Ébredező harcsák

Amilyen bizakodva vártam a tavaszt a februári enyheség után, olyan nehezen akar megjönni az igazi jó idő. Bizony a hónap közepén sem ért meglepetésként hogy félnapos havaseső és metsző szél nehezítette az ünnepi megemlékezéseket.  

Épp szájszélben a kis horog

Tűnődöm, miért is nem eszik még igazából a keszeg. Többen is próbálkozunk, de nem igazán indultak még be. Maradtak az esték. A nappali viszonylagos enyheség tovatűnik a lemenő nap sugaraival, s bizony elkél még a meleg öltözet, a sapka. Tűnődöm, hogy nappal miért is nem eszik a márna, miért nem megy a keszeg, csak egy-egy fordulás jelzi hogy ott a hal a vízben, na meg a folyó túlpartján halászgató tapogatóhálós táplis hálójában locsognak szép halak, olykor két kilós jászok is. A napi 5-10 kiló hala neki megvan. Még jó hogy betiltották a természetes vízeken a halászatot....Mekkora átverés....

Besötétedik. Haverom mellettem áztatja a zsinórt, majd hirtelen bevág, fáraszt, én szákolok neki. Ez a menetrend. Esténként négy öt márna akad neki, mind kicsik, 30-40 centisek. Csak a harmatgilisztát eszik, más nem kell nekik. Én 7 méterre horgászom tőle. Kapásom sincs. Teszek fel érlelt füstölt edami sajtkockát. Semmi. Aztán kapás, késik a bevágás, a hal győz, lelopja a sajtkockát, s elinal. Jobb, ha hazamegyek.

Eltelik egy nap, újra kint vagyunk. A menetrend hasonló, haver fogja a kismárnákat, nálam pöccintés sincs. Újradobok. Csali vastaggiliszta, szerelék 70 grammos tányérólom, csúszóra szerelve, gyöngy, forgókapocs, 70 centis 22-es előkezsinór, kisebb 6-os pontyozóhorog, 25-ös GBN főzsinór, 3,6 méteres heavy feederbot. Bedobok, a folyó keskeny szakaszán, féltávnál kicsit tovább. Érzem, hogy az ólom lágy iszapba merül. Megemelem kétszer a botspiccet, mire az ólom koppan, jelezve,a márnák által kifürdött szakaszra ért a szerelék. A sodrás megfeszíti a zsinórt. Eltelik néhány perc eseménytelenül. Hamarosan eljön a hazamenetel ideje ám ekkor történik valami. Valami megcsípi a csalit. Majd még egyszer. A negyedik apró húzásra bevágok. Az orsó felsír, a bot perecre hajlik, az ellenfél megindul lefelé. Haverom hamar kiszedi a másik botom, majd az ő két botját is. Közben a hal lehúz vagy 40 méter zsinórt, mire megállítom. 

Lassan tudom visszanyerni a zsinórt, közben erősen eltartva a víz alatt már korábban kitapasztalt akadóktól, szikláktól. Néhány kitörést követően felhozom a felszínre, a még most is keményen harcoló halam. A sötétben a fejlámpa fényében ér a meglepetés, amit csak sejtettem a fárasztás során, hogy a horog végén harcsa küzd. Nem is kicsi, nem is óriás, de nekem nagy öröm, hogy fáraszthatom.  Persze semmi harcsázó felszerelés nem volt nálunk, a merítőszák is kicsinek bizonyult, így ronggyal a szájába nyúlva sikerült kiemelni a partra a faroktőig 90 centi hosszú szép Mosoni ragadozót. A horog a szájszélbe, vékonyan, ám az ínban erősen tartva akadt, biztosítva a hal megfogását. A felszerelés is jól vizsgázott. Hát ezért nem fogtam én márnát, mert "ott kóborolt, csavargott egy -zsivány-":-)

Kiváló szezonkezdet

Biztos vagyok benne, hogy nem egyedül volt a márványmintás nagybajúszú, tűnődöm, a társai is horogra kerülnek-e a közeljövőben......

