 
Engedd meg, hogy köszönetet mondjak, a riportért, s még egyszer gratuláljak a pompás munkához, a szép wobblerekhez, s az Ipoly halaihoz! Bízom benne, hogy hamarosan Felső-Szigetköz halai is megismerkednek veled és a wobblereiddel! Legyen feszes a zsinórod!

Aki kapcsolatba szeretne lépni Lacival, az itt megteheti:

bicska69wobbler@freemail.hu

A Riport első része pedig itt olvasható:






Kelt: 2017. év Jégbontó havának 11.-ik napján



5 megjegyzés:

  1. Nagyon szép munkák további sok sikert ès faragâst kìvánok :) ūdv : -Faòò :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Fáóó!
      Nem halt még ki a mesterek kora!
      😆

      Törlés
  2. Köszi Faóó!
    -Jól sikerült Csaba! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép munka, gratulálok 🖒
    Köszi a riportot, valamint sok sikert a továbbiakban nektek ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit! A köszönet Bicskáé, én csak megmutattam a munkáit az embereknek!
      😎

      Törlés