Kelt: 2016. év Kikelet havának 25.-ik napján

Kora tavaszi próbálkozások

Lassan, nagyon lassan akar megjönni a tavasz, a kikelet, ellenben a tél, amely itt se volt igazán a közelben ólálkodik, hol fehérre szórja hegyeink bérceit, hol visszahúzódik, s halkan acsarkodik a bokrok alja alól. Néha érzem már, ahogy a nap sugarai simogatják arcom séta közben, a madarak kórusa újabb és újabb dallamot próbálgat, ámde óvatos, gyenge próbálkozások ezek még, hiszen javában tart még a cívódás a tavasz és a tél között. 

Tavaszra várva

A hónap közepén úgy alakult, jutott egy kis idő horgászni, több alkalommal is kijutottam a partra, hogy szerencsét próbáljak. Ám a szerencse az most valahol másfelé járt, ügyet sem vetve rám, mert halat nem igen fogtam, rendre elkerült az uszonyos népség tábora. Mivel az utóbbi időszakban többnyire az esti órákban horgásztam, nagyjából semmit nem tudtam, hogy nappal hol, pontosan mikor eszik a hal. Nem estem kétségbe, összeállt a terv, volt benne reggeli, ebéd utáni, délutáni és kora estére tervezett zsinóráztatás is.

A sarkantyú alatti törés mindig tart halat

Az első alkalommal egy sarkantyút szemeltem ki meghorgászandó területként, némi etetéssel, egy feeder és egy matchbottal vágtam neki szerencsét próbálni, amely akkor valahol másutt járt, de én erről még akkor nem tudtam.  Finom cucc, kis horog, csalik változatos tárháza, némi etetés. Néhány gyenge úszótologatáson kívül határozottabb kapást nem sikerült kicsikarnom, ám közben bizakodóan bámultam a túlparti fűzfát, amelynek ágait már megszínezte a közelgő kikelet. Néhány küszt fogtam csupán, amelyeket hazavittem egy kis vödörbe, hogy jók lesznek majd menyhalazni. Tapasztalat, hogy a horoggal fogott kishalak arányaiban jobban pusztulnak, ennek legjobban az otthon tartott teknősöm örült, aki megkapta a szerencsétlenül járt halacskákat....

Emberi kéz okozta sebek a folyón

A következő napon egy sekélyebb részt kerestem, ahol legutóbb a domolykót és a bodorkát csíptem nyakon, ám a kacsákon kívül semmi nem mozgott a vízen, nagy bánatomra azalatt sem. A felhők közül elő-előbukkanó nap viszont már éreztette erejét, s birokra kelt a fel-feltámadó széllel is. Szomorúan láttam, hogy valaki "megtisztelte" a természetet egy hűtőajtóval, amely már félig "belegyógyult" az iszapba. Sajnos vannak rossz tapasztalataim a szemetelőkkel, ökölbe szoruló kézzel némán dühöngök, hogy miért is nem vagyok tanúja annak, mikor valaki szemetet dob el a vízparton.....lenne "féreg" úsztatás azon nyomban......Nem egyszer szedtük össze más szemetét, s volt, hogy a kocsi csomagtartója megtelt a mások által otthagyott ganéval......

A következő horgász alkalom már ismét egy másik időpontban, egy másik szakaszon talált. A módszer, csali, etetőanyag ugyanaz, kivéve a sajtos csontit. Igen, nem tévedés, sokszor csinálom azt, hogy egy darabka sajtot bedobok a csontis dobozba, s pár nap múlva a csontik szépen átveszik a sajtszagot, s ki tudja miért, a márnák megőrülnek ezért.. A víz tisztuló, hűvös, normál vízállású. A madarak nótája keresztbe-kasul betöltötte az erdőt, néhol harkály koppant a még alvó fák törzsén, odébb egy kormorán húzott el a csupasz ágak fölött, apróvad zörgette a száraz gallyakat az aljzaton, eközben hóvirágmezőtől illatozott az erdő, élt a természet.

Napfényes vízpart, s az erdő alja fehérlik szemben a hóvirág tengertől

Néhány kisebb kapás a fenekezőn elég is volt, hogy felkeltse a reményt, itt hal lesz ma, az biztos. Az első komolyabb húzás azonban a matchbotra érkezett. Vagyis inkább elakadásszerűen jelentkezett, miközben az úszó a sodrással araszolt egyre lejjebb, s mikor hirtelen megállt, kissé megsüllyedt, a bevágás nem késett. A harc váratlan hevességgel kezdődött, s ellenfelem ellentmondást nem tűrve megindult a túlpart irányába. A bot, a zsinór, a horog, valamint az előkezsinór határait ismerve próbáltam feltartóztatni ellenfelem, ám még csak módosítani sem tudtam az általa megkezdett út irányát, vagy sebességét. A hal a túlparton járt már, szorosan a mederhez ragaszkodva, töretlen erővel oda húzott, ahol bőven van akadó, bedőlt fa, s ami ilyenkor lenni szokott, belevetette magát a víz alatti sűrűbe... Nem igaz. Nem akarom elhinni. Elvesztettem.... Vigasztal, hogy legalább megvolt az év első komoly fárasztása. Hogy ki lehetett az ellenfél? Talán az a ponty, akit tavaly ősszel sem sikerült innen kifognom, aki hétszer húzott a túlpartra, s én ugyanannyiszor vissza...., talán valaki más, de hogy jó erőben volt, az teljesen bizonyos. 

A történet nem ért véget, eljött egy következő nap estéje. Naplemente idején érkeztem. Most vagy soha, hisz a következő napra havas esővel, viharos széllel jelzik, hogy előbújik még a tél, hogy fogait villogtassa, hogy megrémissze a tavaszra váró természetet. Megszületett a döntés, használjuk ki a jó időt. Próbálkozásom következő állomása egy megszűkülő, mély középmedrű szakasz, amelynek mindkét partja víz alatti köveket, akadókat rejt, de a halak országútja itt van! Az aljzat többnyire iszapos, ám vannak foltok, ahol keményen koppan az ólom, jelezve azt, hogy márnacsapatok fürdik ki néhol keményre a meder fenekét. 

Megszűkülő szakasz, mély középmederrel

Még januárban nagy volt itt a nyüzsgés, a márnák a menyhalakkal versenyeztek, ki kapja el a zsíros harmatgiliszták tekergő falatjait, s halszelettel sem kellett szégyenkeznie a szerencsét próbáló horgásznak. Más taktikát kell találjak. Nincs etetés, másképp próbálom meg, hátha így végre sikerrel járok. Csúszóólom, 60 centis előkezsinóron harmatgiliszta, valamint kis süllőzőhorgon küszfarok. Ám az este néma volt. A hőmérséklet gyorsan zuhant, s a csillagos ég a hold keskeny sarlójával kíváncsian várta, vajon megbólint-e a botspicc, elkapja-e valami a vastag harmatgiliszta csokrot.

Talán méret körüli

Már-már a hazainduláson gondolkodtam, illetve a kudarc miértjén morfondíroztam, mikor a bal oldali botomon határozott kapás jelentkezett. A bevágás jól ült, az ellenfél becsülettel harcolt, ám az ereje hamar elfogyott, nem is csoda, hiszen egy kismárna volt csak a tettes, talán megvolt a méret is, talán nem, ez már nem derül ki. Végre halszagú lett a kezem. Végre szákba terelhettem a folyó egy lakóját. Hamar a hátam mögötti rézsűs part füvére fektettem egy fotó erejéig, azt követve pedig visszaadtam őt a folyónak, hogy évek múlva talán újra megtisztelhessen erejével.

Ha addig elkerüli majd a halászok hálóját. Igen, nem tévedés, a halászat nem szűnt meg Szigetközben, hisz a vizek új kezelője elődjéhez hasonlóan a napokban elkezdte árusítani a kis szerszámos halászoknak (táplisok) a vízparti, valamint a csónakos jegyeket (http://www.horgszovgyor.hu/halasz-teruleti-jegy-ertekesitese/). Azt hittem rosszul látok, mikor a kezelő honlapján megláttam az adatokat. Azt hiszem, ezt inkább nem kommentálom, hisz eddig is megőriztem a blogom a trágárkodástól és a jövőben is szeretném ezt tovább fenntartani. (megjegyzem, tisztelet a kivételnek, a becsületes táplisoknak).

Hogy is fejezhettem volna be a hosszú hétvégét, mint horgászattal. A nemzeti ünnep havas esőt hozott Szigetközbe, mint annak idején Pestre, hol egy lelkes hazafi elszavalta a Nemzeti Dalt, s a nemzet tagjai átérezve a sorok fontosságát, vele szavalták azt esernyőik alatt, s teszik ezt azóta is minden évben. Az időjárás eloszlatta minden reményemet, hogy aznap még horgászom. Aztán dél körül kiderült az égbolt, a nap is sütni kezdett, a levegő is melegedett néhány fokot. Talán mégis, talán meg tudom próbálni az estét. A délután szitáló esőt hozott aznapra, megingatva terveim, de nem tántorodtam, ellátogattam ismét egy sarkantyú mögé a Mosoni-Dunán, hogy az alkonyban próbát tegyek. Megérkezésemkor gyengén szitáló eső csapkodott, hűvös északi szél fújt. Két nappal korábbról maradt etetőanyag annyira volt elég, hogy három gombócra valót bedobjak belőle a sarkanytú mögötti langóba. Könnyű úszós szerelékkel kezdtem meg a horgászatot, ám néhány kisebb keszegkapáson kívül sajnos nem történt más.

Kárász a Mosoniból, medvehagyma ágyra fektetve

Hiába, a természetes vízen nem egyszerű kora tavasszal megtalálni, kapásra bírni az uszonyosokat. Unalmamban körbenéztem magam körül. A mindenhol tömegével növekvő medvehagyma tengerben még megvillant egy-egy hóvirág lassan hervadó szirma, integetve, hogy lassan eltelik az ő idejük is. Néhány csokorra való medvehagymát begyűjtöttem, majd fél szemmel az úszóm felé lesve azt láttam, hogy a rugany mögötti csendes öbölben lassan merül és távolodik a parttól. Mindent eldobva kezemből megkapaszkodtam a nyélbe, majd megakasztottam a tettest, amely komoly harcba kezdett. Egy termetes kárászt sikerült szákba terelni, amely becslésem szerint is kiló feletti volt. Bár maradtam még húsz percet, más jelentkező nem volt, s az este is rám borította sötét leplét. Talán megtört a jég, talán már hamarosan tavasz lesz, a természet is ébredőben már, csak kell még egy kis türelem neki, hogy teljes valójában pompázhasson, nem tartva a visszatérő téltől..

Kelt: 2016. év Kikelet havának 16.-ik napján

Kikelet

Folyóvíz, napsütés, hóvirág és jászkó

Eltelt a január, s a február jó része is úgy suhant el mellettünk, hogy távol tartotta magától tél kapitányt, aki talán nem is akart erre kószálni. Eső viszont kijutott jócskán erre a vidékre, volt is egy kis vízszintemelkedés a folyókon. A folyók....., igen, némán tették a dolgukat, s horgászok sem háborgatták a partokat, mert mint ismeretes csak a hónap végén dőlt el, hogy kié lesz a vizek kezelésének, hasznosításának a joga, ki adhat ki jegyet. Apropó. Hiába vette át a megyei szövetség a nagyobb folyókat, bizony a kisebb csatornák, erek, patakok jó része az eddigi "hasznosító", a halásztársaság kezében maradt, így kellemetlen hátrányos helyzetbe kerültek azok a legyező barátaim, ismerőseim, akik előnyben részesítették ezeket a vizeket. Fáj a szívem, mert a kedvenc kis patakom, az Araki-ér, hivatalos nevén a Nováki-csatorna is erre a sorsra jutott. Nekem pedig minden évben ott kezdődött el a keszegező és domolykózó szezon. Emészteni kell még ezeket a dolgokat, s idő kell, hogy túltegyük magunkat a veszteségen....

a tavasz hírnöke

Térjünk vissza tehát a hónap végéhez. Területi jegyem még nem volt, de szívesen sétáltam volna egyet a Duna partján, hát gondoltam egyet és ellátogattam Gönyűre. Megnéztem a Mosoni-Duna torkolatot, ahol a kis folyó Pozsonyi kiruccanása után magába gyűjtve a Lajta, a Rába, a Rábca vizét újra visszatér édesanyja keblére, s egyesül vele, hogy aztán már együtt folytathassák a messze megkezdett utat, míg csak el nem érik szép lassan a Duna-deltát, s a Fekete-tengert. 

Az ártéri erdőben sétálva, már megjelentek az első virágok, mint a közelgő tavasz hírnökei, de az idő még vészjósló volt, borongós, esővel, havas esővel csapkodó, szeles, metsző hideg.

Némán mosta a Duna a Csallóközben az ősi földdel együtt ideiglenesen más országhoz elcsatolt Kolozsnéma kikötőjének partjait, s nem törte meg a víz tükrét csak olykor egy-egy felugró uszonyos. 

Balról hajlik a Mosoni-Duna édesanyja keblére, jobbra Kolozsnéma "néma" kikötője

Áradó víz, sár a parton ahol érkezik a Mosoni az Öreg-Dunához

Árván ringó ladik Gönyűn

Eljött végre az idő, mikor a friss ropogós területi jegyem birtokában végre vízpartra mehettem horgászbottal is. Ráadásul a hétvégére csodás napos időt jósoltak, kellemes hőmérséklettel. Gondoltam, itt az idő, hogy úsztassak, a keszegeket megmozgatja ez az idő február végén. Aztán jött a döbbenet. Miért és miért hajlamos arra az ember, hogy újra és újra elhiggye azt, amit a meteorológusok mondanak? Hányszor áztam már bőrig a tévedéseik miatt, hányszor borították fel már minden tervemet? Volt merszem egy alkalommal ezt szóvá tenni az egyik legismertebb internetes meteo-oldalon, ahol fel voltam regisztrálva. Le is tiltottak minden hozzászólási lehetőségről. Így fogadták a kritikát, hiába, ez a vidék nem annyira tartozik a kedvenceik közé, nehéz nekik megjósolni, mi jön a határokon túlról, odáig nem látnak.

Szombat. Metsző szél, hideg. Tántoríthatatlanul az ebéd elfogyasztása után azonnal kimentem a Mosoni-Dunára. Néhány gombócot bedobtam etetés gyanánt, s az 1,7 méteresre mért vízen, elkezdtem úsztatni egy 10 méteres szakaszt. Néhány úsztatás eseménytelenül zajlott, majd a horgászat megkezdését követő tizedik percben határozott kapásom volt. Azonnal bevágtam, s már hajtogatta is a matchbot végét egy termetes, 22 centis bodorka. Annyira örültem neki, hogy fényképet is elfeledtem készíteni róla, azonnal elengedtem. Közbe kaptam egy telefont, mire azzal végeztem, gondoltam megnyugodott a víz, dobok. Két métert sem ment az úszó, valami határozottan víz alá merítette. Bevágtam. Az ellenfelem nem várt erővel indult meg a meder közepe felé, majd ereje fogytán szépen feljebb és közelebb tudtam magamhoz húzni. Még a szákom se volt nyitva, úgyhogy nyakon ragadtam a tettest, ami nem volt más, mint egy csodaszép domolykó, amely 37 centi hosszú és alig valamivel kiló feletti volt.

kiló feletti telény, amely a meder fenekéről jött

A horgászat mindeközben lehetetlenné vált az egyre erősödő szél miatt, a kezem is rávörösödött a hidegtől a nyélre, így nem egészen két óra kint létet követően hazamentem, közben nyomdafestéket nem tűrő gondolatok kavarogtak fejemben a meteorológusokról, akik néha hetekre előre jósolgatnak, de egy napra sem tudják megmondani mi lesz itt az északnyugati végeken.

Érdekes farkuszonyú jász

A következő nap ugyanezzel a módszerrel próbálkoztam, de a helyszín más volt, másfél kilométerrel lejjebb, egy csendesebben folyó, ám mélyebb, 2,8-as vízben kezdtem úsztatni, apró horoggal, 16-os előkezsinórral, néhány csontival a mederfeneket kopogtatva. Az első öt percben megjött a kapás, amit komoly fárasztás követett, hiszen a hal igencsak ereje teljében volt. Az elején persze, mert hamar megadta magát a 35 centis kiló körüli jászkó, amely igencsak halovány színekben pompázott, meg is kellett nézzem jobban, hogy nem-e koncérral van dolgom, bár a szája egyértelműen jászra hajazott.

Az idő most sem volt a legkedvesebb, a szél irányt váltott, s eddigi szélcsendes helyzet a fák takarásában átváltozott egy szélcsatornává, szintén két óránál meghatározva véget vetett a horgászatnak. Na majd valamelyik este. Visszatérek a fenekező horgászathoz. Bár amíg a match botommal hajtottam úsztatva a halakat a feederbot be volt dobva, azon egy pöccintés se jelentkezett, fel is adtam aznapra a pecát.

Két nap múlva este leültem egy bejáratott helyre, ahol akasztottam is valamit, egy feltehetőleg többkilós márnát, mert megakasztást követve azonnal árral szemben indult meg a torpedó, szorosan az aljzathoz tapadva, s hát persze hogy a kövezés alá húzott, mivel nem sok esélyem volt eltartani onnan, az új zsinórom pedig mint ökörnyál a szélben sutty, már szakadt is.....Na ezt se így terveztem. Fejembe ötlött egy gondolat, írok majd egy bejegyzést a szerencsétlenkedéseimről, lehet, április elsejére bolondok napjára meg is leszek vele.

No mindegy, legalább volt egy kis izgalom is. Azért aznap este az unokája beköszönt a meglépett halamnak, ő egy fotó erejéig szárazra került, majd ment is vissza hamar a családjához, hiszen nagyon visszakívánkozott már, hallottam is hogy locsog érte bent a família:). 

Nőnie kell még, és fog is

Következő este ismét próbát tettem, ugyanott. Meglepetésemre ellepték a helyet a bucók, hármat meg is fogtam, közülük az egyik igencsak szép volt.

Termetesebb bucó

Végre volt márnakapásom is, igaz, ez a hal nagyobb volt mint előző nap fogott társa, talán a méretet is súrolhatta volna alulról, egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy visszaengedjem, vagy sem.

Mosoni Marci (ka)

Apropó, esténként a csali minden esetben vastag harmatgiliszta volt, mást nem voltak hajlandóak megenni, pedig a tavalyi nagy slágerüket, a füstölt edami sajtot is beszereztem, de valószínűleg hideg van még sajtot enni, jobb a gilusz, mert meg se pöccintette egyikőjük sem. A márnák világosban nem ettek, szinte mindig a teljes besötétedést követően este hét óra után kezdtek aktivizálódni.

Bízom benne, a kikelet nem várat már sokáig, hisz a halak étvágya is kezd szép lassan megjönni, a vizek óvatosan, de határozottan melegedni kezdtek, hamar elfeledtetik majd velünk a megpróbáltatásokat, melyeket az utóbbi időben horgászat nélkül töltöttünk. Talán a Mosoni-Duna és a Lajta feledteti majd az elvesztett kis patakokon való horgászat iránti sóvárgást, megajándékoz majd csodás élményekkel.

Kelt: 2016. év Kikelet havának 7.-ik napján